SZEMPONT
Szociális munkás, kutató, lelkész, színes a paletta - ők mind abban segítenek, hogy a Kanadában élő magyar romák menekült státuszt kapjanak, legyen hol lakniuk, mit dolgozniuk.
SZEMPONT
Az utasszállító Rómából Los Angelesbe indult, de a felszállás után vissza kellett fordulnia.
SZEMPONT
Budapesti és miskolci kórházak toxikológiai osztályán fekvő betegekkel készített interjúkat Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem kutatója. Olyan betegekkel, akik szándékos önmérgezést követtek el, ami a nem végzetes kimenetelű öngyilkossági kísérletek egyik leggyakoribb módja.
SZEMPONT
Talán képtelen ötletnek tűnik, mégis létezik ilyen szolgáltatás: 3 órára lehet kibérelni 350 euróért, cserébe számtalan Instagramra való képet készít rólunk.
SZEMPONT
Judit egy kis faluból került Pécsre gimnáziumba, majd egyetemre. Utána pedig meg sem állt a CEU-ig, ahol három képzést is elvégzett. Gyerekkora óta érik támadások bőrszíne miatt, de nagyon nem szereti az áldozatszerepet.
SZEMPONT
Isten ostora méltatlanul lett hírhedt kegyetlenségéről: kortársai művelt és kulturált hun királynak
ismerték.
SZEMPONT
Nem ez az első eset, korábban azért marasztalták el a kórházat, mert egy orvos azt mondta a kismamának: 'ti cigányok úgyis csak a pénzért szültök'.
SZEMPONT
Könnyen vérig sértődünk manapság a sokszor beazonosíthatatlan internetes beszólókon. Pedig történelmi példákkal összehasonlítva szót sem érdemelnének.
SZEMPONT
Hajtóvadászat - keresik a két meztelenül fürdő turistát, akik egy római szökőkútban okoztak botrányt
Az Altare Della Patria háborús emlékmű előtti szökőkútról van szó. A két brit férfi egyike alul semmiben illegette magát, egy idegenvezető meg videóra vette. Mutatjuk.
SZEMPONT
A népszerű vlogger Rómáig és Barcelonáig utazott a helyi focihangulatért. Irigyeljük. És mutatjuk.
SZEMPONT
Van az a határ, amit ha átlépnek a turisták, a helyiek elfelejtik, hogy mennyi bevétele származik a városnak a látogatókból.
SZEMPONT
Míg a 2010 előtti kormányok inkább az iskola falain belül próbálták valahogy enyhíteni a gyerekek közötti társadalmi különbségeket, addig az elmúlt hét év sokkal inkább a szegregációt fenntartó, második esély típusú programokról szólt egy kutatás szerint.
SZEMPONT
A történelem tele van bujasággal és perverziókkal, de ezek a sztorik valahogy mégsem kerülnek be a tankönyvekbe.
SZEMPONT
A videós projekttel a roma és nem roma lakosság közötti kapcsolatokat szeretnék erősíteni, a kirekesztettséget csökkenteni és megszüntetni.
SZEMPONT
Dobozszám szívják a cigit, és a szintetikus szerek is jól futnak a szabolcsi romatelepeken. Az egyik lakásotthonban a gyerekek fele kábítószerezik.
Népszerű
Ajánljuk