FELFEDEZŐ
A római vihar lehetetlenné tette a biztonságos leszállást, így a járatot átirányították. A repülő végül hajnali négy körül ért földet Bolognában, az utasokat onnan vitték tovább az olasz fővárosba.
FELFEDEZŐ
A rádiós és kedvese két éve volt együtt, februárban még Rómában ünnepelték az évfordulójukat. Most minden közös kép eltűnt, Harsányi pedig megerősítette: külön utakon folytatják.
FELFEDEZŐ
A detonációt az egész városban hallani lehetett, a helyszínen hatalmas füst- és lángfelhő csapott fel. A hatóságok a közeli metróállomást is lezárták.
FELFEDEZŐ
A humorista évekkel ezelőtt kapta meg az elismerést, most azonban nagy port kavart egyik megjegyzése. A botrány után a közmédia is lépett, és határozottan elhatárolódott tőle.
FELFEDEZŐ
A humorista Gulyás Márton műsorában a romákat „dakotáknak” nevezte, és azt állította, hogy a 80-as években a moziban tetvesek lettek, ha együtt ültek be velük a filmekre.
FELFEDEZŐ
A következő pápa megválasztása ma délelőtt folytatódik, és a voksolást naponta négyszer tartják meg, egészen addig, amíg kétharmados többséggel sikerül megegyezniük.
FELFEDEZŐ
A 47 éves amerikai férfi a kerítésen próbált átmászni, amikor megcsúszott. A fémrúd a testébe fúródott, a helyszínen elvesztette az eszméletét.
FELFEDEZŐ
Újabb bíborosról derült ki, hogy hirtelen megváltozott a születési dátuma. Ezzel még éppen ott lehet a konklávén, és meg is választhatják egyházfőnek.
FELFEDEZŐ
Tömött sorokban több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren szászötvenezren vettek részt a Pietro Parolin bemutatta vatikáni misén vasárnap.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt politikusa nem tért haza Ferenc pápa szombati temetését követően, hanem Rómában maradt, amiről Facebook-posztjában is írt.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval rótta Róma híres utcáit Ferenc pápa temetése után. Egy olasz oldal osztotta meg a róluk készült ritka pillanatokat megörökítő fotókat.
FELFEDEZŐ
Sokan nemcsak azért járulnak Ferenc pápa ravatalához, hogy imádkozzanak vagy búcsút vegyenek, hanem azért is, hogy szelfizzenek.
FELFEDEZŐ
A világhírű jós azt látja, természetfeletti jelenségek mellett szokatlan időjárás jön Rómában. Az ok: a világ hatalmas spirituális forradalom küszöbén áll.
FELFEDEZŐ
A magyar állam szombaton tiszteleg a katolikus egyházfő emléke előtt. A gyásznapnak megvannak a maga szabályai, amelyeket országosan be kell tartani.
FELFEDEZŐ
A pápa húsvét hétfőn hunyt el, csendben és szenvedés nélkül. Utolsó kívánsága az volt, hogy még egyszer találkozhasson a hívekkel a Szent Péter téren.
FELFEDEZŐ
Hajléktalanok lábát mosta, sportolókkal és űrhajósokkal viccelődött, vagy csak elvitte a sapkáját a szél – a világ imádta érte.
FELFEDEZŐ
A gyűrű szétzúzása egy ősi egyházi szertartás része, amit különleges kalapáccsal végeznek. Megvan a hivatalos oka, hogy miért kell tönkretenni.
Népszerű
Ajánljuk