SZEMPONT
Nem egységes jelenségről beszélünk, azon túl, hogy minden pedofil veszélyt jelent a gyerekekre nézve, nagyon sok egyedi és egyéni jellemző lehet - írja a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány.
SZEMPONT
Az amerikai Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjától kapott információk alapján azonosítottak egy 5 éves magyar kisfiút, akiről gyermekpornográf felvételt osztottak meg az interneten.
SZEMPONT
A gyanú szerint a férfi többször is molesztálta a kislányt. Az anya ennek ellenére együtt maradt párjával.
SZEMPONT
A dark weben különböző pedofil fórumokon terjesztették a szexuális visszaéléseikről készített gyermekpornográf felvételeket.
SZEMPONT
Közel 10 éven keresztül szexuálisan molesztált felügyeletére bízott kiskorú lányokat és róluk pornográf jellegű képeket is készített.
SZEMPONT
Eddig 24 pedofilt juttatott rács mögé, most azonban neki is meggyűlt a baja a rendőrséggel.
SZEMPONT
Egyszerűen megfogta a gyereket az utcán, a kocsija hátsó ülésére tuszkolta, majd elhajtott. Óriási szerencse, hogy volt egy szemtanú, aki azonnal cselekedett.
SZEMPONT
A gyerek csak a földön aludhatott, evőeszközt nem kapott az evéshez, és állítólag kutyák, kacsák és tyúkok között élt a család kis birtokán.
SZEMPONT
A fiú egyik volt iskolatársa tálalt ki a pedofil gyilkosról, aki a skóciai intézményben dolgozott, és őt is sokszor zaklatta szexuálisan.
SZEMPONT
A színésznő azóta elhunyt anyja tudott az esetről, és még 500 dollárt is kapott a pedofil férfitől.
SZEMPONT
Újabb részletek derültek ki a borzalmas tragédiáról. Egy kriminálpszichológus szerint szexuális pszichopata lehet az, aki megerőszakolta és megölte a diáklányt.
SZEMPONT
Franciaország eddigi legnagyobb pedofília-botrányának áldozatai között négyéves kisgyerek is van.
Népszerű
Ajánljuk