HÍREK
Lombardiában először csökkent a kórházban fekvő betegek száma a koronavírus-járvány kezdete óta.
HÍREK
Nem azt kérik, hogy hősként tiszteljék őket, hanem azt, hogy a munkájukat tiszteljék, amit éjjel-nappal, hétvégén és ünnepnapon is végeznek, és mindenki maradjon otthon, aki megteheti.
HÍREK
A kormány újabb szigorú intézkedéseket vezetett be. Eddig 285 ezer vírustesztet végeztek, a halottakat és a gyógyultakat is számolva a fertőzöttek létszáma eddig 59.138.
HÍREK
Modenában eddig 23 áldozatot követelt a koronavírus, az idős asszony az lett első, akinek sikerült meggyógyulni.
HÍREK
A haldokló betegek az utolsó óráikban nagyon félnek és teljesen magukra maradnak. Az orvosoknak és ápolóknak nemcsak fizikailag, lelkileg is nehéz most a munkájukat végezni.
HÍREK
Ezt tette a koronavírus: a kórház osztályai tömve vannak súlyos légzési nehézséggel küzdő, mesterségesen lélegeztetett emberekkel.
HÍREK
Két hete tart a karantén Olaszországban, az emberek azóta nem járnak tömegével az utcákon, a természet más élőlényei máris kezdik elfoglalni az utcákat Velencében.
HÍREK
Annyira túlterhelt a helyi krematórium, hogy már nem tudnak minden holttestet befogadni, ezért máshova kell szállítani őket.
HÍREK
A Fusco-család néhány nap leforgása alatt három tagot is elvesztett, négyen pedig veszélyben vannak.
HÍREK
Vò összes lakosát tesztelték, így kiszűrték a tünetmentes fertőzötteket is. A szakemberek szerint ez volt a kulcs a vírus terjedésének megállításában.
HÍREK
Egy olasz aneszteziológus beszámolója szerint országa egészségügyi ellátórendszere hamarosan összeomolhat.
HÍREK
Titokban Olaszországba utazott szeretőjéhez, hazaérve pedig nem a rúzsfolt buktatta le majdnem, hanem a koronavírus.
Népszerű
Ajánljuk