KÉK HÍREK
Több ügyben is folyt ellene vizsgálat külföldön, majd Magyarországra visszatérése után idehaza is büntetőeljárás indult ellene.
KÉK HÍREK
A hidegvérű gyilkos hat hónap alatt száz fiatal fiúval végzett. Végül csak azért került börtönbe, mert feladta magát.
KÉK HÍREK
Virginia Giuffre azzal vádolja a herceget, hogy Jeffrey Epstein közreműködésével többször is megerőszakolta, amikor még kiskorú volt.
KÉK HÍREK
A vizsgált esetek döntő többségében a feltételezett elkövető a családon kívüli, de a gyermekhez közeli környezetből származott - szomszédokról, pedagógusokról, edzőkről, szociális gondozókról, a család ismerőseiről, illetve az anya élettársáról van szó.
KÉK HÍREK
Bedrogozva elcsalta a kislányt egy romos épülethez, ahol a ruháján keresztül fogdosni kezdte őt, simogatta és csókolgatta.
KÉK HÍREK
A férfit februárban fogták el és ítélték 9 év börtönre, azonban csak 8 napot bírt a börtönben.
KÉK HÍREK
Értékelése szerint a törvény 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti.
KÉK HÍREK
A szomszéd kabinból, vagy földre dobott sapkával rögzítette a felvételeket. Ügyvédje a Kaleta-ügyet is felhozta, ahol szerinte sokkal több ilyen fotó miatt jóval enyhébb ítélet született.
KÉK HÍREK
A DK és a Párbeszéd pedig módosítókat nyújtott be a törvényhez, egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a katolikus egyház belső vizsgálatban tárja fel, és hozza nyilvánosságra az egyházon belül elkövetett pedofil bűncselekményeket.
KÉK HÍREK
A Fidesz-KDNP mellett jobbikos képviselők is igennel szavaztak, a többi ellenzéki párt bojkottálta a szavazást.
KÉK HÍREK
A felvételen a londoni nagyapa bevallja, hogy egész gyerekkorában zaklatta őt szexuálisan, ennek köszönhetően került börtönbe.
KÉK HÍREK
Többek között strandon, vidámparkban, állatkertben, sportegyesületben sem kaphatnak munkát.
KÉK HÍREK
A minősített esetekben a pedofilok tette egyenértékű lesz az emberrablással vagy az emberöléssel, „mert egy kisgyermekkel szemben elkövetett erőszakos pedofil bűncselekmény is az áldozat megölését jelenti”.
KÉK HÍREK
Az egyik gyanúsított a saját kisgyermeke, míg a másik a négy éves testvére ellen is követett el rendszeresen szexuális abúzust, amelynek felvételeit szintén megosztották a fórumon.
KÉK HÍREK
A bíróságon azzal védekezett, hogy nem volt barátnője. Felkavaró történet, csak erős idegzetűeknek!
Népszerű
Ajánljuk