SZTÁRVILÁG
Montenegrói nyaralása után lett pozitív a tesztje. A fitneszguru szerint a két oltás, amit a koronavírus ellen kapott, több problémát okozott neki, mint védelmet.
SZTÁRVILÁG
A koronavírus felgyorsította a kutatási folyamatokat. 15 évnyi fejlődés zajlott le a területen egy-másfél év alatt. Az autoimmun, és szív- és érrendszeri betegségek is gyógyíthatóvá válnak nemsokára.
SZTÁRVILÁG
Abdullatif bin Rashid Al Zayani „a koronavírus-járvánnyal szembeni magyarországi védekezés megszervezéséhez nyújtott támogatásával” érdemelte ki a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
SZTÁRVILÁG
A szakember szerint olyan variáns nem fordulhat elő, ami ellen teljesen elveszítenénk a megszerzett adaptív immunitásunkat.
SZTÁRVILÁG
48 alkalommal tűz miatt, 89 esetben pedig műszaki mentést igénylő balesethez hívták a tűzoltókat, tűzijátékok miatt 37 tűz keletkezett az éjjel.
SZTÁRVILÁG
Korábban azt sem engedte a doktoroknak az új-zélandi pár, hogy a gyereket megröntgenezzék.
SZTÁRVILÁG
Csak azok vehetik fel, akiknek nincs meg a negyedik oltásuk - legalábbis a lap erre a következtetésre jutott a Nemzeti Népegészségügyi Központ válasza alapján.
SZTÁRVILÁG
Elsőként az egészségügyi dolgozók emlékeztető oltására kezdik felhasználni a múlt héten Magyarországra érkezett új típusú Pfizer-vakcinát.
SZTÁRVILÁG
Már jövő héten elkezdhetik vele az oltást. Azok kaphatják meg, akiket már legalább kétszer beoltottak.
SZTÁRVILÁG
A virológus szerint ősszel-télen nőni fog a fertőzések gyakorisága, de negyedik oltást csak kivételes esetben javasol. Azt is elmondta kiknek és miért.
SZTÁRVILÁG
Több kétely is felmerült már a kínai oltóanyag hatékonyságával kapcsolatban. Rusvai Miklós szerint is kiderült, hogy a Sinopharm kevésbé immunogén az időseknél.
SZTÁRVILÁG
A helyszínre riasztott nyíregyházi és hajdúnánási hivatásos, valamint az ibrányi önkormányzati tűzoltók hét vízsugárral oltották el a lángokat.
SZTÁRVILÁG
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a két alapoltás és a harmadik emlékeztető oltás mindenkinek javasolt. A koronavírus-fertőzés majd „szépen felsorakozik” a többi felső légúti megbetegedés mellé.
SZTÁRVILÁG
Több cég oltóanyaga is már engedélyezési fázisban van, az új szer már az omikron ellen is védelmet nyújt.
Népszerű
Ajánljuk