HÍREK
Az utóbbi hetekben számos tüntetést tartottak a törvényjavaslat elfogadása ellen tiltakozva. Felmondási hullám indulhat meg a pedagógusok között.
HÍREK
A 444.hu indítja el a számlálót, ahol gyűjtik azokat a tanárokat, akik a státusztörvény miatt mondanak fel, és hagyják ott a pályát.
HÍREK
Reggeltől estig tart majd a tüntetés a bosszútörvény néven is ismert jogszabály elfogadása ellen. A tervek szerint este kilenckor ér véget a demonstráció.
HÍREK
Kisfaludy László július közepén távozik a posztjáról. A kormány részéről elsősorban ő vett részt a pedagógus-szakszervezetekkel való tárgyalásokon.
HÍREK
Az influenszer keményen kiosztott mindenkit legújabb videójában. Szerinte mindenhez mosolygunk, nem háborgunk, miközben „Lölő vagyona robbant megint pár milliárdot”.
HÍREK
A pedagógusok mindannyian azt mondták, hogy nagyon szerettek a Szentistvántelepi Általános Iskolában tanítani.
HÍREK
A Népszavának név nélkül nyilatkozó kormányzati tisztviselő lényegében elismerte, hogy a pedagógusok kirendelésének szabályozásával a tanárhiány fokozódására készülhet fel a kormány.
HÍREK
Egy földrajz-történelem szakos tanár is elhagyja a pályát. Szerinte a kormánynak direkt jól jön, ha sokan felmondanak, legalább nem kell kirúgni őket.
HÍREK
Az alacsony fizetés mellett főként a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság miatt intenek búcsút az oktatásnak a magyar tanárok.
HÍREK
A momentumos képviselők egy csomag krétát, táblatörlő szivacsot és egy levelet raktak a pedagógus végzettségű fideszesek asztalára, és egy rövid levelet.
HÍREK
Az ellenzéki képviselők szerint számos sebből vérzik a Belügyminisztérium indítványa, míg a kormányoldal azt állítja, az ellenzék csak a hangulatkeltésben érdekelt, a törvényjavaslatról nem beszélnek érdemben.
HÍREK
Sem turisták, sem a frakciók vendégei nem mehetnek be aznap az épületbe. Sőt, a korábban kiadott belépők sem lesznek érvényesek pénteken, így akár az újságírókat is kizárhatják.
HÍREK
Egy osztálynaplót is szerettek volna átadni Orbán Viktornak, amiben egyesre értékelték a kormány oktatáspolitikáját. Fekete-Győr András szerint a kordonbontások folytatódni fognak.
HÍREK
A tárgyalandó indítványok között az utolsó helyen szerepel a nagy vitát kiváltott törvénytervezet.
HÍREK
5-600 ezres tömegnek kellene kimennie az utcára, hogy megakadályozzák a hatálybalépést, de erre nincs esély - mondja a Pegagógusok Szakszervezetének elnöke. Azért vannak terveik a folytatásra.
Népszerű
Ajánljuk