BUDAPEST
A főváros második hivatalos Duna-fürdője, az Árasztó-part, már várja a fürdőzőket a XI. kerületben. A helyszín kialakítása több hónapos előkészítés után valósult meg, a vízminőség pedig rendszeres mérésekkel garantált.
BUDAPEST
A legutóbbi Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vízminőség-vizsgáló laboratóriuma által végzett mérés szerint a szabadstrand vizében az egyik biológiai paraméter a megengedett határérték felett volt.
BUDAPEST
Minden szezonban kötelező kiugrani a Rómaira egy jó hekkre, egy lángosra vagy éppen egy családi bográcsozásra. Mi is körbenéztünk, hogy mi mindennel várnak idén a vendéglátók, és hogy milyen árakra számíthatunk.
BUDAPEST
Jó hír, hogy idén sokkal több kiépített, ingyenesen használható szabadstrand van a Balatonnál.
BUDAPEST
Lapértesülések szerint egy huszonéves rendőr merült el a vízben, amikor a barátaival fürdőzött a tóban.
BUDAPEST
A Római-parti Plázs előreláthatólag július 30-tól várja a strandolókat. A hely belépőjegy nélkül látogatható, vízimentő-szolgálatot is üzemeltető, bójákkal kijelölt területű, fürdőzésre alkalmas partszakasz.
BUDAPEST
Hadházy Ákos járt Kunszentmártonban, ahol készített pár képet is: „Itt az elúsztatott milliók ellenére nincs sem kiépített strand, pláne nincs üzemeltető…”
BUDAPEST
A helyiek és a nyaralótulajdonosok hiába tiltakoztak. A vízügy szerint a partot védik a hullámoktól.
BUDAPEST
A SzabadSTRANDot azoknak ajánlják elsősorban, akik korábban már foglaltak szállást Zamárdiban vagy úgy tervezték, hogy a Balatonon töltik a hosszú hétvégét.
BUDAPEST
Majdnem 50 éve tilos Budapesten fürdeni a Dunában, miközben két kilométerrel arrébb már vígan fürdőznek a strandolók. Most elindult egy kezdeményezés, hogy a Római-parton jelöljenek ki egy szabadstrandot.
BUDAPEST
Ismét birtokba vehetik a fürdőzni vágyók a Római partot - a cél egy állandó strand létesítése lenne, a vízminőség alapján ugyanis kiváló lehetőség lenne rá.
BUDAPEST
A helyiek attól tartanak, hogy a polgármester így akarja elérni, hogy a fizetős strandot használják a fürdőzők.
BUDAPEST
40 percen keresztül küzdött az életükért a parton egy tűzoltóként is dolgozó vízimentő és egy szabadnapos orvos.
Népszerű
Ajánljuk