SZTÁRVILÁG
A zenész közösségi oldalán kért elnézést utastársaiktól, amiért a gép csak háromórás késéssel tudott felszállni és Antalyába indulni. Sőt, meg is hívta egy italra a fedélzeten tartózkodókat.
SZTÁRVILÁG
A színésznő azt mondta, hogy még soha nem volt ilyen rosszul. A későbbi vizsgálatokból azonban kiderült, hogy szerencsére nincs nagy baj.
SZTÁRVILÁG
Szabolcs élete a túladagolás miatt került veszélybe, az orvosok csodaként tekintenek felépülésére. A 18 év alattiak körében hamarosan végleg betilthatják az ilyen italok árusítását.
SZTÁRVILÁG
A 60 év körüli férfi eszméletlenül esett össze, a tantestület tagjai egyből megkezdték az újraélesztését.
SZTÁRVILÁG
Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy segítőkész szomszéd hogyan állt helyt egy igen nehéz pillanatban.
SZTÁRVILÁG
Az utasok egyik esetben sem voltak veszélyben. A légitársaság elnézést kért a kellemetlenségekért.
SZTÁRVILÁG
Blázsovics Péter csapattársainak köszönheti, hogy megmentették az életét. Egyikük, egy orvos azonnal a segítségére sietett, majd a többiekkel együtt küzdöttek a sportoló életéért.
SZTÁRVILÁG
A dolgozók szerint elektrolit szivárgás volt, a cég azt állítja, hogy nem szivárgás, hanem egy szivattyún végzett karbantartási munkák miatt volt szúrós szag.
SZTÁRVILÁG
Hányást és hasmenést okozott a hétfői ebéd a Szent Imre Kórházban. Az intézmény szerint az egyik főétel lehetett romlott, vizsgálat indult az ügyben.
SZTÁRVILÁG
Egyértelműen megállapították, hogy nincs a határérték feletti szivárgás az SK ON telephelyén. Mind a 21 dolgozót, aki rosszullétre panaszkodott, ellátták.
SZTÁRVILÁG
Az egykori olimpikont agyi ödémával, eszméletlenül vitték kórházba. Állítólag már csak az orvostól tudta meg, hogy 39 fokos láza volt, amikor gyógyulni indult a fürdőbe.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető elárulta, hogy nagyon fázós, ezért feljebb tekerték a fűtést, ez vezethetett a bajhoz.
SZTÁRVILÁG
Volt autó, aminek a lökhárítóját szedte le, többet keresztbe fordított, egyikkel még a kerítést is átszakította.
SZTÁRVILÁG
A játékos arról számolt be, hogy elsötétült minden. Már csak arra emlékezett, hogy az orvosnál ébredt. Kiderült, hogy miután megvizsgálták, infúzióra kötötték.
SZTÁRVILÁG
A 69 éves zenész egy bukaresti koncerten lett rosszul, infarktusa lehetett. Hosszabb pihenő vár rá.
Népszerű
Ajánljuk