KÉK HÍREK
Arról a körzetről van szó, ahol a melegpartik miatt felfüggesztett Bese Gergő atya is dolgozott.
KÉK HÍREK
Bese Gergő minden korábbi megnyilvánulását érdemes lesz újranézni és -hallgatni, nagyon megváltozik a mondanivaló az új fejlemények fénytörésében.
KÉK HÍREK
Hofher József értetlenül áll a dolog előtt. Arra kéri a restaurálókat, hogy ne vonjanak be újabb vallási szimbólumokat a szoboregyüttes restaurálásba.
KÉK HÍREK
A most 52 éves férfi több módon is próbált közeledni a lányokhoz. Legfiatalabb áldozata mindössze 9 éves volt.
KÉK HÍREK
Szerintük a gyónási titokra vonatkozó rész eddig is kellően szigorú volt a törvényben, nincs szükség további szigorításra e téren.
KÉK HÍREK
Dunai Mónika adott be egy módosítót a gyermekvédelmi törvényhez. A szöveg szerint „ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén”.
KÉK HÍREK
A gyerek édesanyja a Blikknek elmondta, hogyan jöttek rá arra, hogy mit művelt a férfi a lányával. A környéken lakók sokáig nem hittek nekik.
KÉK HÍREK
Az egyik jogi képviselő szerint a gyerekeket nagyon megviselték a történtek, szakemberek segítenek nekik most. Van köztük olyan fiatal is, akit felnőtt koráig kezelni kell.
KÉK HÍREK
Az Atya néven említett férfi azután kezdett dolgozni gyorsétteremben, hogy a katolikus egyház többszöri figyelmeztetés után „eltiltotta a papi hatalom és funkció gyakorlásától”.
KÉK HÍREK
Az anyuka feljelentést tett az atya ellen. Ahogy ezt megtudták, az egész falu ellenük fordult. A család régi barátja, korábbi családgondozója viszont az első perctől kezdve hitt a kislánynak. A pap 12 évet is kaphat.
KÉK HÍREK
A lányokat illetlen helyen fogdosta, puszilgatta, közel bújt hozzájuk. Egyiküknek azt mondta, ha otthagyja párját, külföldre viszi prostituáltnak.
KÉK HÍREK
Egy hétfői közlemény szerint a metropolita kezdeményezte Sz. atya távozását Máriapócsról, ami végül 2023 decemberben meg is történt.
KÉK HÍREK
A mentők a házában egy vértócsában találtak rá. Romló állapota miatt mesterséges kómában, lélegeztetőgépen van.
KÉK HÍREK
A 21 éves Edoardo Santini úgy döntött, hogy lemond a karrierről, a színészetről és a táncról is. A szenvedélyét pedig ezentúl más formában éli meg.
KÉK HÍREK
A parókián rendezett összejövetel annyira eldurvult, hogy a meghívott férfi prostituált egyszer csak elájult. Az igazi botrány azonban akkor tört ki, amikor az egyik pap, Tomasz Z. félve a következményektől, elállta a mentők útját, akik egészen addig nem tudtak bemenni a lakásba, amíg a rendőrök erőszakkal meg nem nyitották az utat.
Népszerű
Ajánljuk