HÍREK
A Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke már megcsinálta a képzést, és szerinte nem megfelelő a felkészülésre ez a gyorstalpaló, de jelenleg nincs másra lehetőség.
HÍREK
Előfordulhatnak olyan esetek, amikor a tömeges megbetegedések miatt nem elégséges a géppark vagy az ágyszám, ilyenkor a jobb túlélési eséllyel rendelkezők juthatnak előbb intenzív ellátáshoz.
HÍREK
"Végsőkig védte a betegeket, nagy ellenállást fejtett ki" - tudta meg az Index. A dolgozók szerint mindent megtett Cserháti doktor, hogy ne kelljen hazaküldeni vagy áthelyezni az intézményben kezelteket.
HÍREK
A londoni orvos három hete írt levelet Boris Johnsonnak, amelyben védőfelszerelést kért a kórházak számára.
HÍREK
A férfi maga hívta fel a rendőrséget, és azt is elmondta, miért ölte meg a párját. A nőről később kiderült, hogy nem volt fertőzött, ahogy a gyilkosa sem.
HÍREK
Két kórházban is dolgozott, de hiába mutatta a fertőzés tüneteit, megtagadták tőle a koronavírus-tesztet.
HÍREK
A portál szerint a hétvégén nyilvánosságra került két eseten túl több magyarországi háziorvos is megfertőződött már.
HÍREK
Azért vállalta, mert fontosnak tartja, hogy segítsünk egymáson, mindenki úgy, és ahogyan csak tud.
HÍREK
A jövő héten négyezer személyes átmeneti kórházat is berendez a koronavírus-fertőzöttek kezelésére.
HÍREK
A síútja után több programon is részt vett, sok emberrel találkozott, többek között a járványügyi kórházat is meglátogatta március 20-án.
HÍREK
173 éve ugyanis ezen a napon nevezték ki másodszorra (korábban elbocsátották) a Bécsi Közkórház szülészeti klinikáján tanársegéddé és és ebben a hónapban jött rá elsőként, hogy a kézmosással csökkenthető a fertőzések terjedése.
Népszerű
Ajánljuk