A kinézete miatt szállították le egy repülőről - ezt állítja a 10 kilós melleiről ismert modell.
A Mirror beszámolója szerint a 25 éves Mary Magdalene a kanadai Torontóból akart a texasi Dallasba repülni.
A nő átment a biztonsági ellenőrzésen, fel is szállt a gépre, azonban később közölték vele, hogy le kell szállnia.
A személyzet azt mondta neki, azért kell elhagynia a repülőt, mert fülhallgatót viselt és nem hallgatta meg az utazási instrukciókat. Mary szerint azonban a döntés inkább a kinézetével van összefüggésben. A nő a repülőn elmondása szerint egy leggingset és egy sportmelltartót viselt.
„Leszállítottak azért, ahogy kinézek. Légyszi, hagyjátok abba a diszkriminációt, ez undorító. Annyira kínosan és megalázottnak érzem magam, el se tudjátok képzelni. Nyilvánvalóan az öltözékem miatt szállítottak le, túl sok mindent mutatok meg magamból”
- fogalmazott Mary egy TikTok-videóban. Szerinte egy „kismellű lány” gond nélkül viselhet sportmelltartót, és úgy érzi, tiszteletlenül bántak vele.
Mary azt mondta, hogy be fogja perelni az érintett légitársaságot, bár még nem tett jogi lépéseket az ügyben.
Mary Magdalene eddig több mint 150 000 dollárt költött kozmetikai sebészeti eljárásokra - köztük a melle és a feneke nagyobbítására.
„Kijött valami, aminek nem akartam ekkora feneket keríteni” - Bocsánatot kért Eckü a herevillantása miatt
„Keresett a rém. Milyen rém? A herém!” - üzente Gulyás Gergelynek és a megafonosoknak a Hősök duó rappere, Eckü a Rendszerbontó Nagykoncerten. Az említett testrészét elő is vette szemléltetésképpen.
Miután a Hősök terén tartott pénteki koncerten előadott performansza heves reakciókat váltott ki, Eckü szombaton nyilvánosan bocsánatot kért, és elismerte, hogy túl messzire ment. A rapper posztjában arról írt, hogy a „választási őrület túlcsúszott bennem tegnap, ne haragudjatok!”
Eckü a Hősök szegmense után azt mondta, hogy:
„Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére, az összes megafonos köcsögnek, hülye gyerekek, hétfőtől én tartom a kormányinfót! Keresett a rém. Milyen rém? A herém!”
– mondta Eckü a színpadon.
Mára Eckü megbánta az esetet ezért azt írta, hogy „Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni a fellépés végi performansz miatt. Erős lett, nem gondoltam bele a következményekbe” – fogalmazott a zenész a Telexen megjelent közleményében.
„Nem méltó viselkedés mint előadó és mint apa sem” – tette hozzá Eckü.
Külön elnézést kért Gulyás Gergelytől is. „Gulyás Geritől is elnézést kérek természetesen. Ne utáljatok, egy kicsit megbabonázott a tömeg és a sok fiatal a hősök terén, kijött valami, aminek közel sem akartam ekkora feneket keríteni, mint ami lett belőle. Őszintén bocsánat!” – írta.
A kormányoldalról szinte azonnal érkeztek a reakciók. Gulyás Gergely még a koncert alatt reagált a történtekre.
„Magyarország nem ilyen és nem szeretnénk, hogy ilyenné tegyék” – fogalmazott a miniszter.
Az esetet a kormányoldalon többen is elítélték, a kormánypárti politikusok posztjaikban az egész rendezvényt próbálták negatív színben feltüntetni.
A kormányközeli véleményvezérek is megszólaltak az ügyben: Tóth Gabi énekesnő egy videóban „drogos kutyáknak” nevezte a fellépőket, akik szerinte megszentségtelenítették a Hősök terét.
Miután a Hősök terén tartott pénteki koncerten előadott performansza heves reakciókat váltott ki, Eckü szombaton nyilvánosan bocsánatot kért, és elismerte, hogy túl messzire ment. A rapper posztjában arról írt, hogy a „választási őrület túlcsúszott bennem tegnap, ne haragudjatok!”
Eckü a Hősök szegmense után azt mondta, hogy:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon”- Tóth Gabi majdnem sírva fakadt a Rendszerbontó Nagykoncert láttán
Egy Instagram-videóban bírálta a Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncertet. A Fidesz-frakciónál havi 1,3 millió forintos nettó munkabérért dolgozó énekesnő szerint a fellépők megszentségtelenítették a helyszínt és naponta milliókért lépnek fel.
Tóth Gabi szombaton megosztotta véleményét a Rendszerbontó Nagykoncertről. Az énekesnő a megnyilvánulásában kitért a Hősök terén tartott eseményre is, amit pontatlanul „rendszerváltó koncertnek” nevezett.
„Amikor 15 éves gyerekek ugrálnak a rendszer – höh, nevetséges – váltó koncerten, ahol drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve-csaholva a Hősök terén” – mondta az énekesnő.
Tóth Gabi szerint ezzel megszentségtelenítették a történelmi alakokat.
A fellépőket azzal is megvádolta, hogy valójában hatalmas pénzekért léptek fel. „Nem havonta, naponta milliókért, és elhiteik álszent módon veletek, hogy őket mennyire érdekli szegény magyarok sorsa” – állította.
Az énekesnő a videót a sírás határán fejezte be azzal, hogy szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen országban élhet. Azt mondta, azért kell a Fideszre szavazni, mert Orbán feltette Magyarországot a térképre, nem engedné, hogy az Európai Egyesült Államok eltörölje a kultúránkat, és csak a kormánypárt törődik azokkal, akik családot szeretnének.
Az énekesnő biztos a Fidesz holnapi győzelmében, és azt mondta, hogy egyszer majd mindenki megérti, hogy „értünk tették” hogy a Fideszt hatalmon tartották.
Az énekesnő által bírált eseményt, a Rendszerbontó Nagykoncertet a Polgári Ellenállás Mozgalom szervezte péntek délutánra a Hősök terére, a választási részvételre való buzdítás szándékával. Az eseményen, ahol többek között Azahriah, Krúbi és Beton.Hofi is színpadra lépett, elképesztő tömeg gyűlt össze.
A koncerten történt egy „incidens”, amiről Tóth Gabi beszélt. A Hősök együttes frontembere, Eckü a színpadon a nemi szervéhez nyúlt, több kormánypárti politikus is elítélte a jelenetet. Gulyás Gergely, Szentkirályi Alexandra és Orbán Balázs is megszólalt az ügyben, posztjaikban az egész rendezvényt igyekeztek a jelenettel azonosítani, annak ellenére, hogy a rendezők többször hangsúlyozták, hogy ez egy sokféle világnézetet és embert felvonultató koncert.
A botrányosnak minősített jelenet mellett a színpadon politikai üzenetek is elhangzottak. A főszervező, Puzsér Róbert a rendszer leváltására és a szavazáson való részvételre buzdított, míg a legnagyobb tapsot két korábbi katonatiszt, Pálinkás Szilveszter és Szabó Bence kapta, akik az „erkölcsi iránytű” fontosságáról beszéltek.
Tóth Gabi állításával szemben a szervezők többször is hangsúlyozták, hogy a fellépők gázsi nélkül, önkéntes alapon vállalták a szereplést.
A technikai költségeket közösségi adományokból fedezték.
Tóth Gabi szombaton megosztotta véleményét a Rendszerbontó Nagykoncertről. Az énekesnő a megnyilvánulásában kitért a Hősök terén tartott eseményre is, amit pontatlanul „rendszerváltó koncertnek” nevezett.
„Amikor 15 éves gyerekek ugrálnak a rendszer – höh, nevetséges – váltó koncerten, ahol drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve-csaholva a Hősök terén” – mondta az énekesnő.
Tóth Gabi szerint ezzel megszentségtelenítették a történelmi alakokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Varga Judit új bejegyzésben jelentkezett a Facebookon, amelyben a kormányzati kommunikációból ismert „béke a háborúval szemben” üzenetet ismétli. A volt igazságügyi miniszter a poszt szerint a békére szavaz, nem a háborúra.
A bejegyzésében arról ír, hogy ő a nyugalmat választja a zűrzavarral, a valódi szeretetet pedig a manipulációval szemben.
„Az országépítőkre, nem a rombolókra és magyart magyar ellen uszítókra. A csendes helytállásra, nem a kérkedő árulásra”;
- tette hozzá.
Varga Judit a kegyelmi botrány után vonult vissza a közélettől. Egy szociológus szerint éppen ez az ügy ingatta meg a Fidesz korábban biztosnak hitt peremszavazóit, akik a kormányzóképesség megrepedését látták, ami teret nyitott egy új politikai erő, a Tisza Párt felemelkedésének.
A pártot vezető Magyar Péter, Varga Judit volt férje.
Orbán Viktor egy interjúban azt mondta, szándékosan nem támadta személyesen a Tisza Párt vezetőjét, mert Varga Juditon keresztül „jobban ismerem” őt, és ha foglalkozott volna vele, „sokkal durvábbakat” mondott volna.
Varga Judit legutóbb decemberben posztolt a Facebook-oldalán Magyar Péter Szily Nórás interjúja után. Akkor mindössze annyit írt: hányinger.
Varga Judit új bejegyzésben jelentkezett a Facebookon, amelyben a kormányzati kommunikációból ismert „béke a háborúval szemben” üzenetet ismétli. A volt igazságügyi miniszter a poszt szerint a békére szavaz, nem a háborúra.
A bejegyzésében arról ír, hogy ő a nyugalmat választja a zűrzavarral, a valódi szeretetet pedig a manipulációval szemben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A választás éjszakáján nemcsak a szavazatok, hanem a szavazatszámlálók száma is dönthet: a Nemzeti Választási Iroda szerint a Tisza Párt több delegáltat ültet a bizottságokba, mint a Fidesz–KDNP - írja a HVG.
Az NVI adatai szerint az összesen 38 877 pártdelegáltból 19 691 főt a Tisza Párt, míg 16 728-at a Fidesz–KDNP küld a szavazatszámláló bizottságokba.
A bizottságok munkája kulcsfontosságú, mert a tagok felügyelik a szavazás törvényességét és állapítják meg a helyi eredményt, így a pártok delegáltjainak jelenléte közvetlenül befolyásolja a választás pontosságának ellenőrzését.
A szavazatszámláló bizottságok választott és a pártok által küldött tagokból állnak. Munkájukat a helyi választási bizottságok, végső soron pedig a Nemzeti Választási Bizottság felügyeli, jogvita esetén pedig a bíróságok döntenek. A delegáltak számában rejlő erő abban áll, hogy a pártok így minden szavazókörben biztosíthatják a jelenlétüket, párhuzamosan ellenőrizhetik a folyamatokat, jegyzőkönyv-másolatot kapnak, és azonnal kifogást emelhetnek, ha szabálytalanságot észlelnek.
A kormánypártok kommunikációjában a hangsúly a választás törvényi garanciákkal biztosított tisztaságán van, míg az ellenzéki oldal, élén a Tisza Párttal, a verseny tisztességességét kéri számon, például a választókerületek átrajzolása vagy a médiaegyensúly hiánya miatt. Ezt a strukturális hátrányt igyekeznek ellensúlyozni a maximális delegálással.
A kampányt a visszaélésektől való kölcsönös félelem jellemezte. Magyar Péter többször is arra kérte a választókat:
„Ne engedd, hogy megvásárolják a szavazatodat, ne engedj a zsarolásnak.”
Erre válaszul a Fidesz egy „Demokrácia Központ” létrehozását jelentette be, ahol a Tisza Párt által elkövetett feltételezett visszaéléseket lehet bejelenteni. A Tisza Párt elnöke szerint a kampányban orosz módszerekkel terjesztettek hamis híreket a jelöltjeik állítólagos visszalépéséről is.
A helyzetet árnyalja László Róbert választási szakértő véleménye, aki szerint a magyar rendszer bonyolultsága miatt abban a „putyini értelemben”, ahogy azt érteni szokták, nem lehet elcsalni a szavazást, a helyi szintű anomáliák kiszűrésében azonban a delegáltaknak kulcsszerepük van.
Azonban társadalmi bizalmat megrendíthette a hetekben megjelent A szavazat ára című dokumentumfilm, amiben több szereplő is azt állítja, hogy a kormánypártok helyi emberei szavazatokat vásárolnak, és kényszerítenek ki az ország szegényebb részein.