HÍREK
A Budapestről Brüsszelbe tartó járaton csak egy üres szék választotta el egymástól a Demokratikus Koalíció és a Fidesz politikusát.
HÍREK
A Google Flights kalkulátora a júliusi frissítését követően már csak a szén-dioxid-kibocsátást veszi figyelembe.
HÍREK
Kifogyott az üzemanyag a Cessnából. Egy pálmafának és az elektromos vezetékeknek köszöneti az életét a pilóta.
HÍREK
Robotpilótára kapcsoltak, majd elaludhattak. Csak az automatikusan működésbe lépő riasztás hangja zökkentette ki őket a szundikálásból.
HÍREK
A Jet2 járata végül Párizsban hajtott végre kényszerleszállást. A nőt egy háromgyerekes apuka teperte le a rendőrök megérkezéséig.
HÍREK
A Duna Parlament és Lánchíd közötti szakaszán megnövekedett hanghatásra, valamint részleges folyamzárra lehet számítani.
HÍREK
A járatot üzemeltető légitársaság szerint az utasok nem voltak veszélyben, a gépet pedig már megjavították azóta.
HÍREK
A légiirányításnál jelentkező munkaerőhiánnyal magyarázták a késéseket. A sorozatos késések miatt az utolsó, párizsi járattal már nem tudtak visszaindulni a kollégáik a repülőtér bezárása előtt.
HÍREK
Egy utas elmondása szerint csak este 10 után tudták meg hivatalosan a cégtől, hogy törölték a járatot. Átfoglalni nem lehetett, a legtöbben ma tudtak csak hazajönni.
HÍREK
Fel kell készülnünk arra, hogy kártérítés nélkül törölhetik a kedvező árú repülőutakat a Bank360 szerint.
HÍREK
Repülőútra bérelt prostituált, temetésre utazó gyászoló családtagok és Mile High Club: hét év élményeit szedte könyvbe egy korábbi légiutas-kísérő.
HÍREK
A nő azért ment bele a szexbe, mert a házas oktató cserébe további díjmentes repülőórákat ajánlott.
HÍREK
„A gép úgy viselkedett, ahogyan arra a pilótafülkéből kapott utasítást” – mondta egy, az amerikai vizsgálat előzetes megállapításait ismerő forrás a Wall Street Journalnek.
Népszerű
Ajánljuk