HÍREK
A toxikológus szerint érthetőbben kellene kommunikálnia a kormánynak a koronavírus-vakcinával kapcsolatban.
HÍREK
Több országban már betiltották a brit repülők és hajók beutazását, máshol szigorítottak a britekre vonatkozó karanténon.
HÍREK
Az egészségpolitikus azt szeretné, ha karácsony előtt már megkapnák a háziorvosok, hogy mi lesz a dolguk a vakcinázással.
HÍREK
Eközben szakértők arra figyelmeztetnek, hogy csak azok az oltóanyagok lehetnek biztonságosak, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett.
HÍREK
Az EU eddig üzleti titokként kezelte az árakat, egy belga politikus most véletlenül kitette a Twitterre.
HÍREK
Az országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, az ország felkészült a koronavírus-oltásra, és megerősítette, hogy Orbán Viktor hétfőn fogja bejelenteni, milyen szabályok lesznek érvényben szenteste napján.
HÍREK
A főorvos szerint azért, mert egy oltás olyan országból származik, amely nem szimpatikus, attól még lehet hatásos.
HÍREK
A Fosun az éves bruttó nyereség 65 százalékát, a BioNTech pedig a 35 százalékát könyvelheti majd el a vakcina kínai forgalmának.
HÍREK
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség közölte, hogy december 21-én rendkívüli tanácskozáson fog dönteni a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának engedélyezéséről.
Népszerű
Ajánljuk