HÍREK
A Rovatból

„Az ember tényleg nem tudja, hogy hangosan kacagjon, vagy a bicskát pattintsa a zsebében” – Ujhelyi a tanárbérekről

A független EP-képviselő szerint egyedül az Orbán-kormánytól függ, hogy fizet-e tisztességes bért a magyar pedagógusoknak.


„Az ember tényleg nem tudja, hogy hangosan kacagjon, vagy a bicskát pattintsa a zsebében. A kormányzati arrogancia és pökhendiség ugyanis ilyen formában még fideszes mércével mérve sem nagyon sűrűn buggyant ki a hatalmasokból az elmúlt évtizedben, pedig kormányzati arroganciából és pökhendiségből aztán jutott bőven minden szinten”

- írta Ujhelyi István a Facebookon.

A független EP-képviselő arra a kormányzati bejelentésre reagált, hogy érkeznek a tíz százalékkal emelt „pedagógusbérek”, a „rendszerváltás óta legnagyobb mértékű bérrendezés” még nem jön, mert nem jönnek a brüsszeli pénzek.

Persze a mostani emelés sem a bérre vonatkozik, hanem csak a bérpótlékra, amire sokan felhívják a figyelmet.

A Fidesz azt kommunikálja, hogy a pedagógusbéreket a következő években fokozatosan emelik, így végül 2025-re a tanárok átlagkeresete eléri a diplomás átlagbér 80 százalékát.

„Már persze, ezt is csak akkor, ha – legalábbis a hivatalos propaganda szerint – Brüsszel lenne olyan szíves és odaadná nekünk végre a Magyarországnak járó forrásokat.

Mindezt egy olyan világban próbálják nekünk beadni, ahol bármiből egyetlen kormányzati tollvonással nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lehet, ahol a kormányzat bárminemű kontroll nélkül öntheti a közpénz-milliárdokat bármire, amire csak jólesik neki: legyen az mobilszolgáltató, stadion, kisvasút vagy épp alacsony színvonalú papagáj-kommandó.

Van itt pénz doszt, de csak arra, ami a hatalmasoknak fontos. Lenne a pedagógusbérekre is, csak az nem tartozik a »nemzeti« kormány prioritásai közé” – írja Ujhelyi.

A politikus szerint nem igaz, hogy csak akkor tudnak valódi béremelést végrehajtani, ha a befagyasztott brüsszeli pénzek végre megérkeznek. Szerinte a Fidesz

„konkrétan hülyére veszi a tanárokat ezzel a szöveggel és ezzel is csak azt bizonyítja, hogy valójában hogyan viszonyul a magyar pedagógusokhoz.”

„A kormány, ha akarná, már most rendezhetné a számlát, és kifizethetné a beígért béremelést; vagy még annál is többet. A forrás rendelkezésre áll, bizonyosan nem fog elveszni, egyszerű kormányzati döntés kell hozzá csupán. Nem Brüsszelen, nem az ellenzéken, nem az időjáráson múlik a dolog, kizárólag a teljhatalommal bíró kormányzaton. Ezt egyébként még ők is elismerték egy legutóbbi Kormányinfón, ahol kérdésre válaszolva bevallották: a pedagógusok béremelésére szánt uniós pénzeket valóban nem érintik a befagyasztások. Azt mondták, csak azért nem léptek, mert »óvatosak vagyunk«. Jó poén. Nem óvatosak, hanem cinikusak és arrogánsak.

De mit is várhatunk egy olyan magát nemzetinek hazudó kormányzattól, amely szerint az oktatásra költött pénz nem befektetés, hanem »költség«.

Abraham Lincoln mondta egykoron: bolondíthatsz néhány embert mindig, és minden embert valameddig, de nem bolondíthatsz mindig mindenkit. Egyszer a Fidesz hazugságokra épített uralma is véget ér. Előbb vagy utóbb, de így lesz. És sokan fognak szégyenkezve összetöpörödni a mostani hatalmasok közül” – vetíti előre a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Bajban vannak a liberális uszítók, a főgonosz édesanyja ugyanolyan, mint egy magyar nagymama
A műsorvezető szerint az Orbán Viktor édesanyjával készült interjúból az is kiderül, hogy a 35 éve híresztelt Orsós-legenda sem igaz.


Németh Balázs szerint bajban vannak a „liberális uszítók”, mert egy nagymama „szembe jött velük a valóságban” – erről vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében írt a műsorvezető.

Úgy hiszi, a hétvégén a Margit hídnál készült interjú egy idős nővel – aki nem más mint Orbán Viktor édesanyja – sok mindenre választ ad. Németh úgy fogalmaz:

„Lehet, hogy Orbán Viktor sem maga az ördög? Pedig mennyi munkát tettek bele a libsik 89 óta, hogy mindenkivel elhitessék”

– teszi fel a kérdést. A posztoló szerint „a főgonosz édesanyja olyan, mint egy magyar nagymama”, aki a családról, unokákról mesél – állítja.

Németh bejegyzése központi elemének nevezi az úgynevezett Orsós-legendát, amelyet szerinte évtizedek óta suttogó propaganda terjeszt. „És Orsós Viktor legendája is kamu lenne? Orsós, a cigány! 35 éve terjesztik suttogó propagandában, hogy az Orbán amúgy Orsós. Nehogy szavazz rá, cigányra sose!! (éljenek az elfogadó belvárosi liberálisok…)” – írja. Németh állítása szerint a hídnál megszólaló asszony azt mondta, nem igazak a korábbi mendemondák.

