TECH
Az indoklás szerint az alkalmazás nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Más államokban is letiltották már a TikTokot a helyi kormányzati és hivatali eszközökről.
TECH
Az énekest azzal vádolták, hogy feltűnő hasonlóságok vannak egy 1973-as sláger és az ő Thinking Out Loud című slágere között.
TECH
A német Die Aktuellen nevű lapnak nem ez volt az első súlyosan etikátlan húzása a hétszeres Forma-1-es világbajnok családja ellen.
TECH
Ő volt az egyik escort, aki szintén részt vett a 2018-ban nagy port kavart szexbuliban Győr volt polgármesterével.
TECH
A fiatal férfi végül életben maradt, azonban azóta sem épült fel. A család most pert indított a diákszövetség és annak kilenc tagja ellen.
TECH
A tanárok szerint aránytalan és eltúlzott volt a tavaly szeptemberi elbocsátásuk, ezért indítottak közösen munkaügyi pert.
TECH
A férfi szerint 7 évvel ezelőtt a színésznő elgázolta, majd segítségnyújtás nélkül odébbállt. 300 ezer dollárt kér tőle.
TECH
A bíróság szerint a portál tényszerűen írta meg, hogyan kerültek közpénzmilliók az ATV volt műsorvezetőjének jótékonysági alapítványán keresztül saját cégébe.
TECH
A 69 éves férfi egy akkor még kiskorú lányról több meztelen és erotikus fotót is készített, az egyik szexuális aktust le is videózta.
TECH
A Külügyminisztérium szerint több mint 2 millió forintot fizetett be a tárcának a miniszterelnök.
TECH
A „dr. S. Gy. és 21 társa” ellen „hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények” miatt indított per előkészítő ülését tartják ma meg.
TECH
Browne ügyvédei azzal is védekeztek, hogy míg az Adidas egy bárki által elérhető termék, addig ügyfelük leginkább a luxuspiacra gyártja kollekcióit.
TECH
Alexander Thynn falfestményeken is megörökítette a szeretőit, akiket nem is titkolt magyar-brit felesége elől.
TECH
Szerintük Orbán Viktor 620 ezer embert büntet azért, mert ellenzéki polgármesterekre szavaztak.
TECH
A koraszülött gyerekét elvitték tőle és a helyi protokollra hivatkozva nem engedték meg, hogy a pici mellett lehessen. A szülők most elmesélték, min mentek keresztül.
TECH
Pontosabban az ügyvédeik, így Heard biztosítótársasága egymillió dollárt fizet Deppnek, hogy véget vessen az ügynek.
Népszerű
Ajánljuk