prcikk: A kisfiú keservesen sírt, a légiutas-kísérők kérlelték, de nem volt hajlandó átadni a helyét egy nő a budapesti járaton | szmo.hu
FELFEDEZŐ
A Rovatból

A kisfiú keservesen sírt, a légiutas-kísérők kérlelték, de nem volt hajlandó átadni a helyét egy nő a budapesti járaton

A háromfős brit család a Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz gépén utazott, és csalódniuk kellett.


Budapestről Manchesterbe indult a repülőgépük, és amikor felszálltak rá, a hatéves Ryan Bandli és az anyukája, Adi megdöbbentek, mert egy nő ült az egyik lefoglalt helyükön – írta a Mirror.

A háromfős brit család a Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz gépén utazott, és előre gondolkodtak, amikor pluszdíjat fizettek a jegyek lefoglalásakor. Azt szerették volna ugyanis, hogy mindenképp egymás mellett üljenek, a gyerek pedig lehetőleg az ablak mellett üljön. Megmutatták a foglalásukat a nőnek, de az közölte velük, hogy az ő jegye is arra az ülésre szól, és nem akart sehová átülni az ablak melletti helyről.

Adi elmondta a Mirrornak, hogy a kisfiú nehezen viseli a stresszes helyzeteket, érzékenyen reagál ilyenkor, és most is sírva fakadt.

A légiutas-kísérők próbáltak közbenjárni, és megkérték a nőt, hogy a gyerek kedvéért üljön át máshova, de az nem engedett, és a helyén maradt.

Ryan végül úgy békélt meg, hogy a többi utastól csokit kapott vigaszképp, majd az anyukájától távol, egy folyosó melletti ülésen kapott helyet az apukája mellett.

A Buzz szerint nem adtak el kétszer egy helyet, de számítógépes hiba miatt két foglalás is ugyanarra az ülésre került, és visszaadták a családnak a plusz díjat, amit a helyfoglalásért fizettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Gazdik tapasztalatai és állatorvosi tanácsok: így védekezhetünk a kullancsok és bolhák ellen
Tavasszal sok gazdi kezd el foglalkozni a kérdéssel, de vajon mikor érdemes valóban elkezdeni a megelőzést? Megkérdeztünk több kutya- és macskatartót a saját tapasztalataikról, dr. Szabó Ágnes állatorvos pedig segít eligazodni a legfontosabb tudnivalók között.


Itt a tavasz, egyre hosszabbak a nappalok, így több időt töltünk a szabadban, és a kutyások számára is újraindul a séták, kirándulások, kerti pihenések szezonja. A melegebb idő azonban nemcsak nekünk kedvez – a kullancsok és bolhák számára is.

Sok gazdi ilyenkor kezd el gondolkodni azon, hogyan védje meg kedvencét az élősködőktől. A kérdés azonban nem mindig olyan egyszerű, mint elsőre tűnik: mikor érdemes elkezdeni a védekezést, milyen megoldások léteznek, és mire kell igazán figyelni?

Kutya- és macskatartókat kérdeztünk meg a saját szokásaikról, tapasztalataikról, és dr. Szabó Ágnes állatorvost hívtuk segítségül, hogy segítsen eligazodni a témában.

Eszter – egy border collie gazdája, aki tavasszal kezdi a kullancs elleni védekezést

Eszter egy energikus border collie gazdája, akivel gyakran járnak hosszú sétákra parkokba vagy erdős területekre. Náluk – ahogy meséli – az élősködők elleni védekezés tavasszal kezdődik.

„Amikor tavasszal megérkeznek a melegebb napok, az egyik első dolgom, hogy gondoskodjak a kutyusom védelméről”. Náluk a védekezés szezonális: tavasztól őszig csepegtetős készítményt használ a kutyáján, a téli hónapokban viszont szünetet tartanak. Többféle megoldást is kipróbált már, végül ez a módszer vált be a számukra.

