SZTÁRVILÁG
Nagy Melanie annyira összeomlott a rapperrel való szakítás miatt, hogy a gyerekeit is másra kellett bíznia néhány napig. Most nem fér bele egy komolyabb kapcsolat az életébe.
SZTÁRVILÁG
Egyszer már felmerült, hogy véget érhetett a kapcsolatuk, most azonban a légtornász tisztázta, hogy már nincsenek együtt.
SZTÁRVILÁG
Szakításuk után a Hal a tortánban szerepel ismét együtt a két sztár. Kökény Attila tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést.
SZTÁRVILÁG
A páros hetekkel ezelőtt szakított, mégis együtt kellett zsűrizniük a versenyben, ami láthatóan feszültséget okozott.
SZTÁRVILÁG
A színésznő belegondolt, hogy ha most szülne, már 66 éves lenne, mire a gyermeke betöltené a húszat.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnek ki kellett költöznie a budai házból, amiben Tóth Andival közösen laktak. A Valmar duó másik tagjánál lelt ideiglenes otthonra, de ott sem sokáig marad.
SZTÁRVILÁG
Az orosz elnök a hírek szerint egyre jobban félti az életét, ezért költözött közel az irodájához.
SZTÁRVILÁG
„Új-Zélandon nagyon magas a családon belüli és szexuális erőszak aránya. Szeretnénk ezen változtatni, és tisztában vagyunk azzal, hogy ehhez innovatív eszközökhöz kell nyúlnunk” – fogalmazott egy miniszter.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő először adott interjút a botrányos szakítás óta. Állítása szerint korábban mindig függött érzelmileg a férfiaktól, de most jól érzi magát egyedül.
SZTÁRVILÁG
Nem árt ha tudjuk, mi teszi tönkre a legtöbb házasságot, mi vezet váláshoz, hogy mi ne essünk bele ezekbe a csapdákba. Van néhány egészen abszurd válóok is.
SZTÁRVILÁG
Az énekes beszélt arról is, hogy a legfontosabb most mindkettejüknek gyerekük nyugalma és boldogsága.
Népszerű
Ajánljuk