HÍREK
A műsorvezető szerint benne ez már lecsengett dolog, és nem szabad a szülők semelyik hibáját hátizsákként cipelni.
HÍREK
Rákóczi Ferinek is hiányzott valami magyarázat a két sportolótól arra, hogy miért távoznak, miért most.
HÍREK
A finálé előtt még kiesett egy játékos, így eldőlt, kik azok, akik versenyben lehetnek a végső győzelemért.
HÍREK
Varga Ádámban forrtak az indulatok, Janicsák Veca felesleges butaságnak nevezte Múcska Gergő döntését, de többen kiálltak a gazda mellett.
HÍREK
Balázs még egy stábtagot is berángatott. A következményekről viszont egyelőre nem tudunk semmit.
HÍREK
Bencének üzentek a reality szombati élő adásában, pedig a tehetségkutató házigazdája már második éve Miller Dávid.
HÍREK
A játékvezető legközelebb egészen biztosan kétszer is meggondolja, mielőtt bántó megjegyzéseket tesz a műsorban.
HÍREK
A modell-színésznő mellett Mérő Vera is számonkérte a két műsorvezetőt és a csatornát, amiért megalázó helyzetbe hoztak egy gyereket élő adásban.
HÍREK
„Ironizálni szerettem volna, sajnálom, hogy ha nem jött át, elnézést, tanultam belőle” – mondta a műsorvezető.
HÍREK
A fura párbeszédet a két műsorvezető viccesnek találta, de többek szerint ezzel túllőttek a célon.
HÍREK
Van, aki szart kapott a nyakába, és van, aki egy helikopterből ugrott ki az első napon. Kritika az első adásról.
Népszerű
Ajánljuk