SPORT
A „Professzor” játékosként és a pálya szélén összesen négyszer lett világbajnok hazájával. 92 éves volt.
SPORT
A focista menedzsere szerint nincs nagy baj, de óvatosnak kell lenni, mert hosszú még a szezon.
SPORT
A magyar sztár hatalmas összeget ér egy svájci szervezet szerint, viszont combizomsérülése miatt kihagyja a Liverpool labdarúgócsapatának következő két kupamérkőzését.
SPORT
Jürgen Klopp már le akarta hozni a pályáról, amikor megtörtént a baj. Egyelőre nem tudni, mennyire komoly a sérülés.
SPORT
Ausztrália leghalálosabb állata látogatta meg a mérkőzést, a helyzet valóban veszélyes volt, kígyószakértőt kellett hívni.
SPORT
Gil de Ferran kétszer nyerte meg a tengerentúli Champ Car bajnokságot. A Forma-1-ben is megfordult csapatvezetőként. 56 éves volt.
SPORT
A peches esés következtében összeütközött a csapat menedzserével, aki átesett rajta. De nem ő az egyetlen sérült a capatban.
SPORT
Tokióban hat aranyérmet szerzett a magyar küldöttség, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint ezt akár túl is szárnyalhatjuk. A számíítógépes program, amely a korábbi eredményeket összesíti, már nem ilyen optimista.
SPORT
A magyar középpályás sorra szerzi a gólokat a Ligakupában. A helyére beálló Szalah szintén gól szerzett.
SPORT
A horvát kézilabda nagy tragédiája a hétfő esti meccs. A női válogatott hatgólos vezetés után kapott ki Magyarországtól a vébén úgy, hogy csak egyetlen egyszer voltak hátrányban.
SPORT
Szabó - aki két évvel ezelőtt Kazanyban három aranyat nyert - önmaga második, a magyar küldöttség ötödik érmét szerezte az Otopeniben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
SPORT
Franciaországban még pályára léptek két felkészülési meccsen, utána azonban távoztak a szállodából. Nem ez volt az első ilyen eset a kameruni csapatnál.
SPORT
Szeptember után lőtt ismét gólt bajnoki mérkőzésen a 23 éves magyar középpályás. A Liverpool második a bajnokságban.
SPORT
A magyar vitorlázás történetének egyik legnagyobb sikere a mai. A világbajnokságon hazánk messze a legjobban szerepelt a tengerrel nem rendelkező országok között.
SPORT
Az UEFA elegáns gáláját többször is megzavarta a kéjes nyögdécselés, amit az M4 Sport élő közvetítésében is hallani lehetett. Kiderült: előre eltervezett prankelésről volt szó.
SPORT
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes.
Népszerű
Ajánljuk