HÍREK
A Rovatból

Megszavazta a parlament a státusztörvényt

Az utóbbi hetekben számos tüntetést tartottak a törvényjavaslat elfogadása ellen tiltakozva. Felmondási hullám indulhat meg a pedagógusok között.


Az Országgyűlés 136 igen, 58 nem szavazat mellett elfogadta a „pedagógusok új életpályájáról” szóló törvényjavaslatot, amelyet a köznyelvben csak státusztörvény néven emlegetnek.

A törvény értelmében:

  • megszűnik a tanárok közalkalmazotti jogviszonya, ehelyett létrejön a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony,
  • a tanároknak heti 24 órát kell tanítaniuk,
  • a munkáltatónak minden évben kötelessége meghatározott szabályok szerint értékelni a pedagógusok teljesítményét, a havi illetményüket pedig ennek figyelembevételével kell meghatározni,
  • átvezényelhetők lesznek a pedagógusok más intézményekbe egy járáson, illetve az adott tankerületen belül, amennyiben az oda- és visszautazás ideje naponta a három órát nem haladja meg,
  • a tanév meghosszabbíthatóvá válik július 15-éig.

    A Belügyminisztérium március 2-án tette közzé a kormány honlapján a törvány tervezetét, majd június elején terjesztette az Országgyűlés elé, ahol 18 órás vitát folytattak róla a képviselők, lényegi változás azonban nem történt a törvény szövegében.

    Az utóbbi hetekben több tüntetést is tartottak a törvény ellen tiltakozva, illetve számos pedagógus helyezte kilátásba a felmondását a törvény elfogadása esetére.

    A szakszervezetek többek között azt kifogásolták, hogy a törvény nem tartalmazza az eredeti sztrájkköveteléseiket, az azonnali fizetésemelést és a munkaterhek csökkentését, illetve hogy nem volt érdemi egyeztetés a törvény elfogadása előtt.

    A törvény elfogadásának napjára az Egységes Diákfront és az aHang szervezett tüntetést a Kossuth térre, amely jelenleg is zajlik.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Meghalt Hetey László
    A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


    Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

    "Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

    Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

    A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
    Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


    Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

    Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

    A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

    Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

    Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

    A bejegyzésében azt írta:

    „Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

    Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

    Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

    „Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

    A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

    Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Orbán Viktor lekakasozta Magyar Pétert, „a Tisza nevű digitális trükk” pedig szerinte lejtmenetben van
    A miniszterelnök szerint Magyar Péter pártjának egyre nagyobb zebrákra van szüksége. Ők meg közben haladnak a saját terveik szerint.


    „Még 9 nap és start. Albérlet helyett saját otthon” – ezzel kezdte Orbán Viktor legújabb, a Harcosok Klubjának írt levelét a Mandiner szerint.

    A legutóbbi üzenetében a miniszterelnök a Barátság kőolajvezeték megrongálása ügyére is kitért. Orbán ennek kapcsán az oroszokkal való sikeres tárgyalásról írt: „az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki megoldás. Egy hét múlva újraindul a szállítás.”

    A magyar miniszterelnök szerint Brüsszelre most sem számíthattunk.

    „Velünk és a szlovákokkal szemben ebben az ügyben is az ukránok oldalára álltak. Ez már nem európai, hanem ukrán bizottság”

    - fogalmazott.

    Orbán Magyar Péterre is kitért, akire „kiskakasként” utalt, aki „tegnap is elkukorékolta magát”.

    „A Tisza nevű digitális trükk lejtmenetben, egyre nagyobb zebrákra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe. Közben mi haladunk a saját terveink szerint.

    A kiskakas kukorékol, a karaván halad. Dobrev Horvátországban. Előre szólok, nem lesz titkos randevú”

    - írta a Harcosok Klubjának Orbán Viktor.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
    A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


    Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

    Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

    A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

    Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: