KÉK HÍREK
A főügyész nem mondta ki a három nevet. Úgy fogalmazott, hogy azokról van szó, akikre mindenki gondol.
KÉK HÍREK
Többet ígért Magyar Péter a független képviselő szerint, mint ami hallható a nyilvánosságra hozott felvételen. Ám annak ettől még lehet politikai hatása.
KÉK HÍREK
Még Magyar Péter színre lépése előtt, és megbeszélték, hogy találkoznak, de az illető végül lemondta. Nem jegyezte meg a nevét, de Magyarra gyanakszik.
KÉK HÍREK
Szerinte ezután a kormány és a legfőbb ügyész sem tehet majd mást, mint hogy benyújtja a lemondását. Rogánnak is üzent: Táncolj Tóni, búcsúbuli.
KÉK HÍREK
A lap birtokában lévő lehallgatási jegyzőkönyvek alapján úgy tűnik, hogy a figyelmeztetés után Völner megpróbálta megszakítani a kapcsolatot az akkor már megfigyelt és lehallgatott Schadllal.
KÉK HÍREK
Magyar Péter az ügyészségen szerdán tett tanúvallomást, melyben többek között Rogán Antalról és a Schadl-Völner ügyről is beszélt.
KÉK HÍREK
A jogászból lett politikus ügyvédje szerint a magyar jogrend szerint akkor is felhasználhatóak a felvételek, ha azzal esetleg személyiségi jogot sért.
KÉK HÍREK
Megkérdezték a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnökét, mivel a politikus az ő ügyében válaszolt ma az ügyészség kérdéseire.
KÉK HÍREK
Az ügyészség szerint képtelenség, hogy valaki a Schadl-Völner-ügyben bizonyítékokat tartott volna vissza vagy semmisített volna meg.
KÉK HÍREK
A politikus mindenképpen olyan országot javasol, amivel Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye. Szerinte a jövő heti bizonyítékok alapján szüksége lehet rá.
KÉK HÍREK
Magyar Péter szerint egy ilyen egyértelmű bizonyítékot az ügyészségen nem tudnak eltüntetni, nem tudnak megmásítani, és ezek alapján szerinte lépniük kell.
KÉK HÍREK
Rogán Antalt is megszólította posztjában Magyar. Neki azt üzente: „Ennél sokkal tökösebb csávónak tűntél”.
KÉK HÍREK
A végrehajtók volt elnöke és az egyik tanú úgy beszélgettek egymással a tárgyaláson, mintha egy kávézóban ültek volna. S. Tímea videóhálózaton keresztül kommunikált a vádlottal.
KÉK HÍREK
A büntetőpert októberben és novemberben is tárgyalja majd a bíróság, akkor több volt és jelenlegi politikust is meghallgatnak majd.
KÉK HÍREK
F. Vivien már korábban vádalkut kötött a hatóságokkal, önmagára nézve is terhelő vallomást tett.
KÉK HÍREK
F. Vivien Schadl bizalmi embereként dolgozott, ő kezelte Excel-táblázatokban az illegális pénzmozgásokat. A Gazdiként ismert R. Róbertet vehemens, nagyhangú, jó kedélyű úriemberként jellemezte.
Népszerű
Ajánljuk