KÉK HÍREK
Az 52 éves férfi számítógépén több mint 400 gyerekről készült pornográf felvételt is találtak a rendőrök.
KÉK HÍREK
Először csak az interneten keresztül játszottak egymással, aztán a férfi megkereste a gyereket és találkozóra is hívta.
KÉK HÍREK
A publicista nem kételkedik „egykori harcostársa” szavában: „nyilván az annak idején 'fiatal fiúkról' szóló történeteket mi értettük félre” – írja.
KÉK HÍREK
A férfi két éven keresztül folytatott szexuális viszonyt egy kislánnyal. Az akkor 11 éves áldozatát elbűvölte, majd titkos, erdei találkákra hívta.
KÉK HÍREK
Egy óbudai óvodában történt. A kerület polgármestere által indított belső vizsgálat most zárult le, súlyos mulasztásokkal vádolják az előző vezetést. A korábbi polgármester ezeket tagadja.
KÉK HÍREK
Ráadásul egy másik pedofillal azt tervezték, hogy elrabolnak és megerőszakolnak egy gyereket.
KÉK HÍREK
A 61 éves férfi egy budapesti általános iskola portásaként, illetve kertész-karbantartójaként több tanulóhoz szexuálisan közeledett, többeket szexuálisan bántalmazott is.
KÉK HÍREK
A Fidesz frakcióvezetője szerint átfogó jogszabály-módosítási csomagra van szükség. Az irányításával felálló, a gyermekvédelmi rendszert áttekintő munkacsoport dolgozik ezen.
KÉK HÍREK
A szakemberek azt mondják, az ilyen képek mögött egy egész iparág áll, amely rengeteg pénzt mozgat.
KÉK HÍREK
A szókimondó publicista nem csak a 19 ezer pedofil kép tárolása miatt enyhe ítéletet kapott volt nagykövet miatt akadt ki.
Népszerű
Ajánljuk