„Sokféle lehetőséggel találkoztunk már, de mi végül a csepegtetős módszert választottuk, mert a kutyámnak amúgy sem könnyű gyógyszert beadni, a nyakörv pedig a játékok során valahogy mindig a földön végezte. Így ez nekünk a legegyszerűbb megoldás.”

Réka – egy benti cica gazdája, aki sokáig nem gondolta fontosnak a megelőzést

Réka cicája, Málna szinte kizárólag lakásban él, ezért sokáig a gazdája sem gondolta, hogy különösen foglalkoznia kellene a paraziták elleni védelemmel.

„Őszintén szólva azt hittem, hogy egy benti cicánál ezzel nem igazán kell törődnöm”.

A kötelező oltás beadásakor szóba került a téma az állatorvossal, és ekkor szembesült vele, hogy a lakásban tartott cicák sem teljesen védettek.

„Ott tudtam meg, hogy az élősködők akár a cipőnkkel is bekerülhetnek a lakásba.” Azóta rendszeresen nyakörvet használ a cicáján, mert számára ez a legegyszerűbb megoldás.

Gábor – egy golden retriever gazdája, aki egész évben tablettával védi a kutyáját

Gábor egy 5 éves golden retriever gazdája, akivel gyakran kirándulnak és sok időt töltenek a szabadban. Náluk a védekezés már régóta tudatos döntés. „Amikor még kölyök volt a kutyusunk, első kutyás gazdikként mi az állattenyésztőt kérdeztük meg, hogy mi lenne a legjobb védekezés, és végül a tabletta mellett döntöttünk. Azóta is egész évben ezt adjuk neki.”

Szerinte ez sokkal nyugodtabbá teszi a mindennapokat.

„Az állatorvosunk mondta, hogy a kullancsok ma már az év nagy részében jelen lehetnek. Mi inkább úgy vagyunk vele, hogy ha van lehetőség számára a folyamatos védelemre, akkor élünk vele.”

Zsófi – akinek a kutyája babézián esett át, azóta sokkal tudatosabban védekezik

Zsófi története jól mutatja, milyen gyorsan válhat a kullancsok elleni védekezés elméleti kérdésből nagyon is személyes tapasztalattá. Korábban ő is úgy gondolta, hogy elegendő, ha séta után átnézi a kutyáját, és eltávolítja a kullancsokat ha talál benne, nem igazán törődött védekezéssel.

„Azt hittem, ha időben kiszedjük, akkor nincs nagy baj.” - kezdte el a történetüket.

Egy nap azonban a kutyája, Mangó hirtelen bágyadt lett, nem evett, és látszott rajta, hogy nincs jól. Az állatorvosnál hamar kiderült: babéziózissal fertőződött meg.

„Nagyon ijesztő volt az egész. Addig valahogy csak elméleti dolognak tűnt, hogy a kullancsok betegségeket terjeszthetnek, de sosem vettem komolyan. Viszont amikor a saját kutyáddal történik meg, az teljesen más.”

Mangó szerencsére időben kezelést kapott, de Zsófi szerint az élmény teljesen megváltoztatta a hozzáállását. Azóta tablettás védekezést használ, amit havi rendszerességgel ad be a kutyájának.

„Azóta sokkal tudatosabban figyelek a megelőzésre. Sokkal egyszerűbb beadni egy tablettát, és figyelni a megelőzésre, mint végignézni, hogy a kutyád beteg lesz és egy hajszálon múlik az élete.”

Mit mond az állatorvos a kullancs- és bolhavédelemről?

A gazdik történetei jól mutatják, mennyire különböző okokból kezdhet valaki tudatosabban foglalkozni a kullancsok és bolhák elleni védekezéssel. De vajon mit tapasztalnak az állatorvosok a rendelőben? Dr. Szabó Ágnes állatorvos szerint szerencsére egyre több gazdi igyekszik tudatosan védeni kedvencét az élősködők ellen. Ebben sokat segít az online elérhető információk bővülése, az állattartók közötti tapasztalatcsere, valamint az állatorvosok folyamatos tájékoztatása is. „Ugyanakkor még mindig sok tévhit él a gazdik fejében a paraziták elleni védekezéssel kapcsolatban, éppen ezért kiemelten fontosnak tartom az állattartók tájékozottságának folyamatos fejlesztését.” - mondta lapunknak.

Nem csak az erdőben jelentenek veszélyt a kullancsok

A beszélgetés során arra is felhívta a figyelmet, hogy gyakori tévhit, miszerint a kullancsok csak erdőkben jelentenek veszélyt.

„A kullancsok városi parkokban, füves vagy bokros területeken is jelen lehetnek, ezért azok a kutyák sincsenek teljes biztonságban, amelyek soha nem járnak erdőben” – hívja fel a figyelmet Szabó Ágnes.

Milyen betegségeket terjeszthetnek a kullancsok és bolhák?

A kullancsok által terjesztett betegségek közül a kutyatartók számára talán a babéziózis a legismertebb - magyarázta az állatorvos. „A rendszeresen, tudatosan védekező gazdik körében szerencsére már egyre ritkább ez a betegség. A babéziózist okozó fertőzést a kullancsok adják át a kutyának a vérszívás során, amely leggyakrabban vérszegénységet, lázat és sötétvörös színű vizeletet okoz, kezelés nélkül pedig általában halálos kimenetelű. Emellett a kullancsok sok más veszélyes fertőzést is átvihetnek a kutyára, pl. Lyme kórt, anaplazmózist és ehrlichiózist is.”

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a bolhák által jelentett kockázatokat sem szabad alábecsülni.

„Ezek az apró élősködők ugyanis akár galandférgességgel is megfertőzhetik a kedvenceket, súlyos mértékű bolhafertőzés esetén pedig a vérszegénység kialakulása is valódi kockázatot jelenthet”.

A lakásban tartott állatok sem teljesen védettek

Dr. Szabó Ágnes arra is kitért, hogy a lakásban tartott állatok gazdái gyakran úgy gondolják, kedvenceikre nem jelentenek veszélyt ezek a paraziták. A valóság azonban más: a bolhák például akár a cipőnkkel is bekerülhetnek a lakásba, így a kizárólag benti macskáknál is indokolt lehet a megfelelő védekezés.

Egyre hosszabb lehet a kullancsszezon

A szakember szerint az utóbbi években az is egyre inkább megfigyelhető, hogy a paraziták aktivitási időszaka kitolódik, ezért sok állatorvos ma már egész éves védekezést javasol.

„Az élősködők a hidegebb hónapokban sem tűnnek el teljesen. A bolhák és kullancsok akár a lakásban vagy egy kutyaház védett sarkában is áttelelhetnek, ezért egész évben számolni kell velük” – mondja dr. Szabó Ágnes.

Többféle védekezési forma közül választhatunk

A beszélgetés során arra is kitért, hogy ma már többféle védekezési forma áll a gazdik rendelkezésére. Léteznek szájon át adható tabletták, rácsepegtetős (spot-on) készítmények és nyakörvek is, amelyek mind hatékony védelmet nyújthatnak, ha megfelelően használják őket.

A választásnál érdemes figyelembe venni az állat életmódját is. A tablettás készítmények például jó megoldást jelenthetnek olyan kutyáknál, amelyek sokat úsznak vagy gyakran fürdetik őket. A rácsepegtetős készítmények előnye, hogy a bolhák és kullancsok mellett bizonyos repülő rovarok ellen is távol tartó hatással bírhatnak. A nyakörvek pedig hosszabb hatásidejük miatt sok gazdi számára praktikus és költséghatékony megoldást jelenthetnek. A szakember szerint azonban a legfontosabb a rendszeres és következetes védekezés, valamint az, hogy a gazdik a kedvencük életmódjához leginkább illő megoldást válasszák.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a parazitaellenes készítmények használata előtt mindig érdemes elolvasni az adott termék jellemzőinek összefoglalóját és a használati útmutatót. Fontos például, hogy mindig az adott állatfaj számára kifejlesztett készítményt alkalmazzuk – tehát a kutyáknak készült termékeket kizárólag kutyáknál, a macskáknak készülteket pedig csak cicáknál használjuk.

