KAPCSOLAT
Lottie Rae szerint olyanok is vannak, akik a takarításban is segítenek neki. Volt azonban olyan kliense is, aki azonnal pornót rakott be, amikor takarítani kezdett.
KAPCSOLAT
Akár több százezer egyéni vállalkozó is komoly gondba kerülhet, ha életbe a lép a kormány javaslata.
KAPCSOLAT
A győzelmet arató versenyző elmondta, hogy nagyon sok rapper ma inkább azzal foglalkozik, hogy mennyi pénze van, és milyen drága autót bérel, és ezek mögött nincs igazi tartalom.
KAPCSOLAT
A lista élén egy olyan diploma áll, amivel akár 636 ezer forintot is lehet keresni havonta.
KAPCSOLAT
A BKK szerint a növekedés mögött olyan tényezők állnak, mint a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása, a jegyáremelés, a digitális fejlesztések, a fokozott ellenőrzések és az első ajtós közlekedési rendszer kiterjesztése.
KAPCSOLAT
Hosszabb várakozás után a múlt hét pénteken a gyászoló szülők megkapták a pénz egy részét. Pontosabban azt, ami forintban volt.
KAPCSOLAT
A legtöbb pénzt Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója viszi haza, de van aki több mint kétmillió forintot kap havonta brüsszeli tudósítóként.
KAPCSOLAT
Iványi a pénteken kiadott közleményében köszönetet mondott a Fővárosi Önkormányzatnak is, amelyik megszavazta, hogy átveszi az Oltalom Karitatív Egyesület szociális intézményeinek dolgozóit, november 1-től a helyzet rendeződéséig a fővárostól kapnak fizetést.
KAPCSOLAT
A fővárosi közösségi költségvetés idén szeptemberben zajló szavazásán ismét azok dönthettek a Budapestet érintő fontos fejlesztésekről, akik itt élnek, vagy ide köti őket a munkahelyük, iskolájuk.
KAPCSOLAT
A rapper elmondta, hogy ennél gyorsabban ennyi pénzt még soha életében nem keresett. A vetélkedő keddi adásában kiderült, hogy a stáb különböző pénzkötegeket rejtett el a villa kertjében.
KAPCSOLAT
A legnagyobb tétel a bankbetétekben áll, ebben háztartásonként átlagosan 3,4 millió forintot tárolnak, de az államkötvényekre is közel 2,9 millió forint jut háztartásonként.
KAPCSOLAT
A vizsgált európai országok közül nálunk a legnagyobb a pesszimizmus is a pénzügyek és a gazdasági kilátások terén.
KAPCSOLAT
A Fülöp-szigetekről érkező dolgozók képzése még ebben a hónapban elkezdődik, jövőre állhatnak munkába. A BKK igazgatóságának DK-s tagja szerint nagyon sok kérdést vet fel mindez, szerinte inkább a hazai buszsofőröket kéne megbecsülni.
KAPCSOLAT
A Science 4 People-t másfél éve alapították, egyik első akciójukkal gyerekeket támogattak az online oktatást segítő eszközökkel.
KAPCSOLAT
Candyman barátnőjének lenni nem csupán azt jelenti, hogy csinosnak kell lenni, hanem szórakoztatónak, pezsgőnek, jóindulatúnak, spontánnak és kalandvágyónak is. Minderről a közösségi oldalaikon írt a pár.
KAPCSOLAT
Szöllősi György az elmúlt hat évben a külügy pénzén járt többek közt Kanadában, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Oroszországban is.
KAPCSOLAT
A jegybanki kamateredmény 1072,6 milliárd forintos veszteséget mutatott 6 hónap alatt, a devizaváltáson pedig csak 52,9 milliárdos profit volt. Mindez indokolttá teszi a jegybanktörvény módosítását.
Népszerű
Ajánljuk