Németh Balázs szerint „Egészen normálisnak tűnik a család! Pedig 35 éve próbálják belénk szuggerálni a liberális gyűlöletkeltők, hogy ezeknél semmi nem normális.

Állítólag(!) az öreg Orbán verte a Viktort, a Viktor veri a feleségét, meg persze a vejét is. Őt nagyon! Igazából az Orsóséknál mindenki ver mindenkit. (Nekem elhiheted, ismerem az Anikó fodrászának a barátnőjét, ő is szolnoki!)”

(Idősebb Orbán Győző brutálisan kemény veréséről egyébként nem a "liberális" sajtó cikkezik, hanem maga Orbán Viktor beszélt egy 80-as évek végi interjúban, ITT.)

Bejegyzésében Németh azt is kiemelte:

„Ráadásul a néni még az utcára is kimegy. Felvonulni, a béke érdekében. Mert aggódik a gyerekei és az unokái jövője miatt. Testőrök nélkül vonul!!! Mi lesz így? A császárok, diktátorok, döbrögik anyja nem szokott csak úgy vonulgatni az utcán.

A végén még kiderül, hogy harapós zebráik sincsenek!?!?!!?!!!!!”

- írta posztjában Németh.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor anyja tagadta a hatvanpusztai zebrák létezését, Hadházy Ákos most nyilvánosságra hozta az engedélykérelmeket
A közzétett iratok szerint az állatok tartását a Vál-völgye Vadásztársaság kérelmezte az Alcsútdoboz és Bicske között elterülő ingatlanokra.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 26.



Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta a hatvanpusztai zebrák tartására kiadott engedélyeket, miután Orbán Viktor édesanyja tagadta az állatok létezését.

Sipos Erzsébet egy interjúban így fogalmazott:

„Hát nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát, már nem azért mondom? Viktor meg pláne miért tartana zebrát? Ez egy hülyeség, nem normális, aki kitalálta. Engem személy szerint nem izgat, nekem ez személy szerint komikus. A férjemet idegesíti, mert ő komoly ember, na az az igazság.”

Hadházy szerint két lehetőség van. „nem járt Hatvanpusztán, és a kastély melletti szafari parkban”, illetve „a fia tényleg azt mondja neki, hogy a független sajtóban megjelent fotók hamisítványok”.

A zebrákat és a szafariparkot először a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. telephelyén találta meg a Gulyáságyú Média még tavaly novemberben.

A képviselő azt is javasolta, hogy mindenki nézze meg a kormány honlapjáról letölthető két dokumentumot; ezek közül a 2024-es három, a 2025-ös pedig egy engedélyezési eljárásról ad tájékoztatást.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal szerint négy zebra (Equus quagga) ügyében elindult a természetvédelmi hatósági engedélyezés.

A kérelmező a Vál-völgye Vadásztársaság, az érintett ingatlanok Alcsútdoboz és Bicske között találhatók.

A Vál-völgye Vadásztársaságot Mészáros Lőrinc alapította, a vadgazdálkodási feladatokat a Vért Vadászati Kft. végzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint a tiszás propaganda gátlások nélkül hazudik, ezért megmutatta képeken, hogyan telt meg a Kossuth tér
A megafonos véleményvezér szerint a Tiszában pánikolnak. Állítása szerint a valaha volt legnagyobb Békemenet volt az idei.


Deák Dániel megafonos véleményvezér is elmondta véleményét az október 23-ai tömegekről szóló méretvitáról. Facebook-oldalán közzétette bejegyzésében azt írta:

„Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez volt a valaha volt egyik legnagyobb Békemenet.” Deák kiemelte:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel a tiszás propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.”

Deák Dániel hasonló narratíválva zárta bejegyzését, miként Magyar Péter a Nemzet Menetének tömegéről szóló posztjában megszólalt: „Igenis számít, hogy a Kossuth teret és az Alkotmány utcát is meg tudta tölteni a Békemenet. Nem véletlen a pánik a Tiszában, nem véletlen bizonygatja folyamatosan ennek ellenkezőjét Magyar Péter…”

– írta Deák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett
A Tisza politikusa szerint a miniszterelnök nemcsak az utcán bukott el október 23-án. Állítása szerint a Nemzeti Menetet háromszor annyian követték a Facebook-oldalán, mint a Békemenetet.


Magyar Péter vasárnap délelőtti posztjában arról írt, hogy szerinte a kormány arról is hazudott, hogy az online térben is többen figyelték a Békemenetet, mint a Tisza által szervezett Nemzet Menetét.

„Orbán a digitális polgári körök országjárásának tegnapi bejelentésekor kétszer is hazudott. Azt írta nem csak Budapest utcáin, de az online térben is győzelmet arattak október 23-án.

Azt már mindenki tudja, hogy a TISZA Nemzeti Menetén többször annyian vettek részt, mint a valaha volt legkisebb Békemeneten, de ezen az ábrán az is látszik, hogy az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett. A Nemzeti Menetet a Facebook oldalamon háromszor annyian követték, mint Orbán oldalán a Békemenetet. A YT oldalainkon a különbség tízszeres a Nemzeti Menet javára”

– írta Magyar, és hozzátette azt is:

„Az orbáni digitális forradalom elmaradt, edzőtábor ide vagy oda…úgy sikerült, mint az orbáni repülőrajt”

– zárta sorait a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk