Ahogy arról mi is beszámoltunk, fontos dolog történt a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban: az egyik játékos, Múcska Gergő megnyomta azt a piros gombot, amelyre az volt írva, hogy „Soha ne nyomd meg!”. A Házasodna a gazda című társkereső műsorból ismert srác azért döntött így, mert feszültség alakult ki a csapatában, miután ételt adott a másik brigádnak. Megsajnálta ugyanis az éhező kék csapatot, emiatt viszont a piros csapat minden tagját megbüntették, ezért orroltak meg Gergőre. Amikor Sebestyén Balázs elárulta Vadon Janinak, hogy mi történt, mindketten elkezdtek őrjöngeni.
A legutóbbi adásban pedig az is kiderült, mi lesz a dzsungellakók büntetése a piros gomb megnyomása miatt:
visszavonásig víz nélkül kell boldogolniuk. Nem tudnak vizet használni a mosakodáshoz, csak ivóvizük lesz. Az ivóvíztartály viszont kilyukadt, így felváltva kellett betömniük az ujjukkal a lyukat, hogy ne folyjon ki a víz.
A büntetés közlése után két részre szakadt a tábor: voltak, akik úgy fogták fel, hogy ez a játék része, és Gergőnek nem kell rosszul éreznie magát emiatt, mások viszont mérgesek voltak a gazdára.
„Az, hogy a Geri megnyomta a gombot, az semmi más, csak tökösség. Most lehet itt hisztizni, hogy jaj, jelenleg nincs vizünk, de azért jöttünk ide, hogy megnyomjuk azt a piros gombot átvitt értelemben. Én is tudom, hogy eljött volna az a pillanat, hogy én magam nyomom meg azt a piros gombot”
– mondta Schumacher Vanda.
Varga Ádám ezzel szemben úgy érezte, hogy Gergő ezzel átlépett egy határt. Szerinte a gazda csak olyan döntéseket hoz, amelyekkel szembemegy a közösséggel. Ezt meg is mondta játékostársának:
„Bennem most nagyon nagy indulatok lettek emiatt, hogy most megint szívunk. Ki tudja, hány napig kell ott gubbasztani a tartálynál. Tök fölösleges dolog”.
Janicsák Veca is neheztelt a gazdára, szerinte a gomb megnyomása felesleges butaság volt.
Több celeb, például VV Merci, Frohner Fecó és Schumacher Vanda is megvédték a gazdát azokkal szemben, akik haragudtak rá a döntése miatt.
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bűntudatom, mert teljes mértékben bánt a dolog, hogy ezzel sodortam bajba a többieket. Nem tudnak úgy pihenni, ahogy szerettek volna. (...) De legfőképpen magamban akarok rendet tenni. Egyrészt nagyon jó ötlet volt a gomb megnyomása, de lehet, hogy nem most kellett volna. Legbelül egy picit azért meg is tört engem ez. Amennyire jó közösségben éltem itt a többiekkel, most annyira érzem, hogy én vagyok a fekete bárány a nyájunkban”
– mondta Gergő.
Szerinte azzal tudja elkerülni azt, hogy a dzsungellakók őt szavazzák a kiesőzónába, ha a feladatokban maximálisan teljesít és valahogy kiengeszteli a többieket.
Ha a többiek haragja nem lett volna elég, Gergő Molnár Nininek is csalódást okozott azzal, hogy nem maradt vele ébren, amikor neki kellett betömni az ujjával az ivóvíztartály lyukát. A gazda viszont ahelyett, hogy a divattervezővel beszélgetett volna, aludt, emiatt másnap lelkiismeret-furdalása volt.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, fontos dolog történt a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban: az egyik játékos, Múcska Gergő megnyomta azt a piros gombot, amelyre az volt írva, hogy „Soha ne nyomd meg!”. A Házasodna a gazda című társkereső műsorból ismert srác azért döntött így, mert feszültség alakult ki a csapatában, miután ételt adott a másik brigádnak. Megsajnálta ugyanis az éhező kék csapatot, emiatt viszont a piros csapat minden tagját megbüntették, ezért orroltak meg Gergőre. Amikor Sebestyén Balázs elárulta Vadon Janinak, hogy mi történt, mindketten elkezdtek őrjöngeni.
A legutóbbi adásban pedig az is kiderült, mi lesz a dzsungellakók büntetése a piros gomb megnyomása miatt:
visszavonásig víz nélkül kell boldogolniuk. Nem tudnak vizet használni a mosakodáshoz, csak ivóvizük lesz. Az ivóvíztartály viszont kilyukadt, így felváltva kellett betömniük az ujjukkal a lyukat, hogy ne folyjon ki a víz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája
A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.
Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.
A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.
Puzsér szerint ez nem magyarázza a viselkedést, amit az énekesnő a műsorban mutat. Úgy gondolja, hogy már az is probléma, hogy a tehetségkutatóban sok a trágárság, de szerinte Tóth Gabi jelenléte tovább rontja a színvonalat.
„Nem az a baj Tóth Gabival, hogy nincs érettségije, hanem az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa”
– fogalmazott keményen a kritikus. Hozzátette: például Egerszegi Krisztinának is csak nyolc általánosa van, mégis „egy hölgy”, szemben Tóth Gabival.
Puzsér arról is beszélt, hogy nehéz végignézni, mi történik Tóth Gabival a képernyőn keresztül. Úgy látja
„ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája. Ez a legközönségesebb, leggyalázatosabb”.
Szerinte az énekesnő „arcában tükröződő lénye” is közönséges és eltorzult. Azt is kifogásolta, hogy a szórakoztatóipar kiemelt figyelmet fordít egy olyan szereplőre, aki szerinte nem bírja a kritikát.
„Ez lett a szólásszabadság, hogy itt bárki bármit mondhat? Hát akkor megyek, és megverem!” – idézte fel Puzsér az énekesnő reakcióját, aki így fenyegette meg a versenyzőt.
Végül úgy fogalmazott, hogy régen ilyen viselkedés csak realitykben volt jellemző, ahol „sztriptíztáncosok, pornósok, prostik meg mindenféle prolik” szerepeltek.
Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.
A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Osváth Zsolt az állami ünnepségről: Amikor Curtis azt rappelte, hogy „rajtam az út pora”, biztos, hogy az útéra gondolt?
Az influenszer szerint „bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”. Ugyanakkor úgy véli, az énekesnő „jelenléte sok kérdést felvet”.
Az október 23-i állami ünnepség részeként Radics Gigi és Curtis Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalának feldolgozását adta elő. A közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Osváth Zsolt ezúttal nem YouTube-videóban, csak egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben fejtette ki a véleményét a produkcióról.
Az influenszer szerint
„bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”,
ugyanakkor úgy véli, „Gigi jelenléte sok kérdést felvet”. Az okát nem írta le, mert „nem lenne korrekt”, de szerinte az énekesnő biztosan érti. Curtis közreműködéséről viszont csak ennyit írt:
„Amikor Körtisz azt rappelte, hogy »rajtam az út pora« – biztos, hogy az útéra gondolt?”
A tartalomgyártónak egyébként tetszett a feldolgozás, és hozzátette: „nem érdekel, hogy a Fidesz rendelte meg”.
„Hol van Gabi? Miért nem énekelt? És Enci? Teljesen csalódott vagyok”
– írta még az Insta-sztoriban, minden bizonnyal Tóth Gabira és Muri Enikőre utalva. Mindkét énekesnő részt vett a Békemeneten.
Osváth Zsolt röviden Orbán Viktor beszédére is kitért: „Tehát, ha nem tartasz velük, akkor nem vagy magyar? És ezek szerint Magyar Péter velük tart? Mert ő Magyar. Érted. Vagy most akkor mi van?”
Az október 23-i állami ünnepség részeként Radics Gigi és Curtis Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalának feldolgozását adta elő. A közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Osváth Zsolt ezúttal nem YouTube-videóban, csak egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben fejtette ki a véleményét a produkcióról.
Az influenszer szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Somos András veszi át Krug Emília műsorát az ATV-n, aki a születendő gyermeke keresztanyja lesz
A műsor Somos a pályán néven folytatódik, a Fórumot tovább vezeti. A gyermek születésekor két hétre távollét jön, addig Szlazsánszky Ferenc helyettesíti; a keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András.
Somos András novembertől átveszi az ATV szombat esti Civil a pályán című beszélgetős műsorát, amely Somos a pályán néven folytatódik. Közben pár hét múlva megszületik első gyermekük, írja a Blikk.
Különleges helyzet, hogy a műsort attól a Krug Emíliától veszi át, aki a kisbabájuk keresztanyja lesz.
Somos elmondta, sajnálja kollégája távozását, és meglepte a döntés. A felkérést Németh S. Szilárd vezérigazgatótól kapta, a választási kampány miatt pedig még nagyobb felelősségnek érzi az új feladatot. Hozzátette, elődei – Fiala János és Havas Henrik – miatt is van rajta nyomás.
Krug Emília szerint a műsor jó kezekbe kerül, és a nézők, valamint a vendégek is kedvelni fogják az új műsorvezetőt.
Somos továbbra is vezeti az ATV Fórumot. Párja, a csatornánál dolgozó Gulyás Eszter műsorvezető támogatja ebben.
A baba érkezése után két hétre lekerül a képernyőről, helyette a műsor főszerkesztője, Szlazsánszky Ferenc ül be a székbe.
A leendő keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András. Somos felidézte, régebbről ismeri Pungort, Emíliával az ATV-ben lettek kollégák, majd barátok; minden októberben közösen utaznak el valahová, és igyekeznek havonta közös programot szervezni.
Krug felidézte az ATV őszi buliját, ahol Gulyás Eszter a keresztszülőség részleteiről érdeklődött. Először azt hitte, nem róluk van szó, majd amikor felkérték őket, meghatódott.
Az előkészületekben is segít: nemrég Gulyás Eszterrel együtt rendezték be a babaszobát, és átválogatták a babaruhákat. Van köztük olyan darab is, amely több családon ment végig: Krug egyetemista barátnője három fiától került hozzá, hordta a műsorvezető fia, Máté is, most pedig a kisfiúé lesz.
Somos András novembertől átveszi az ATV szombat esti Civil a pályán című beszélgetős műsorát, amely Somos a pályán néven folytatódik. Közben pár hét múlva megszületik első gyermekük, írja a Blikk.
Különleges helyzet, hogy a műsort attól a Krug Emíliától veszi át, aki a kisbabájuk keresztanyja lesz.
Somos elmondta, sajnálja kollégája távozását, és meglepte a döntés. A felkérést Németh S. Szilárd vezérigazgatótól kapta, a választási kampány miatt pedig még nagyobb felelősségnek érzi az új feladatot. Hozzátette, elődei – Fiala János és Havas Henrik – miatt is van rajta nyomás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Véget ér Majka új műsora, celebes reality lesz helyette az RTL-en
A Tizenkét okos ember című vetélkedőt az Exek csatája váltja a csatornán. Ez a műsor nyáron az RTL+ Prémiumon jelent meg először, most pedig a tévénézők is láthatják.
Majkát az utóbbi időben hétfőtől szombatig láthatták a nézők az RTL képernyőjén, ugyanis hétköznaponként új vetélkedőjében szerepelt, szombaton pedig az X-Faktor válogatóin értékelte a versenyzők produkcióit. A Tizenkét okos ember szeptember 29-én indult, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsort követte, ezen a héten pedig a Pandora – A szelence átka után látható.
A vetélkedőben 12 ember közül kerülnek ki a játékosok, akiknek 12 állításról kell eldönteniük, hogy igaz vagy hamis, majd meg kell tippelniük a helyes válaszok számát. Majka a játék alakulásától függően ajánlatokat tesz a nyereményre. A végén akár 12 millió forintot is nyerhetnek a szerencsések.
A műsor azonban hamarosan lekerül a képernyőről, a pénteki utolsó adással ugyanis véget ér az első évad. Jövő héttől már az Exek csatájának első évada következik a Pandora után 21:20-tól.
A Nyerő Pároshoz hasonló celebes reality nyáron jelent meg az RTL+ Prémiumon, a tévécsatornán viszont csak most fog debütálni. A műsorban egykori sztárpárok mérkőznek meg különböző feladatokban.