SZEMPONT
A 78 éves doktor több mint öt évig volt az egyházfő orvosa, nem tudni, mikor találkozott utoljára a pápával.
SZEMPONT
Iszonyatosan fáradtak a rengeteg munkától, és gyakran a betegek hozzátartozói is alaposan megnehezítik az életüket - árulta el a Telexnek.
SZEMPONT
A női közösség szerint „a rendszer, amelyben az elvárható gondosságot csak a csúszópénz garantálja, tetőtől talpig revízióra szorul”.
SZEMPONT
A kitüntetett magyar orvos azt mondja, a koronavírus miatt kétszer annyit dolgoznak, mint korábban.
SZEMPONT
Kedden a debreceni szülészeti klinika bejelentette, hogy mostantól senki sem szülhet fogadott orvossal. Felháborodott kismamák mondták el, mi a problémájuk a döntéssel.
SZEMPONT
Óriási vita robbant ki az intézmény Facebook-oldalán a döntés miatt. Sokak szerint nagyon kiszúrnak ezzel a kismamákkal, míg több anyuka szerint fogadott orvos nélkül is lehet problémamentesen szülni.
SZEMPONT
„A fertőzés emberek közötti terjedését csak a védettség megszerzésével lehet megfékezni” - írják az akadémikusok.
SZEMPONT
Azt ígérik, amint átlátható és tiszta, a hálapénz gyanúját sem feltételező rendszer alakul ki, ismét lehetőséget teremtenek a fogadott orvossal történő szülésre.
SZEMPONT
Szakmány Tamás a súlyos betegek ellátását koordinálta, emellett többek közt kutatómunkájával is segítette a járvány elleni harcot Walesben.
SZEMPONT
Lőrincz M. Ákos immunológus, belgyógyász azt ígérte, közérthetően és helyenként illusztrálva mutatja majd be az eseményeket.
SZEMPONT
31 hetesen, császármetszéssel világra segítették a gyereket, az anyukát azonban lélegeztetőgépre kellett kötni, de már nem sikerült megmenteni.
SZEMPONT
A gyerekorvos szerint a „gődényisták” által terjesztett nézetek nem csak azokra veszélyesek, akik elhiszik őket.
SZEMPONT
Boldogkői Zsolt szerint azért kapta a fenyegetéseket, mert többször vitába szállt a járvány súlyosságát relativizáló Gődény Györggyel.
SZEMPONT
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha az egészségügyisek nem engedik beadni a vakcinát, nehéz lesz meggyőzni a közvéleményt annak hasznosságáról.
Népszerű
Ajánljuk