„Soha nem fogom elfelejteni” - üzent az önkéntes orvosnak állt momentumos Cseh Katalin
'Tiszta szívből ígérem azt, hogy törvényhozóként minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy segítsek azoknak, akik a legnagyobb bajban is a legnagyobb áldozatokat vállalták' - ígérte.
Egy hónapja jelentette be Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalán, hogy a vészhelyzetre való tekintettel ideiglenesen önkéntesként visszatér eredeti szakmájához, és ismét felveszi az orvosi köpenyt.
Most a közösségi oldalán írta le, hogy mit tapasztalt eddig.
"Tényleg nehéz szavakba önteni azt, hogy mennyire felemelő érzés részt venni a járvány elleni védekezés első vonalában. Óriási élmény az, hogy részese lehetek ennek a páratlan összefogásnak, és minden egyes alkalommal meghatódok azon a mindent elsöprő szolidaritáson és bajtársiasságon, amit a kórházban tapasztalok.
Elképesztő munkát végez minden egyes orvos, minden egyes ápoló, a minket segítő technikai személyzet, az adminisztrátorok, mind-mind olyan emberek, akik hosszú évek óta sajnos túl kevés anyagi és társadalmi megbecsülés mellett tartják egyben hősies erőfeszítéssel társadalmunk egyik legfontosabb alappillérét, az egészségügyet. De ugyanennyire büszke vagyok tényleg minden egyes páciensünkre és az őket kísérő családtagokra is, akik példás fegyelemmel alkalmazkodnak a megváltozott, sokszor szokatlan és mi tagadás, megnehezített körülményekhez.
A világjárvány régóta nem látott kihívás elé állította hazánkat, és én egyelőre úgy látom, hogy az egész magyar társadalom eddig példásra vizsgázott. Talán ezért is sikerült elkerülni eddig a vírus igazi berobbanását: kellett ehhez az otthon maradók alázata, a kulcsfontosságú dolgozók - buszvezetők, takarítók, bolti eladók - kitartása, és az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája is.
Szívből remélem, hogy országunk vezetői is képesek lesznek levonni a megfelelő következményeket a járvány elmúltával, és valódi bérrendezéssel, hosszú távú reformokkal és igazi szociális fordulattal fogja támogatni azokat, akik a legnehezebb időben is a hátukon hordozták az országot. Én egészen biztosan soha nem fogom elfelejteni azokat a hónapokat, amit önkéntesként a kórházban tölthettem, és tiszta szívből ígérem azt, hogy törvényhozóként minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy segítsek azoknak, akik a legnagyobb bajban is a legnagyobb áldozatokat vállalták" - írta a politikus.
Egy hónapja jelentette be Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalán, hogy a vészhelyzetre való tekintettel ideiglenesen önkéntesként visszatér eredeti szakmájához, és ismét felveszi az orvosi köpenyt.
Tarjányi Péter a vagyonkimentésről: A NER-lovagok nem szaladgálnak bőröndökkel a határon
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a NER-vagyonok visszaszerzése egy hosszú és bonyolult jogi folyamat lesz. Úgy látja, a nemzetközi szinten tartott vagyonok felkutatása nem hónapok, hanem évek kérdése.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy bejegyzésében árnyalja a „vagyonkimentésről” szóló közbeszédet, amelynek már a nyitánya is egyértelművé teszi az álláspontját: „A NER pénz nem fut. A NER vagyon fel lett építve.”
Úgy látja, a jelenlegi diskurzus túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet. „Az elmúlt napokban azt látom, hogy egyre többen beszélnek úgy »vagyonkimentésről«, mintha az egy hirtelen, kapkodó mozdulat lenne” – írja, hozzátéve, hogy ez a kép félrevezető.
Kifejti, hogy ezek a vagyonok nem pillanatok alatt jöttek létre, és nem egyetlen helyen tárolják őket. Szerinte egy ilyen mértékű vagyon felépítése évekig tartó, sokszínű folyamat.
„Mit jelent ez? Azt, hogy: több országban van jelen, több eszközben van tartva, cégeken, alapokon, befektetéseken keresztül működik”.
Tarjányi hangsúlyozza, ez a nagy vagyonok általános működési módja. A szakértő szerint a legnagyobb félreértés a folyamat jellegét övezi. Azt állítja, a kommunikáció gyakran azt a benyomást kelti, mintha a NER-hez köthető személyek készpénzzel teli táskákkal menekülnének. „Ez nem a valóság” – szögezi le.
Úgy látja, a pénz nem tűnik el, hanem a pénzügyi rendszeren belül mozog. „Átrendeződik. Átkerül. Átstrukturálják.” Rámutat, hogy a globális pénzügyi rendszerben léteznek olyan szolgáltatók, különösen a Közel-Keleten, Ázsiában vagy Latin-Amerikában, amelyek éppen az ilyen helyzetekre specializálódtak, amikor a tulajdonosok biztonságos helyet keresnek a vagyonuknak.
A kulcskérdés szerinte nem az, hogy van-e pénzmozgás, hanem az, hogy ezt hogyan értelmezzük: pánikreakcióként, vagy egy olyan rendszer előre megtervezett lépéseként, amelynek mindig is volt forgatókönyve a vészhelyzetekre.
Ezzel kapcsolatban a sajtó felelősségét is felveti: „Kevesebb hangulatkeltés és nagyobb pontosság kellene a médiában…”
Tarjányi szerint a jövőbeli kormány feladata rendkívül nehéz lesz. Óva int attól, hogy bárki könnyűnek állítsa be ezt a folyamatot.
„Az új kormánynak a vagyonok visszaszerzése hosszú menet lesz. Évek!!!”
Végül a jogállami garanciákra hívja fel a figyelmet. „Ha valaki – legyen az személy vagy cég – bizonyítani tudja, hogy jogszerűen rendelkezett a pénzzel, akkor az államnak vissza kell adnia azt.” A szakértő szerint ilyen esetekben a zárolásokat fel kell oldani, sőt, az államnak akár kártérítési felelőssége is felmerülhet. „Egyszóval ez kemény munka lesz…” – zárja gondolatait.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egy bejegyzésében árnyalja a „vagyonkimentésről” szóló közbeszédet, amelynek már a nyitánya is egyértelművé teszi az álláspontját: „A NER pénz nem fut. A NER vagyon fel lett építve.”
Úgy látja, a jelenlegi diskurzus túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet. „Az elmúlt napokban azt látom, hogy egyre többen beszélnek úgy »vagyonkimentésről«, mintha az egy hirtelen, kapkodó mozdulat lenne” – írja, hozzátéve, hogy ez a kép félrevezető.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hankó Balázs nem emlékezett rá, pontosan miért adott 500 milliót egy két héttel azelőtt létrejött cégnek
A miniszter az Egyenes Beszédben próbált válaszolni arra, hogyan kerülhetett 17 milliárd forint Fideszhez köthető szervezetekhez és előadókhoz a választások előtt a Nemzeti Kulturális Alapból. Hankó szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok melletti kiállás döntött.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.
A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.
Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben. A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között.
Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”
A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván:
„A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.
Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”
Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg.
„Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.
Amikor Rónai Egon megkérdezte, hogy mi volt ez a kulturális tartalom, Hankó azt válaszolta: „A kulturális tartalom, mint, hogy végigbeszéltük, az adott koncertek, események, amelyeket a miniszteri keret esetén a felterjesztések tartalmaztak”.
„Szóval nem emlékszik rá, hogy mire adta?” - jött a kérdés.
„Tulajdonképpen a miniszteri keret esetében meghatározott szakmai konzultációt követően az adott kulturális tartalom kerül támogatásra, és ennek megfelelően a születnek maga döntések” - válaszolta a miniszter, Azt nem volt hajlandó elárulni, kikkel konzultál szakmailag, többszöri visszakérdezésre is csak annyit mondott, hogy a kollégáival.
Az érintett Fidesz-alkalmazott épp az, akinek a lakásában sajtóértesülések szerint a Magyarországra menekült lengyel igazságügyi miniszter-helyettes lakik, aki ellen hazájában büntetőeljárás folyik. De Hankó szerint ennek semmi köze a támogatáshoz.
A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.
Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.
A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.
„Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.”
Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.
Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.
Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.
A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.
A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Vidéki Prókátor megvédte Magyar Péter sógorát: Nem oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva
Szerinte Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként felelős szolgálatra kapott felkérést. Élesen kritizálta a Fidesz-kormányok gyakorlatát a rokonok - más típusú - helyzetbe hozását illetően.
A Vidéki Prókátor álnéven író jogász a Fidesz támogatóinak címezte bejegyzését, akik szerinte éppen a választási eredményeket próbálják feldolgozni. A poszt írója szerint Magyar Péter sógorának felkérése alapvetően különbözik a Fidesz-kormány alatt megszokott gyakorlattól.
A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd szerint „Melléthei-Barna Márton felelős szolgálatra és embert próbáló feladat teljesítésére kapott megtisztelő felkérést a sógorától, nem pedig oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva, mint a fideszes rokonok.”
A Vidéki Prókátor szerint a két helyzet közötti különbség óriási. Úgy fogalmaz,
„ez pontosan akkora különbség, mint amekkora különbség a hazájáért dolgozó államférfi és a ruszki diktátornak felajánlkozó kisegér-maffiafőnök között van.”
A bejegyzést azzal a mondattal zárja, hogy „Örülök, ha segíthettem”, majd azt írja, hogy
szerinte Melléthei-Barna Márton számíthat a jogállamiság iránt elkötelezett magyar jogászok támogatására.
Magyar Péter tegnap bejelentette: sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelöli igazságügyi miniszternek. A Tisza Párt jogi igazgatójaként ismert szakember, aki Magyar Péter bizalmasának számít, már a választások után a Parlamentben is feltűnt a pártelnök mellett.
A Vidéki Prókátor álnéven író jogász a Fidesz támogatóinak címezte bejegyzését, akik szerinte éppen a választási eredményeket próbálják feldolgozni. A poszt írója szerint Magyar Péter sógorának felkérése alapvetően különbözik a Fidesz-kormány alatt megszokott gyakorlattól.
A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd szerint „Melléthei-Barna Márton felelős szolgálatra és embert próbáló feladat teljesítésére kapott megtisztelő felkérést a sógorától, nem pedig oligarchának, strómannak és biobukszának lett kiválasztva, mint a fideszes rokonok.”
A Vidéki Prókátor szerint a két helyzet közötti különbség óriási. Úgy fogalmaz,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy Ervin: Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni
Nagy Ervin nem csalódott, hogy nem ő lett a kulturális miniszter, szerinte a tárcának sok olyan része van, ami nem az ő szakterülete. De a kultúra területén lesz feladata. Megvédte Magyar Péter választását is, aki sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelölte igazságügyi miniszternek.
„Most menő velünk lenni, menő ezzel a politikai tisztasággal menni” – mondja Nagy Ervin videónkban, ahol arról beszélt, hogy szerinte a közélet felszabadult, a fiatalok soha nem látott mértékben álltak be a Tisza Párt mögé. Hozzátette, „nem dőlünk be csalfa szavaknak és akár hirtelen átállt oligarcháknak”.
Arra a kérdésre, hogy csalódott-e, amiért nem ő kapta a kulturális tárcát, nemmel válaszolt. Elmondta, a terület óriási, és rengeteg olyan része van – mint az egyházügy, a nemzetiségek vagy a civil szervezetek –, ami nem az ő szakterülete.
„Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni, és meg fog találni ez a feladat – én bízom benne” – jelentette ki.
A színész szerint a politikai szerepvállalás miatt a színészi pályája most háttérbe szorul. Az NKA és az SZFE körüli helyzetet egy „forrongó üstnek” nevezte, amelynek rendbetétele most sokkal fontosabb számára, mint a következő színházi vagy sorozatszerep. „Az elmúlt harminc évben, amióta a pályán vagyok, amit lehetett, úgy érzem, nagyjából elértem, eljátszottam” – mondta, hozzátéve, hogy 50 évesen új lapot nyit az életében, és a következő időszakot a nemzet szolgálatára áldozza.
A Magyar Pétert a sógora, Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri kinevezése miatt ért nepotizmus-vádakra is reagált. Nagy Ervin elmondta, a minisztert a mozgalom második napja óta ismeri, és a párt magjában volt az első perctől kezdve mint jogi szakértő és bizalmas.
Szerinte Melléthei-Barna Mártonnak „van egy kétéves hitele és előtörténete”, ami alapján Péter őt választotta, nem pedig a rokoni szálak miatt.
„Én ezt nem tartom belterjes dolognak” – szögezte le.
A teljes videó