HÍREK
„Nem lehet félelemben élni, nem lehet rettegésben tanítani, mi nem is fogunk. De akkor ki fog holnap tanítani?” – tették fel a kérdést az iskola pedagógusai, nevelést-oktatást segítő munkatársai.
HÍREK
A szakszervezet szerint a kormány a háborús veszélyhelyzet leple mögé bújva, a rendeleti kormányzás keretében próbálja a sztrájkjogot ellehetetlenítő rendelkezései után a polgári engedetlenséget felvállaló pedagógusokat megfélemlíteni.
HÍREK
Szabó Márton próbaideje tavaly december 31-én járt volna le, de egy december 19-én írt levélben a tankerület közölte vele, hogy december 30-án megszűnik a jogviszonya.
HÍREK
Havi több százezer forinttól esnek el a tanárok, amiért a bértáblájukat a 2014-es minimálbér szintjén fagyasztották be. Szinte bárhol máshol jobban kereshetnének.
HÍREK
Több olyan tanár is felszólalt, akit polgári engedetlenség miatt bocsátottak el állásából az utóbbi időben.
HÍREK
A Miskolcról Budapestre zarándokoló pedagógusok eddig nagyjából 180 kilométert gyalogoltak, hogy felhívják figyelmüket az oktatásügy problémáira.
HÍREK
Elhibázottnak tartják a tervezetet, ami szerintük csak feszültséghez vezetne a tantestületekben.
HÍREK
Februárban ő volt az egyetlen a kollégái közül, aki polgári engedetlenségbe kezdett. Szerinte ha tovább szolgálja ezt a rendszert, magát árulja el.
HÍREK
A Belügyminisztérium példát is hozott arra, mik lehetnek az elvárások a pedagógusokkal és az igazgatókkal szemben.
HÍREK
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint ha tanár lenne, nagyon örülne, hogy az oktatás a Belügyminisztériumhoz tartozik, mert a nagy és sikeres rendszerátalakító és rendszer-megerősítő programok az elmúlt évtizedben a legtöbbször ehhez a tárcához kötődtek.
HÍREK
Igaz, csak a hátsó ajtón, és nem a miniszter, hanem a köznevelésért felelős helyettes államtitkár titkárságvezetője fogadta őket.
HÍREK
Egy pedagógus legfeljebb két jegyet igényelhet, egy tankerület pedig csak negyven jegyet oszthat ki összesen. Azt nem írták, hogy ez jutalom vagy büntetés.
HÍREK
A pécsi pedagógussal együtt 14-re nőtt azok száma, akiket a tiltakozás ezen formája miatt bocsátottak el.
HÍREK
Gábor Judit 17 éve tanít, a 8 tanár kirúgása óta vesz részt polgári engedetlenségben. Pintér Sándor pénteki konzultációja után úgy érzi, nincs meg a szándék a változtatásra.
Népszerű
Ajánljuk