EGÉSZSÉG
Az orosz egészségügyi miniszter hangsúlyozta annak fontosságát, hogy koronavíruson átesett betegek alapos orvosi kivizsgálásnak vessék alá magukat.
EGÉSZSÉG
Kína mellett eddig Oroszország fogadta a leginkább optimizmussal a tálibok hatalomátvételét.
EGÉSZSÉG
Már majdnem letettek róla, hogy előkerül, amikor az otthonától mintegy 40 kilométerre megtalálták.
EGÉSZSÉG
A tálibok arra kérték a kabuli orosz követséget, továbbítsa a Pandzssir tartományban összpontosult ellenállás vezetőinek, hogy az iszlamista mozgalom párbeszédre és békés rendezésre törekszik.
EGÉSZSÉG
Sarah Rainsford, a brit közszolgálati médium moszkvai tudósítója több mint tíz éve dolgozik Oroszországban. A BBC a sajtószabadság elleni nyílt támadásnak nevezte elküldését.
EGÉSZSÉG
A tartományban több helyen sűrű a füst, a levegőben a vegyi anyagok koncentrációja is messze a határérték felett van.
EGÉSZSÉG
A tragédiát nyolcan túlélték, állapotuk nem ad okot aggodalomra. A túlélők kilencméteres mélységből úsztak fel a felszínre az 5-6 Celsius-fokos tóban.
EGÉSZSÉG
Azt hitte a csomagszállító-szalagra, hogy egy mozgójárda, ezért indult el rajta a legnagyobb lelki nyugalommal.
EGÉSZSÉG
Az volt a szerencséjük, hogy a szikla pereme alatti kitüremkedésre estek, különben szörnyethaltak volna a mélybe zuhanva.
EGÉSZSÉG
Az oroszok a francia eredetű 'sámpánszkoje' szóval csak a 100 százalékig orosz földön készült pezsgőket illetnék, a franciák érthető módon bizarrnak tartják a szabályozást.
EGÉSZSÉG
Rejtélyes üzenettel a kezében találták meg az orosz pornóst, aki kizuhant a huszonkettedik emeletről
A 29 éves nő ismert felnőttfilmes volt, egyelőre nem tudni, milyen körülmények között zuhant ki a toronyházból.
EGÉSZSÉG
Ha megerősítik tisztségét, Oroszországot fogja képviselni a Zarubezsnyefty vállalat vezetésében.
EGÉSZSÉG
A Volkswagen szerint az orosz és azeri jogi környezetre hivatkozva tiltotta le a reklámokat az Európai Labdarúgó-szövetség.
EGÉSZSÉG
679-en haltak meg az elmúlt 24 órában a Covid-19 betegség szövődményeinek következtében Oroszországban a pénteki hivatalos adatok szerint. Ez a legmagasabb napi adat a járvány kezdete óta.
EGÉSZSÉG
652-en haltak meg a Covid-19 következtében a keddi hivatalos adatok szerint, ez a legmagasabb napi veszteségszám a járvány kezdete óta.
Népszerű
Ajánljuk