OLIMPIA
A második félidőben szinte végig előnyben voltak az angolaiak. Csütörtökön jön a folytatás a spanyolok ellen.
OLIMPIA
Soha nem volt még olimpia, amin metál zenekar lépett volna fel, 2024-ben ez a jég megtört. A lefejezett Marie Antoinette-ek közt véresőben fellépő Gojirára máris rásütötték a sátáni jelzőt, ők pedig most először adtak erről interjút a Rolling Stone-nak.
OLIMPIA
A 200 méteres pillangóban érte el a két magyar úszó a szenzációs sikert. A szám elődöntőjét kedden 20.44 órakor, a finálét szerdán este rendezik.
OLIMPIA
Több helyről jelentős lassulást észleltek az internethálózatban. Az eset nem sokkal a TGV elleni összehangolt támadás után történt.
OLIMPIA
Gérald Darmanin szerint az elkövetés módja rájuk vall, és elfogtak egy radikális baloldalit is, akinél kulcsok voltak a francia vasúttársaság műszaki helyiségeihez.
OLIMPIA
Az óceániai országot egyetlen versenyző, a nehézsúlyú Ato Plodzicki-Faoagali képviseli a francia fővárosban. A Csendes-óceáni Játékok kétszeres győztese vasárnap a belga Victor Schelstraete ellen kezd.
OLIMPIA
A szakág egyetlen magyar indulója a kínai Tang Csün-jao elleni sikerrel kezdett, ezt követően a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szeránál is jobbnak bizonyult.
OLIMPIA
Gyönyörű a háttérben a világ legikonikusabb épülete, az előtérben pedig a nemzeti zászlót lobogtató sportolók
OLIMPIA
Orbán Viktor feszes programja miatt kihagyja a megnyitót: pénteken a román miniszterelnökkel tárgyalt, szombaton Tusványoson mond beszédet.
OLIMPIA
A magyar csapat zászlaját Böde-Bíró Blanka kézilabdázó és Tóth Krisztián cselgáncsozó lengette.
OLIMPIA
Egészen különleges a nyitány: a sportolók a Szajnán, a fellépők a folyó partján köszöntik a közönséget. Elképesztő mennyiségű rendőr vigyázza az eseményt.
OLIMPIA
A futballválogatott hétfőn reptetett drónt az új-zélandiak edzése fölött. Súlyos büntetést kaptak, három embernek távoznia kellett Párizsból.
OLIMPIA
Öt helyszínen támadták meg a francia szupervonatot, szélsőbalosok vagy oroszok lehetnek az elkövetők
Szabotázsra utaló nyomokat találtak, közben nagy erőkkel keresik az elkövetőket. Egy orosz férfit az olimpia elleni összeesküvéssel gyanúsítanak.
OLIMPIA
Pénteken még csak megnyitó, szombattól azonban beindul a nagyüzem. Már az első napokon is rengeteg magyarért szoríthatunk.
Népszerű
Ajánljuk