A tablettás készítményeknél különösen lényeges az is, hogy az állat testsúlyának megfelelő adagolást válasszuk, és ne felezzük vagy osszuk meg több állat között a tablettát, ha ezt a készítmény használati útmutatója nem teszi lehetővé, mert ez a hatékonyság rovására mehet. Ha pedig bizonytalanok vagyunk abban, melyik készítmény lehet a legmegfelelőbb kedvencünk számára, érdemes állatorvoshoz fordulni, aki segíthet a megfelelő védekezési forma kiválasztásában.

Egész évben veszélyt jelentenek!

Sokan azt gondolják, hogy az élősködők csak a tavaszi és nyári hónapokban aktívak, pedig ez nem igaz. A bolhák valóban a meleg időben szaporodnak legintenzívebben, a kullancsok viszont tavasztól őszig, sőt, enyhébb teleken akár egész évben jelen lehetnek. A nyári hőségben ugyan inaktívabbak, de a tavaszi és őszi hónapokban újra támadnak. A téli időszakban is előfordulhat, hogy egy-egy példányt találunk az állaton, mert a kullancs meglepően ellenálló a hideggel szemben is.

A betegségek, amelyeket hordoznak, nem válogatnak évszak szerint, ezért a védekezésnek sem szabad szezonálisnak lennie. A jó hír az, hogy ma már számos megbízható megoldás létezik az élősködők ellen: nyakörvek, spot-on cseppek, rágótabletták – minden gazdi megtalálhatja a neki és az állatának legkényelmesebb alternatívát

Az Elanco termékei például többféle formában kínálnak védelmet, így minden gazdi megtalálhatja azt a megoldást, amely leginkább illik kedvence életmódjához és a saját mindennapi rutinjához.

A legfontosabb azonban az, hogy a gazdik tudatosan válasszanak, és következetesen tartsák magukat a választott védekezési rutinhoz – hiszen a megelőzés mindig egyszerűbb és biztonságosabb, mint egy már kialakult betegség kezelése.

EM-HU-26-0024


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Minden ok nélkül belém álltál” – Harsányi Levente kőkeményen üzent a Heti Hetesbe igazoló Vadon Janinak
Vadon Jani hivatalosan is csatlakozott az RTL-en újrainduló Heti Hetes stábjához. A bejelentést követő Instagram-poszt alatt Harsányi Levente egy kommentben utalt korábbi sérelmeire.
DP - szmo.hu
2026. április 08.



Nem mindennapi üzenetváltás rázta fel a Heti Hetes újraindulása körüli híreket.

Kedden bejelentették, hogy Vadon Jani is csatlakozik az RTL képernyőjére visszatérő legendás műsor állandó szereplőihez, a hírre pedig egy régi sérelmet felemlegetve reagált egy másik ismert műsorvezető.

A rádiós sokáig hezitált a felkérésen, döntését pedig a leendő kollégák személyéhez kötötte.

„El kellett egy kicsit gondolkodnom rajta. Az ilyen típusú műsoroknak nagyon fontos eleme az, hogy milyen társaság jön össze, és nagyon kíváncsi voltam, hogy kik azok az emberek, akiket állandó szereplőknek képzelnek el a Heti Hetesben. Nagyon sok castingon vettem részt, folyamatosan cserélődtek körülöttem az emberek, és számomra fontos szempont volt, hogy mennyire tudok velük együttműködni. Semmiféleképpen sem szerettem volna belemenni egy kényszer szülte szituációba, és simán nemet mondtam volna erre a felkérésre, ha nem jön össze egy olyan csapat, akikkel teljes mértékben megvan a komfortérzet és a kémia”.

Vadon ezzel egy illusztris társasághoz csatlakozik, a csapat tagja lesz Linczényi Márkó, Parti Nóra, Fancsikai Eszter, Majka, Hajós András, Hevér Gábor és Thuróczy Szabolcs is.

A műsorvezetői széket Nagy Ádám (Jólvanezígy, Fókuszcsoport) foglalja el.

Vadon sejthette, hogy a bejelentés megosztó lesz, Instagram-posztjában maga is utalt erre.

„Félve kattintottam a kommentekre, de egész jó a páros lábbal belémszállók és a lájkolók aránya… Köszi mindenkinek, aki bizalmat szavaz nekem!” – fogalmazott.

A kommentelők között felbukkant Harsányi Levente is, aki egy rövid, de annál súlyosabb üzenetet hagyott. „Mivel annyiszor belém álltál minden ok nélkül, én minden jót kívánok neked.”

A műsor indulásának időpontja is vitát váltott ki. A Heti Hetes az országgyűlési választás napján, este 19:30-kor, az urnazárás után kerül először adásba.

Puzsér Róbert egy Facebook-posztban bírálta a döntést, megalkuvónak nevezve az időzítést. Erre Majka és Hajós András is reagált, szerintük ez nem gyávaság, hanem észszerűség, hiszen a műsor célja a vélemények ütköztetése, nem pedig a választás befolyásolása.

Az RTL hivatalos közleménye szerint a műsor „nem fogja kímélni a politika, a közélet, a bulvármédia és nagyvilágunk közszereplőit”.

A siker kulcsa éppen az lehet, amit Vadon is hangsúlyozott: a szereplők közötti kémia.

A premier adásban tehát kiderül, hogyan működik együtt az új csapat, milyen arányban kapnak helyet a politikai és a könnyedebb témák, és hogyan fogadja a közönség a nagy visszatérőt.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Havi 15 milliót égetett el drogokra T. Danny: Egy szörnyet kreáltam magamból
A rapper a Creator TV-n futó dokusorozatában beszélt arról, hogyan torzult el az önképe. A vallomás szerint a kábítószer-fogyasztás miatt az orra pár nap leforgása alatt súlyosan károsodott.


Pár nap alatt omlott össze T. Danny orra a drogoktól, a tükörben pedig már egy szörnyet látott maga helyett. A zenészről szóló „A maszk mögött” című dokumentumsorozat kedden megjelent második epizódjában a rapper kendőzetlen őszinteséggel beszélt függőségéről és annak súlyos következményeiről.

A filmből kiderül, hogy miközben a karrierje a csúcson pörgött, telt házas Aréna- és Budapest Park-koncerteket adott, addig belül teljesen felemésztette magát.

„Amilyen rosszul voltam belül, annyira jól mentek a dolgok, és jól ment a karrier, és pörögtek a dalok, és mentek a fellépések… És közben meg belül fogytam el, és akkor még azt is kellett éreznem, hogy egyedül vagyok”

– vallotta be a zenész. A pénz felett is teljesen elvesztette az irányítást, a bevételei és a tartalékai is a szenvedélyére mentek rá, ahogy arról a Bors is beszámolt.

„Havonta 12-15 millió forintot költöttem el, javarészt drogokra. Egyáltalán nem tartottam kézben a dolgokat.”

A kábítószer-fogyasztás egy idő után komoly fizikai fájdalmakkal is járt, ami miatt fájdalomcsillapítókra is rászokott. A drámai fordulatot az hozta el, amikor az orra láthatóan is károsodott.

„Elég hamar összeesett az orrom, pár nap leforgása alatt… Azt láttam, hogy egy szörnyet kreáltam, ez nem én vagyok, és fájt beismerni, hogy miért nem lehetett ebből kijönni és miért kellett elmennem a végletekig”

– mondta T. Danny, aki ekkor kezdett maszkot hordani, hogy elrejtse az arcát.

A barátai a filmben bevallották: örültek, hogy „az orra adta meg magát és nem a szíve”, ahogy attól sokan tartottak. A rapper azóta igyekszik talpra állni: heti ötször edz, kosárlabdázik és bokszol, miközben egyszerre két új albumon is dolgozik.

A fizikai károkat egy plasztikai műtéttel helyre lehet hozni, de erre még várnia kell, a teljes hegesedési folyamat ugyanis fél, de akár egy évet is igénybe vehet.

A mostani vallomásokat megelőzően már 2025 őszén kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult a zenész és barátnője ellen. A rendőrség házkutatást is tartott, a levett mintákból pedig kokain és alkohol jelenlétét mutatták ki. T. Dannyt 2025 decemberében gyanúsítottként hallgatták ki. A rapper idén februárban jelent meg először hónapok után maszk nélkül a nyilvánosság előtt, de akkor még nem derült ki, miért takarta az arcát.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Wossala Rozina elárulta, miért zár be ikonikus étterme, a Bestia
Wossala Rozina új életszakasz kezdeteként értékeli, hogy alapítótársai a Bestia étterem bezárása mellett döntöttek. A séf a jövőben az egészség és a mentális egyensúly témáira fókuszál a vendéglátás helyett.
DP - szmo.hu
2026. április 07.



Húsvéthétfőn Wossala Rozina bejelentette, hogy bezárja a budapesti Szent István tér ikonikus éttermét, a Bestiát.

A séf egyúttal azt is közölte, hogy egy 25 éves, intenzív időszak után végleg hátat fordít a vendéglátásnak, hogy egy teljesen új útra lépjen.

Rozina egy hosszabb bejegyzésben osztotta meg a döntése hátterét, amelyben egy mély, személyes átalakulásról beszélt.

„Húsvét. A feltámadás ideje. Talán nincs is ennél időszerűbb pillanat arra, hogy meséljek arról, mi zajlik bennem. A „haladó hedonizmus”, ami egykor az ízekről, élményekről és túláradó intenzitásról szólt, ma már egészen mást jelent számomra. Ma az egészséget jelenti. Az örömöt. A valódi emberi kapcsolódást. A fizikai, mentális és spirituális egyensúlyt” – fogalmazott a séf, aki szerint a változás nem egyik napról a másikra történt.

Az elmúlt időszakban tudatosan készült a váltásra, ezalatt pedig a fókusza is teljesen máshová került.

„Képzéseken vettem részt, kutattam, utaztam, dokumentumfilmeket forgattam a világ különböző pontjain ezekről a témákról. Mostanra teljesen világossá vált számomra, hogy ebbe az irányba szeretnék továbbmenni” – írta bejegyzésében.

A Bestia sorsáról is konkrétan fogalmazott: már egy ideje operatívan nem vett részt az étterem életében, a végső döntést pedig alapítótársai hozták meg.

„Sokan tudjátok, hogy a Bestia az életem egy nagyon fontos fejezete volt. Több mint tíz évvel ezelőtt született meg, és még a nevét is rólam kapta... Alapítótársaim most úgy döntöttek, hogy nem folytatják tovább a Bestia működtetését. Így ez a fejezet most végleg lezárul.”

A bejelentés időzítését sem tartja véletlennek, a húsvéti ünnep számára a lezárást és az újjászületést szimbolizálja.

„Egy régi énemet most elengedem. És helyet adok valami újnak. Valaminek, ami közelebb áll ahhoz, aki ma vagyok” – zárta gondolatait Rozina, aki azt ígérte, hamarosan többet is megoszt majd új terveiről.

A 2015-ben megnyílt Bestia hivatalos weboldalán jelenleg annyi olvasható: „Az étterem jelenleg zárva tart. Már gondolkodunk a folytatáson – lehet, hogy új formában térünk vissza.”

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: