HÍREK
A Rovatból

Spiegel: Magyarország éppen olyan, mint Oroszország, csak az erőszak hiányzik belőle egyelőre

A német lap szerint Orbán Viktor 2010 óta lépésről lépésre bontotta le a demokráciát.

Link másolása

Elég feltűnő volt, hogy a Berlinben a minap tárgyaló Orbán Viktor nem tartott közös sajtótájékoztatót Olaf Scholz kancellárral. Ez azt jelenti, hogy nincsenek közös mondanivalói már az uniós országok vezetőivel, még a németekkel sem – írta kommentárjában a Spiegel, amit a hvg.hu szemlézett.

Jan Puhl Kelet-Európa-szakértő úgy véli, hogy a magyar kormányfő 2010 óta fokról fokra lebontotta a demokráciát, és ideológiailag közel áll Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz. Egyikük sem becsüli valami sokra a demokráciát, és mindketten az értékek hanyatlásával állítják szembe magukat és a rendszerüket. A nemzetállamot a Nyugattal állítják szembe, ahol a melegek és migránsok tömegei rombolják az erkölcsi értékeket.

A német lap publicistája kijelenti, hogy

Magyarország jelenleg éppen olyan, mint Oroszország, csak nincs jelen benne erőszak.

Orbán a brüsszelezés és a Nyugat ostorozása közben arról már nemigen ejt szót, hogy a nyugati szövetségi rendszerből mekkora hasznot húzott, főként az uniós milliárdokból. A szankciózás közepette arról is kevés szó esik, hogy megszavazta az összes szankciós döntést. A magyar lakosság erről csak kis részben szerezhet tudomást, hiszen a kormánypropaganda a sajtó nagy részét uralja, a hatalom szinte az egész tömegtájékoztatást a kezében tartja, a független médiumok kevés embert érnek el - írja a szerző.

A magyar miniszterelnök nem volt egyedül azzal a feltételezésével az unióban és azon kívül is, hogy Putyin simán lerohanja majd Ukrajnát, és jó, ha Magyarország nincs rosszban az oroszokkal - emlékeztet a szakértő.

Amúgy is régóta keresi a szövetségeseit az unión kívül, egyebek közt Kínát, vagy épp Oroszországot. Mivel valamilyen formában mindkettő támogatását megszerezte, zavaró tényezőként tud fellépni Brüsszelben.

Puhl szerint mindezek dacára az unió még mindig azt gondolja, hogy Orbánt bent kell tartani a közös csónakban. Például azért, mert az újabb büntető szankciókat minden tagállamnak meg kell szavaznia, és ez a magyar kormányfő ütőkártyája az unióval szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Szeretet kerületünk” – 12 mondatban 11 helyesírási hibát vétett a fideszes jelöltként induló iskolaigazgató
Lernyei Ákos annak a XX. kerületi iskolának vezetője, amelynek közelében meghalt egy 9 éves kisfiú 2023 októberében, miután egy teherautó nekiment a kőkerítésnek, ami a gyerekre borult.

Link másolása

Szürreális szórólappal vágott neki az önkormányzati kampányának Lernyei Ákos. Lernyei a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolának igazgatója, saját vallomása szerint 1981-ben frissen végzett tanítóként került Pesterzsébetre. Ehhez képest a szórólap, mellyel kampányát indítja,

11 helyesírási hibával talán rekorder saját műfajában.

A 444-nek egy olvasó küldte be a szórólapot. „A szöveg tartalma, illetve a választási ígéretek (?) már önmagukban megmosolyogtatók, azonban első olvasásra is szemet szúrt a helyesírási hibák mennyisége. Bár nem vagyok nyelvész, de a 12 mondatban 11 (!!!) helyesírási hibát/elgépelést találtam, nem beszélve a teljesen logikátlan mondatszerkezetekről” – írta az olvasó, aki nem volt rest, és akkurátusan kijavította az irományt.

Már csak az a kérdés marad, a tanító bácsi hogyan értékelné ezt a teljesítményt?

Erre azért is nehéz választ kapni, mert Lernyei közösségi oldalán, annak ellenére, hogy egy állami közoktatási intézmény első embere, csupán politikai, kormánypárti bejegyzések olvashatóak.

Az ominózus szórólap itt tekintkető meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Amerikaiak szerint izraeli rakéta csapódott be Iránban, az irániak szerint a légvédelem működésbe lépett
Az irániak csupán drónokról beszélnek, az izraeliek nem adtak ki közleményt. Ami biztos: az iráni urándúsítási program központjának számító Iszfahan térségéből több robbanást lehetett hallani hajnalban.

Link másolása

Hajnalban az iráni fővárostól 350 kilométerre fekvő Iszfahánban robbanások hallatszottak – írta a Telex. A tartományban egy jelentős katonai légibázis, és több iráni nukleáris létesítmény is található,

a tartomány egyik városa az iráni urándúsítási program egyik központja.

Az iráni állami műsorszolgáltató „megbízható forrásokra” hivatkozva azt állítja, hogy az iszfaháni nukleáris létesítmények „teljesen biztonságosak”.

Korábbban hírügynökségi jelentések arról számolt be, hogy

péntek hajnalban az izraeli hadsereg csapást mért több iráni célpontra, azonban ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg.

Viszont az irániak szerint a légvédelem működésbe lépése okozta a robbanások zaját Iszfahán térségében. Ezt közölte egy iráni tisztviselő a Reuters hírügynökséggel hajnalban. Rakétatámadás szerinte nem érte az országot. Hasonlóan nyilatkozott előzőleg egy katonai szóvivő is az X-en, jelezve, hogy a légvédelem csupán drónokat semmisített meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET: