EGÉSZSÉG
Sok hosszú covidban szenvedő számolt be arról, hogy már az első oltás után is javult az állapota. Ugyanakkor vannak, akik némi romlást tapasztaltak.
EGÉSZSÉG
Ezt is magukkal kell vinniük az oltásra a szoptató édesanyáknak, hogy igazolni tudják a vakcinára való jogosultságukat.
EGÉSZSÉG
A PDSZ szerint ha valakinél csak a jelentkezési határidő után derül ki, hogy azért nem fogadták a regisztrációját, mert véletlenül rossz adatokat adott meg, az kieshet a pedagógusok kampányoltásából.
EGÉSZSÉG
Szerinte utána lesz egy nagyon szép nyarunk, amikor újra egyesülhetnek a családok és felszabadultan tudunk pihenni.
EGÉSZSÉG
A Momentum szerint is örvendetes, hogy ennyi embert sikerült beoltani, ugyanakkor szerintük aggasztó, hogy a halálozási adatokat tekintve is Magyarország az első.
EGÉSZSÉG
A miniszterelnök szerint az orvosok és az ápolók múlt hétvégén is állták a sarat, az egészségügy bírta a terhelést.
EGÉSZSÉG
Némileg kevesebb új fertőzöttet és halálos áldozatot jelentettek az elmúlt 24 órában, mint a napokban. Több mint 12 ezer beteget ápolnak kórházban.
EGÉSZSÉG
A Széchenyi-díjas immunológus szerint a sok hazai koronavírus-áldozat arra utal, hogy a magyar egészségügy nagyon rossz állapotban van, amiért az elmúlt 30 év valamennyi kormánya felelős.
EGÉSZSÉG
A lakosság 21,6 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina legalább első adagját.
EGÉSZSÉG
A brit kormány célkitűzése az, hogy április közepére a 50 éven felüli korosztály mindegyik tagja, július végére a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja a koronavírus elleni oltás első adagját.
EGÉSZSÉG
Egy háziorvos szerint az oltás gyorsasága attól is függ, hogy válogatnak-e a betegeik a vakcinák között.
EGÉSZSÉG
A közös uniós egészségügyi igazolás, az úgynevezett zöld tanúsítvány június 15-től lesz érvényes digitális és papír változatban is mind a 27 tagállam számára. Elmondták, hogy milyen adatokat fog tartalmazni.
EGÉSZSÉG
A tetteseket elkapták, de még nem tudni, hogy oltásokat akartak-e lopni, vagy csak fecskendőket.
EGÉSZSÉG
A Semmelweis nem tudja fogadni az ország összes kismamáját, a további kijelölt kórházi oltópontok listájára még várni kell.
Népszerű
Ajánljuk