FELFEDEZŐ
A 68 éves orosz elnök villámgyorsan végzett az ortodox rituáléval, amelyre vízkeresztkor szoktak Oroszországban sort keríteni.
FELFEDEZŐ
Egy kétórás videóban mutatja be az orosz elnök tekintélyes birtokát az ellenzéki politikus.
FELFEDEZŐ
Fontos hozzátenni, hogy a korábbi tájékoztatások alapján az első és második fázist 100 fős, vagyis kis létszámú tesztcsoporton végezte az orosz vállalat.
FELFEDEZŐ
Először ismerte el az orosz vállalat, hogy esetleg mégsem fejezik be az Oroszországból Németországba tartó földgázvezeték építését.
FELFEDEZŐ
A hét végén hazatérni készülő Navalnij ellen Oroszországban jelenleg is körözés van érvényben.
FELFEDEZŐ
A Szputnyik V oltóanyagot eddig Argentínában, Bolíviában, Szerbiában, Algériában, Palesztinában és Fehéroroszországban jegyezték be, de az oroszok szerint január végig újabb mintegy tíz ország engedélyezheti a használatát.
FELFEDEZŐ
A fenevad két kutyáját is megölte, és egy lóra is rátámadott. Az Észak-Oroszországban élő férfi attól tartott, hogyha nem állítja meg, akkor többeknek is ártani fog.
FELFEDEZŐ
Az akcióval arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a metróban sokkal könnyebb elkapni a vírust, mint a bezárásra ítélt vendéglátóhelyeken.
FELFEDEZŐ
Az orosz ellenzéki politikus az orosz biztonsági tanács titkára tanácsadójának adta ki magát, így csalt ki információt a mérgezést végrehajtó orosz titkosszolgálati különítmény egyik tagjától, aki 49 percen keresztül részletezte neki az akciót.
FELFEDEZŐ
Alekszandr Kaganszkij egy barátját látogatta meg, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között – lezuhant egy szentpétervári toronyház 14. emeletéről. A koronavírus elleni orosz vakcina kidolgozása is részben az ő nevéhez fűződik.
FELFEDEZŐ
Szakértők szerint a történelem eddigi legnagyobb, Egyesült Államok elleni hackertámadása lehet a mostani.
FELFEDEZŐ
A kisfiú elszenesedett maradványait a később érkező szülők találták meg a ház mellé dobva. Megrázó tartalom, csak erős idegzetűeknek!
FELFEDEZŐ
Az orosz sportolók versenyezhetnek – feltéve, hogy nem döntöttek külön az eltiltásukról –, de csak semleges színekben.
FELFEDEZŐ
Az ellenzéki politikus elmondta, hogy ennek ellenére vissza kíván térni Oroszországba, ahol megítélése szerint nagy a támogatottsága.
Népszerű
Ajánljuk