Elődöntős a magyar párbajtőröző, Muhari Eszter Párizsban, fél 8-kor vív majd a döntőért
A szakág egyetlen magyar indulója a kínai Tang Csün-jao elleni sikerrel kezdett, ezt követően a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szeránál is jobbnak bizonyult.
A párbajtőröző Muhari Eszter a harmadik mérkőzését is megnyerte szombaton, ezzel elődöntős a párizsi olimpia vívóversenyén.
A szakág egyetlen magyar indulója a kínai Tang Csün-jao elleni sikerrel kezdett, ezt követően a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szeránál is jobbnak bizonyult, majd egy újabb kínai vívó, Jü Sze-han 15-10-es legyőzésével a legjobb négy közé került.
Az elődöntőben a francia Auriane Mallo-Bretonnal vív 19.25-kor.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Teljesen máshogy fognak kinézni a meccsek a 2026-os vb-n: Percekig tíz emberrel játszhat egy csapat az új FIFA-szabályok miatt
A FIFA a 2026-os világbajnokságra új, időhúzás elleni szabályokat vezet be. Például, ha lecserélt játékos nem hagyja el időben a pályát, a beálló csere egy percig, vagy az azután következő játékmegszakításig vár, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.
Ha egy játékos túl sokáig késlekedik a bedobással vagy a kirúgással, a játékvezető látható jelzést ad, és ha öt másodperc alatt nem történik meg a játék folytatása, jön a büntetés:
bedobásnál a labda a másik csapathoz kerül, míg kirúgásnál az ellenfél végezhet el szögletet.
Hasonlóan drasztikus a cserékre vonatkozó 10 másodperces limit: amint felmutatják a táblát, a lecserélt játékosnak ennyi ideje van elhagyni a pályát.
Ha kifut az időből, a beálló csere egy percig, vagy ennek letelte utána következő játékmegszakításig az oldalvonal mellett várakozik, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
A színlelt sérülések is költségesebbek lettek.
Ha egy mezőnyjátékos a pályán orvosi ellátást kap, egy percre kötelezően el kell hagynia a játékteret. Ez alól csak a kapusok képeznek kivételt, mivel az ő ideiglenes pótlásuk kivitelezhetetlen lenne. Viszont amíg a kapus ápolása zajlik, a mezőnyjátékosok nem hagyhatják el a pályát.
Ezzel a lépéssel a taktikai célú, sérülést színlelő játékmegszakításokat próbálják visszaszorítani.
Bővül a videóbíró hatásköre is: a VAR mostantól a második sárga lapból adódó kiállításokat is felülvizsgálhatja, nem csak az azonnali piros lapokat. Emellett korrigálhatja a téves személyazonosítást, ha rossz játékos kapott lapot, sőt, a nyilvánvalóan téves szögletdöntéseket is megváltoztathatja, amennyiben ez nem késlelteti a játékot.
Finomították a nyilvánvaló gólhelyzet meghiúsításának szabályát is: ha a játékvezető előnyt ad, és abból gól születik, a szabálytalankodó játékos már nem kap lapot, mivel a gólszerzési lehetőség végül nem hiúsult meg.
A mostani csomag egy hosszabb folyamat része.
A FIFA már a 2022-es katari világbajnokságon jelezte, hogy kíméletlenül fel fog lépni az elvesztegetett percekkel szemben, ami rekordhosszúságú hosszabbításokat eredményezett. A mostani szabályok már nemcsak pótolni, hanem megelőzni akarják az időhúzást.
Emellett a játékosok viselkedését is szigorúbban veszik: egy korábbi szabálymódosítás értelmében a játékvezető akár piros lapot is adhat, ha egy játékos a szája elé tett kézzel kommunikál tiszteletlenül.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino azzal magyarázta a szigort, hogy a játékvezetőknek rossz szándékot kell feltételezniük.
„Feltételeznünk kell, hogy olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad.”
Továbbá a versenyrendezők opcióként a játékvezetőknek testkamera viselését is engedélyezhetik, így akár a játékvezető szemszögéből is látaható lesz egy-egy szituáció.
A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.
Kínos jelenettel indult a vb-közvetítés az M4-en, Dragóner Attilának bocsánatot kellett kérnie
Dragóner Attila, az M4 Sport szakértője a férfi szurkolók ünnepének nevezte a világbajnokságot a nyitómeccs felvezetőjében. A műsorvezető, Berkesi Judit élő adásban kétszer is korrigálta, a volt focista pedig a félidőben kért elnézést.
Kellemetlen pillanatokkal indult az M4 Sport csütörtök esti közvetítése a labdarúgó-világbajnokságról. Amikor a stúdiót kapcsolták, az egyik szakértő, Dragóner Attila azzal indított, hogy a férfi szurkolóknak ez egy nagy ünnep és öröm. Ekkor a műsorvezető, Berkesi Judit közbeszólt, hogy nemcsak a férfiaknak szól a torna.
A korábbi válogatott játékost ez nem zökkentette ki, azzal folytatta, hogy elnézést kér a női szurkolóktól, amiért most öt hétre elveszítik a párjukat. Berkesi ismét jelezte, hogy sok nőt is érdekel majd a vb, mire Dragóner azzal zárta a gondolatmenetet, hogy ez mégiscsak a férfiaknak egy olyan, négyévente esedékes esemény, amit nagyon várnak - írta a 24.hu.
A nyitómeccs félidejében Dragóner Attila aztán elnézést kért, amiért félreérthetően fogalmazott.
A csatorna nemcsak a stúdióban, hanem a technikával is megküzdött. A vb-nyitány alatt az M4 Sport online közvetítései sem működtek, a hivatalos tájékoztatás szerint egy külső szolgáltatónál fellépő hiba miatt, amelynek elhárításán dolgoztak.
Márciusban a Magyarország–Koszovó barátságos mérkőzés alatt Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója tett egy vitatott megjegyzést a román játékvezetőre, miközben a Puskás Aréna közönségének egy része is ellenséges rigmusokat skandált. Az eset nagy visszhangot váltott ki, és a sportközvetítésekben elhangzó elfogadhatatlan kijelentésekről indított vitát.
Kellemetlen pillanatokkal indult az M4 Sport csütörtök esti közvetítése a labdarúgó-világbajnokságról. Amikor a stúdiót kapcsolták, az egyik szakértő, Dragóner Attila azzal indított, hogy a férfi szurkolóknak ez egy nagy ünnep és öröm. Ekkor a műsorvezető, Berkesi Judit közbeszólt, hogy nemcsak a férfiaknak szól a torna.
A korábbi válogatott játékost ez nem zökkentette ki, azzal folytatta, hogy elnézést kér a női szurkolóktól, amiért most öt hétre elveszítik a párjukat. Berkesi ismét jelezte, hogy sok nőt is érdekel majd a vb, mire Dragóner azzal zárta a gondolatmenetet, hogy ez mégiscsak a férfiaknak egy olyan, négyévente esedékes esemény, amit nagyon várnak - írta a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mindössze 9 percnyi játékidő volt szükséges ahhoz, hogy valaki betaláljon a 2026-os világbajnokságon. A Mexikó - Dél-Afrika nyitómérkőzésen már meg is szerezte a vezetést a házigazda zöld-fehér-piros együttes.
Egy védelmi hiba után Erik Lira elpattanó labdaszerzésére pont a mexikói csatár tudott lecsapni, egy remekül eltalált lövéssel kínálta meg Williams kapust, akinek lábai között becsusszant a labda.

A szurkolóknak tilos a vuvuzela, a játékosok nem takarhatják el a szájukat – minden, amit az idei foci-vb rajtja előtt tudni kell
Csütörtökön Mexikó és Dél-Afrika összecsapásával kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet a történelem során először három ország rendez közösen. Mutatjuk, mely országok az esélyesek a végső győzelemre, milyen játékosokra érdemes majd figyelni, és milyen szabályváltozásokkal indul a torna.
Három rendező ország, 16 város és 48 válogatott részvételével csütörtökön elrajtol a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amely már a kezdő sípszó előtt is forr: jegyeket vonnak vissza, a FIFA a lelátókon és a pályán is szigorít, az amerikai rendező városok pedig a vártnál jóval gyengébb szállodai foglalásokkal néznek szembe.
A tornát a történelem során először három ország – Mexikó, Kanada és az Egyesült Államok – közösen rendezi.
A nyitómérkőzést június 11-én Mexikóvárosban, a döntőt július 19-én New York-ban játsszák.
A 48 résztvevő válogatottat 12 darab négycsapatos csoportba sorsolták. A csoportokból az első két helyezett, valamint a nyolc legjobb csoportharmadik jut a legjobb 32 közé. A győzelemért három, a döntetlenért egy pont jár, a kieséses szakaszban pedig döntetlen esetén hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj következik.
Ami az esélyeket illeti, a kétszeres győztes Franciaország, a Goldman Sachs jóslata szerint is favorit Spanyolország, Anglia és a hagyományosan erős Brazília is a végső győzelemre pályázik.
A figyelem középpontjában olyan sztárok állnak majd, mint a francia Kylian Mbappé, a spanyolok 18 éves tehetsége, Lamine Yamal, valamint az utolsó nagy tornájára készülő Lionel Messi és Cristiano Ronaldo.
A futballon túlmutató, feszültséggel teli mérkőzésekből sem lesz hiány. A Franciaország–Szenegál és az Anglia–Ghána meccseknek a közös gyarmati múlt ad különleges hátteret. Seattle-ben az Irán–Egyiptom találkozót a helyi LMBT-közösség ünneplésére „Pride” meccsnek nevezték el, ami ellen mindkét ország szövetsége tiltakozott a FIFA-nál. A sorsolás többek között az angoloknak és a franciáknak is nehéz csoportot hozott.
A 2026-os világbajnokság a FIFA 2017-es döntése nyomán bővült 48 csapatosra, a rendezés jogát pedig 2018-ban nyerte el az USA, Kanada és Mexikó közös pályázata Marokkóval szemben.
A kibővített mezőnynek köszönhetően olyan nemzetek is bemutatkozhatnak, mint Curaçao, a Zöld-foki-szigetek, Jordánia és Üzbegisztán.
Mellettük Haiti 1974 után tér vissza a tornára, ahol a szintén 28 év után visszatérő Skóciával is megmérkőzik.
A szervezési nehézségeket mutatja, hogy egy friss iparági felmérés szerint a 11 amerikai rendező városban a szállodai foglalások messze elmaradnak a várakozásoktól, a legrosszabb helyzet Kansas Cityben van. Az ebolajárvány miatt pedig az Egyesült Államok 21 napos karantént írt elő a kongói válogatott számára, ami a csapat felkészülését és a szurkolók beutazását is ellehetetleníti.
A torna körüli feszültséget jelzi az is, hogy nem sokkal a rajt előtt váratlanul visszavonták az összes, iráni szurkolók számára kiosztott mérkőzésjegyet, sok drukkert azután érve készületlenül, hogy már lefoglalták utazásukat és szállásukat. Az iráni labdarúgó-szövetség a semlegesség és a tisztesség elveinek betartására szólította fel a FIFA-t.
A szurkolóknak emellett egy új, szigorú stadionkódexnek is meg kell felelniük. A szabályozás betiltja a vuvuzelákat, a sípokat, a drónokat és az újratölthető kulacsokat is, egy külön pont pedig kimondja, hogy a testfestés önmagában nem számít ruházatnak.
A pályán is új fegyelmi szabály jön: azonnali piros lapot érhet, ha egy játékos a száját eltakarva kommunikál. Gianni Infantino FIFA-elnök egy sokatmondó kijelentéssel magyarázta a szigorítást.
„Feltételeznünk kell, hogy olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad.”
Pozitívabb hír, hogy a döntő félidejében világsztárok és jótékonyság kerül a középpontba: Madonna, Shakira és a BTS fellépése mellett a FIFA és a Global Citizen közös alapítványa 100 millió dollárt gyűjtene hátrányos helyzetű gyermekek oktatására.