HÍREK
Gulyás Gergely miniszter korábban a Blikknek azt mondta, ha megérkezik a támogatás, a pedagógusok átlagosan akár bruttó 700 ezer forintot is kereshetenek január elsejétől.
HÍREK
Olyan forrásokról van szó, amelyek nem voltak befagyasztva a jogállami mechanizmussal, de eddig nem kaphattuk meg őket, mégpedig azért, mert az Európai Bizottság az úgynevezett horizontális feljogosító feltételekre hivatkozva azt mondta, hogy a magyar igazságszolgáltatási rendszer nem felel meg az EU demokratikus alapelveinek.
HÍREK
A szerdán elfogadott törvényben az is szerepel, hogy ha a fenntartó átszervezésről dönt, akkor nyomon kell követnie, hogy az átszervezés után egyenletes-e a hátrányos helyzetű tanulók aránya, és folyamatos-e a sajátos nevelési igényű tanulók ellátása.
HÍREK
A csepeli önkormányzat ezért arról döntött, hogy megemelik a béreket. Ezek szerint kereshet 640 ezret egy gyakornok óvodapedagógus.
HÍREK
Szalay-Bobrovniczky Kristóf még 2020-ban szerzett részesedést a fővárosi kaszinóüzletekben, Andy Vajna helyére lépve, de ez még semmi: további érdekeltségeivel és üzleteivel 19 milliárdos vagyonra tett szert.
HÍREK
Nem ez az egyetlen változtatás azonban a kormányban, átalakul a kormány stratégiai döntéshozó szerkezete is.
HÍREK
Legkorábban a jövő év után lehet megoldás az irreálisan magas gázszámlákra. A teljes informatikai rendszert át kell alakítani ahhoz, hogy megoldják a problémát.
HÍREK
A pénzzel felelősen bánik majd az MLSZ. A szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a pénzt több részre osztják majd.
HÍREK
A magyar sztárok már azért is pénzt kaptak, hogy eljártak az edzésekre. Ezért vállalták sokan a töréseket, zúzódásokat, akár a kiütést is.
HÍREK
Az OTP belső vizsgálata arra jutott, hogy az adományok alapvetően külföldön élő magyar személyektől érkeztek.
HÍREK
A munka december 8-án indul, és egészen karácsonyig lehet végezni, a feladatok közzé tartozik a segédkezés a fenyőfa-árusításban és a vevők tájékoztatása.
HÍREK
Az idős férfi beismerte a tettét, és azt mondta, hogy a kokain felütéséért kapott pénzből adott a szeretteinek is.
HÍREK
Az ügyben két fővárosi kaszinó érintett: a Széchenyi téren található Sofitel és a Vigadó utcai Tropicana. Utóbbi alapterülete 570 négyzetméter, míg a Sofitelé 720 négyzetméter.
HÍREK
Nemcsak a 2022-ben továbbadott társaság került a megszűnés szélére, de annak anyacége is, mely néhány évvel ezelőtt még rekordprofitról számolhatott be.
HÍREK
Egy évek óta húzódó ügy ért véget nemrég a manhattani esküdtszéken. Az ítélet szerint Robert De Niro cégének 1,2 millió dollárt, azaz 426,5 millió forintot kell kiperkálnia.
HÍREK
A képviselő szerint a vendégmunkások tömeges behozatala és kihasználása mostanában a menő, tuti biznisz. De hogy valaki ezt EU-s hitelből tegye, ahhoz már tényleg pofa kell.
HÍREK
Az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges 670 milliárd forintot a költségvetés maradéktalanul biztosítja. A pénzügyminiszter videóban jelentette be az örömhírt.
Népszerű
Ajánljuk