SZTÁRVILÁG
Az albán származású amerikai énekesnő nem bírt az érzelmeivel, és könnyek között vallotta be rajongói előtt, hogy három év után véget ért a kapcsolata Keyan Safyarionnal.
SZTÁRVILÁG
- Jobb nekem nélküle, és bárcsak hallgattam volna a családomra és a barátaimra, de ami történt, megtörtént - mondta Iris.
SZTÁRVILÁG
A pár nem először megy szét. Most a zenész írt egy posztot a közösségi oldalára, ám azt végül letörölte.
SZTÁRVILÁG
Miután a 24 órán át elérhető Instagram-történetében leírta, hogy szakítottak, később mégis egy közös képet posztolt az énekesnő, aki a részletekről nem árult el semmit.
SZTÁRVILÁG
A rapper friss posztjában élete legkomolyabb döntésének nevezte a Majkával való szakítását. Ma már szakmailag, erkölcsileg és anyagilag is megbecsülve érzi magát.
SZTÁRVILÁG
Sokáig megalázó helyzetben kellett léteznie párja mellett, folyamatos megcsalásokban – úgy, hogy minderről nem is tudott semmit.
SZTÁRVILÁG
Azt is elárulta, hogy pasiban az érzékeny és intelligens típus jön be neki. Olyan, aki nem azzal intéz el egy színházi előadást, hogy „jó volt, csak a hangosítás kicsit gyenge”.
SZTÁRVILÁG
Pedig az énekes nemrég Balira is követte párját. A szakítás egy tévéinterjúból derült ki.
SZTÁRVILÁG
Az egyik ügynökség vezetője nem kertelt, amikor a hercegi pár és a Spotify közötti szakítást kommentálta. De volt, aki nála is durvábban fogalmazott.
SZTÁRVILÁG
A ValóVilág 11. évada során összemelegedett fiatalok kapcsolata hullámzó volt, nemrég volt köztük egy kisebb mosolyszünet is, most pedig végleg búcsút inthettek egymásnak.
SZTÁRVILÁG
Majdnem két évig voltak együtt Varga Attilával, tavaly együtt szerepeltek a Párharcban is. Evelin szerint a szakítás felszabadította.
SZTÁRVILÁG
Nem ők az egyetlenek, akik otthagyták a céget. Tavaly Barack Obama és felesége, Michelle Obama is úgy döntött, hogy más partnerrel köt szerződést.
SZTÁRVILÁG
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan miért ért véget a románc. Az egyik szomorú hangvételű számának előadása közben már nem tudta elfojtani az érzelmeit az énekesnő.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezetőnő és Peleskey Bence 2019 óta voltak együtt. A férfi azonban január óta már Bondár Annával alkot egy párt.
SZTÁRVILÁG
Dárdai Blanka szinte az összes közös képüket törölte az Instagram-oldaláról. Egy közeli ismerős szerint már a kapcsolatuk eleje óta rengeteget veszekedtek.
Népszerű
Ajánljuk