HÍREK
A Rovatból

Egész Európa retteg az új mutánsvírustól, sorra zárnak le a britek előtt az országok

Több országban már betiltották a brit repülők és hajók beutazását, máshol szigorítottak a britekre vonatkozó karanténon.
SZM, MTI, fotó:Pixabay - szmo.hu
2020. december 21.



Teljesen leállt a Franciaországba tartó járműforgalom a délkelet-angliai Dover kikötőjében, mert a francia oldalon nem fogadják a teherforgalmat a Nagy-Britanniában feltűnt új mutánsvírus gyors terjedése miatt.

Jelenleg a doveri kikötőn keresztül senki sem tudja elhagyni Angliát. A teherszállítást egyelőre nem szüneteltetik.

Közben egyre több ország jelenti be, hogy nem fogad repülőgépeket a britektől, köztük Magyarország is.

Jelenleg hazánkon kívül Franciaország, Belgium, Hollandia, Németország, Ausztria, Olaszország, Horvátország, Bulgária, Románia, a balti országok, valamint Törökország, Izrael, Kuvait, Kanada és Salvador is lezárta a határait a Nagy-Britanniából érkező járatok előtt. Svédország hétfőn dönt, Görögországban és Csehországban pedig szigorúbb karanténnal várja a briteket.

Írország amelynek legjelentőssebb utasforgalma az Egyesült Királyságból érkezik az ünnepek alatt, szintén betiltotta a következő 48 órában a brit gépek és hajók beutazását az országba.

A spanyol kormány az Európai Bizottsághoz fordult.

A Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) és az Élelmiszer- és Üdítőital-szövetség (FDF) felszólította a brit kormányt, hogy sürgősen vegyék rá Franciaországot a korlátozás feloldására.

Boris Johnson brit miniszterelnök szombat esti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az elsősorban Londonban és Délkelet-Angliában terjedő új mutánsvírus fertőzőképessége 70 százalékkal nagyobb lehet, mint a korábbié.

Az angol tisztifőorvos azonban hangsúlyozta, hogy egyelőre semmilyen vizsgálati eredmény nem utal arra, hogy az új mutánsvírus veszélyesebb lenne, mint az előző. Illetve, hogy ne alakulna ki az immunitás ellene a már engedélyezett oltóanyagok hatására.

Az Európai Tanács hétfő délelőtt rendkívüli ülést tart, hogy a helyzetre valamilyen megoldást találjanak. A riadalom mértékét mutatja az is, hogy ilyen sebességgel összeül a tanács, illetve, hogy ilyen gyorsan lezárta a határait számos európai ország is a britek előtt

- írja a BBC.

Az unió gyógyszerügynökségének válasza is ma várható, a Pfizer oltóanyag engedélyezésével kapcsolatban.

Ha az EMA zöld utat ad a Pfizernek, akkor a vakcina terjesztése már a hétvégén megkezdődhet a tagországokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter?
Szerinte Nagy Márton poszton tartása árt a magyar gazdaságnak, miközben „amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”


Magyar Péter most épp Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterbe szállt bele legújabb Facebook-posztjában. A Tisza Párt elnöke kérdéseit ennek ellenére a miniszterelnöknek fogalmazta meg.

Mint írja: „Nagy Márton miközben éppen bedöntötte a teljes magyar gazdaságot és rászabadította a magyarokra az Európa-rekorder inflációt, most éppen mindent befagyasztana.”

Hozzáteszi: „Milyen érdekes, hogy amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”

Ezután szólítja meg Orbán Viktort:

„Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter? Ki felel az elszabaduló inflációért, a zuhanó gazdaságért? Mivel fogják pótolni a gazdaság összeomlása miatt az egészségügyből, a közlekedésből, a fizetésekből, a nyugdíjakból hiányzó 2 ezer milliárd forintot?”

– teszi fel a kérdést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet” – Megszólalt az olasz luxusingatlan tulajdonosa
A vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll. A cég szerint a magántőkealapnak „nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”


Hétfőn olasz sajtóhírek alapján derült ki, hogy egy magyar kormányközeli kör tagjai egy luxusvillát vásároltak az olasz–svájci határ közelében fekvő Varesében. A Domani című lap arról írt, hogy az ingatlan 4,3 millió euróba, azaz nagyjából 1,7 milliárd forintba került, és a vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll.

A céget Balogh András képviseli, aki több mint harminc éve ismert szereplő a magyar vállalati szektorban. Korábban a Magyar Telekom egyik felső vezetője volt, az utóbbi időben pedig olyan ügyekben jelent meg, amelyek Garancsi Istvánhoz, Habony Árpádhoz vagy Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthetők – például a Magyar Vagon vasúti vállalat esetében is.

Az olasz lap „Orbán-villaként” emlegette az ingatlant, azonban a beszámolók szerint nem a miniszterelnök, hanem inkább Habony Árpád környezete lehet a magántőkealap végső haszonhúzója. Orbán Viktor néhány órával a cikkek megjelenése után a közösségi oldalán reagált: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Kedden közleményt adott ki az Influentia Kft., amelyben azt írta: „Az ingatlan 100%-os tulajdonosa az Influentia Kft.

A társaságot tulajdonló magántőkealapnak nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”

A cég hangsúlyozta: „Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet, ezért annak semmilyen politikai vonatkozása nincs és nem is lehet.” Hozzátették azt is: „Minden ezzel ellentétes híresztelés hazugság. Ezek a valótlanságok súlyosan sértik társaságunk jó hírnevét, ezért a megfelelő fórumokon meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Íme, a középszintű matekérettségi nem hivatalos megoldásai
Az Eduline közzétette a keddi matekérettségi feladatainak nem hivatalos megoldásait.


Elsőként a középszintű matekérettségi első részének megoldásait mutatták meg az érdeklődőknek. Ezt követően folytatták a 13-15. feladatok megoldásával, majd a 16., a 17. ás a 18. feladat megoldását tették közzé.

Az oldal készítői felhívták a figyelmet arra, hogy ez még nem hivatalos megoldókulcs, azt majd szerdán reggel lesz elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Polt Péterről: Orbán Viktor haladéktalanul valljon színt!
A TISZA párt szerint Polt Péternek nincs helye az Alkotmánybíróság élén. Magyar Péter szerint az ügyész eddig csak fedezte a Fidesz embereit.


Ahogy arról nemrég írtunk, Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész lehet az Alkotmánybíróság elnöke – a 24.hu értesülései szerint.

Magyar Péter szerint Orbán Viktornak haladéktalanul színt kellene vallania arról, valóban azt tervezi-e, hogy Polt Pétert, „a világ legnagyobb bankrablását végigasszisztáló” legfőbb ügyészt ülteti a fideszes bábként jellemzett Alkotmánybíróság élére – írta a Facebookon a Tisza Párt elnöke.

Úgy véli, elfogadhatatlan lenne, ha egy olyan „bukott legfőbb ügyész” kerülne az egyik legfontosabb intézmény élére, aki hivatalban töltött ideje alatt – állítása szerint – egyetlen fideszes politikus letartóztatását sem kezdeményezte, viszont azon dolgozott, hogy az ügyészség „ne emeljen vádat Rogán Antal ellen a végrehajtó maffia ügyében”.

Szerinte az sem megmagyarázható, hogyan vezethetné az Alkotmánybíróságot egy olyan személy,

„aki nyugodtan végignézte, hogy a világ legnagyobb bankrablásának elkövetői lelépjenek Magyarországról magukkal víve a lopott szajrét”.

Magyar hangsúlyozta, hogy a TISZA párt a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy az Alkotmánybíróság és a Legfőbb Ügyészség élére „újabb Orbán-janicsárokat” nevezzenek ki. Hozzátette: a TISZA biztosít minden magyar állampolgárt arról, hogy a választások után „nem maradhatnak Orbán-bábok a legfontosabb nemzeti intézményeink élén”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: