SZTÁRVILÁG
Tudta, hogy a terhesség hírére sokan felkapták a fejüket, hogy talán soha többé nem fog színpadra állni, és csak azért is meg akarta mutatni, hogy nem hagyja abba.
SZTÁRVILÁG
A mentőautó sofőrje egy elé vágó kocsit akart elkerülni, ám lesodródott az útról, és egy közeli ház kertjében állt meg.
SZTÁRVILÁG
A Belügyminisztériumtól nem cáfolták a történteket, azt írták, az embercsempészeknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. Ha a rendőrség azt észleli, hogy ez nem történt meg, vagy az embercsempész visszatért, akkor elfogják, és a hátralévő büntetését is le kell töltenie.
SZTÁRVILÁG
Keserű Balázs nyerte az egyéves munkaszerződést bruttó hárommillió forintért, céges autóval és telefonnal együtt.
SZTÁRVILÁG
Pont tízszer annyit keres majd bruttóban Balogh Leventénél, mint amennyi az első fizetése volt.
SZTÁRVILÁG
A Tippelj és vidd el! című vetélkedő egy gyors és laza játék lesz, amit szeretni fognak a nézők a műsorvezető szerint.
SZTÁRVILÁG
A bíróság szerint Dirk Gerkens olyan kifizetésről intézkedett, amelyre nem lett volna jogosult.
SZTÁRVILÁG
Mélyszegénységből jutott be az RTL-be, négy stroke-on van túl, videósorozatot indított, mert úgy érezte, van üzenete a mélyszegénységről és a cigányság helyzetéről. És valóban: amit mesél, rengeteg embert inspirál.
SZTÁRVILÁG
Anett az óvodapedagógusi munkájából nem tudta volna összegyűjteni a szükséges kétmillió forintot, ezért döntött az éjszakai keresetkiegészítés mellett.
SZTÁRVILÁG
A rapper beszélt egy interjúban többek között arról is, hogy összeállhatnak-e még Curtisszel, és
a kereskedelmi tévék versenyéről is.
SZTÁRVILÁG
A Tippelj és vidd el! című műsorban a játékosoknak különféle termékek, árucikkek értékét kell a lehető legpontosabban megsaccolniuk.
Népszerű
Ajánljuk