SZEMPONT
A közvéleménykutató szerint hiába a nagy előnye, ha a TISZA listás előnye 5 százalékpont alá csökken, akkor előállhat egy olyan helyzet, hogy Magyar Péter pártjának nem lesz meg a mandátumtöbbsége a parlamentben. Az is lehet, hogy a választások estéjén nem lesz végeredmény.
SZEMPONT
Donald Tusk lengyel kormányfő a Polexit valós fenyegetésére hívta fel a figyelmet X-bejegyzésében, miután komoly politikai feszültség alakult ki az Orbán által támogatott jobboldali elnök, Karol Nawrocki vétója miatt. Tusk azt is egyértelművé tette, hogy az áprilisi magyar választáson a Tiszának szurkol.
SZEMPONT
A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd közösségi oldalán reagált Orbán Viktor ünnepi beszédére. „Az pedig kifejezetten komikus, hogy ez a szerencsétlen csörgősipkás Don Corleone egy szintre próbálja magát helyezni Zelenszkijjel” - írta.
SZEMPONT
A matematikus szerint az ország fellélegzik, ha Magyar Péterék nyernek, és véget ér a "lopás korszaka". De ha a hatalmon lévők egyértelműen csalnak, a választási eredményeket meghamisítják, szerinte vérfürdő lesz, és Orbán Viktor akár Ceaușescu sorsára is juthat.
SZEMPONT
A Szeretlek Magyarország riportjában megszólaló Fidesz-szimpatizánsok szerint egyértelmű, hogy ha Magyar Péter nyerne a választáson, az ország tönkremenne és háborúba sodródna. Úgy látják, a TISZA Párt sikere Ukrajna érdekeit szolgálná, többen pedig azt is vélik, hogy Oroszország igazságos háborút vív Ukrajna ellen.
SZEMPONT
A politológus szerint mindkét párt elégedett lehet a tömeggel. Az elemzésből kiderül, a szoros állás kinek kedvez igazán a választások előtt.
SZEMPONT
Rengetegen vettek részt Magyar Péterék március 15-i „rendszerváltó menetén”. A résztvevőket arról kérdeztük, mit gondolnak a kormánypárti propagandáról, és szerintük mi fog történni, ha ismét a Fidesz győz. A válaszokból kiderült, hogy a változásban hívők szerint még egy Tisza-győzelem esetén is sok időbe telhet, mire az ország kilábal a jelenlegi helyzetből.
SZEMPONT
A miniszterelnök félórás beszédében a márciusi ifjakat is csak egyszer említette meg, míg más kifejezések 16-18 alkalommal is elhangoztak.
SZEMPONT
A miniszterelnök Facebook-oldalán jelent meg Veres Viktor, a HVG fotósának légifelvétele a Békemenetről. A lap szerint a felhasználás engedély és forrásmegjelölés nélkül történt.
SZEMPONT
Aki a magyarokat meg akarja törni, annak korábban kell felkelnie, jó néhány száz évvel korábban – mondta a miniszterelnök ünnepi beszédében a Kossuth téren az ukrán elnöknek üzenve. Azt is mondta, hogy „forr a világ bús tengere”, de amíg ő a miniszterelnök, addig Magyarország nem engedi be a migránsokat.
SZEMPONT
A miniszterelnök azt mondta, történelmi győzelmet kell aratniuk, hogy Brüsszel és Kijev is csak pislogjon. Szerinte Brüsszelben elfogyott a pénz, és most a magyarok pénzét akarják, de ők ezt nem fogják hagyni.
SZEMPONT
„Nem engedjük, hogy 30 brüsszeli ezüstért eladják, amit 16 év alatt felépítettünk” – jelentette ki a miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében a Kossuth téren. Azt is megüzente: „sosem törődünk bele, hogy a magyarok 12 pontjából brüsszeli 12 pontot csináljanak a budapesti labancok”.
SZEMPONT
Megjöttek az első képek, amik a levegőből mutatják, mennyien vettek részt a Békemeneten. A tömeg nagyságát ezekből nehéz megbecsülni, de Orbán Viktor már közölte, ez volt minden idők legnagyobb Békemenete.
SZEMPONT
Sípos Erzsébet tavaly október 23-án is vonult a tömeggel, és a mostani alkalmat sem hagyta ki. Elmondta, miért érezte úgy, hogy részt kell vennie a Békemeneten.
SZEMPONT
A Demokrata főszerkesztője nem ért egyet azzal, hogy Orbán felett eljárt az idő, ő elégedett a kormányfővel. Bencsik arról is beszélt, hogy neki nincs problémája Putyinnal, a gödi Samsung-gyár botrányáról pedig azért nem gondol semmit, mert „rég volt, túl vagyunk rajta”.
SZEMPONT
Délelőtt 11 órakor indul a CÖF-CÖK Békemenete a Kossuth térre, ahol 13 órakor Orbán Viktor mond ünnepi beszédet. Fotósunk képei a gyülekező tömegről.
SZEMPONT
Budapest főpolgármestere az 1989-es rendszerváltás hangulatát idézte meg videóban elmondott beszédében. A béke, szabadság és egyetértés hármas jelszavával kritizálta a jelenlegi hatalomgyakorlást.
Népszerű
Ajánljuk