Olaszországban ismét nőtt az új koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma
Azután, hogy már napok óta egyre kevesebb koronavírusos beteg halt meg Olaszországban, csütörtökön az előző napoknál több halálesetet jelentettek be.
Az olasz Polgári Védelmi Hivatal legfrissebb, csütörtök esti adatai szerint
egy nap alatt újabb 610 ember halt bele a vírus szövődményeibe. Szerdán ez a szám 542 volt. Így már több mint 18 ezer halálos áldozata van a járványnak Olaszországban.
A FNOMCeO nevű egészségügyi szakszervezet jelentése szerint már több mint 100 orvos halt meg a koronavírus miatt.
Az új igazolt fertőzöttek száma - a haláleseteket és a gyógyultakat is beszámítva - is nőtt: csütörtök estig 4020 megbetegedést jelentettek, míg tegnap ennél kevesebbről, 3836-ról érkezett hír.
A csütörtök esti adatok szerint eddig már 28 470 ezren gyógyultak meg, vagyis egy nap alatt majdnem kétezren.
A járvány kezdete óta már összesen 143 626 embert fertőzött meg a koronavírus az országban.