HÍREK
Az orosz elnök több mint négyszer futott neki a beszédének, de egyszer sem tudta végigmondani.
HÍREK
A részleges mozgósításban azok vesznek részt, akik katonai tapasztalattal rendelkeznek – mondta Szergej Sojgu.
HÍREK
A közvéleményhez intézett televíziós beszédét vélhetően moszkvai idő szerint reggel 8-kor közvetítik majd.
HÍREK
Oroszországnak kétmillió főnyi tartalékos katonája van, akiknek a parancs kézbesítése után azonnal jelentkezniük kell szolgálatra.
HÍREK
Kormányközeli források szerint az orosz elnök általános mozgósítást és hadiállapotot is bejelenthet.
HÍREK
Olga Romanova elmondása szerint a Kreml új módszerei a legrosszabb rémálmait idézik. Készek harcba küldeni a legsúlyosabb bűnözőket is a Wagner magánhadsereg színeiben.
HÍREK
Többek között szigorítják a hadiállapot ideje alatt elkövetett bűncselekmények büntetését és komolyabb büntetés jár az orosz haderőből való dezertálásért, parancsmegtagadásért is.
HÍREK
Tartanak a megtorlástól a szentpétervári képviselők. Ennek ellenére fontosnak tartják, hogy felemeljék a szavukat Putyin politikája ellen.
HÍREK
A Maxar közben egy új műhold-technológiával próbálja lebuktatni a szankciók kijátszására készülő oroszokat.
HÍREK
A napokban szentpétervári és moszkvai tisztségviselők is lemondásra szólították fel Vlagyimir Putyint.
HÍREK
Az ereit felvágó milliárdos nem érhette el a kést. A családirtó vállalatvezér 13 fegyvert is a holttestek mellé helyezett. Az olajmágnás halálát egyetlen kamera sem rögzítette a kórházban.
Népszerű
Ajánljuk