HÍREK
Az egészségügyi miniszter óvatosságra intett. Az enyhítés nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar – mondta.
HÍREK
Az ország egyetlen régiója sem marad már „vörös”, vagyis kiemelten veszélyes, teljesen lezárt zónában.
HÍREK
Az államfő elfogadta Giuseppe Conte lemondását, akinek viszont még lehet esélye visszakerülni a kormány élére.
HÍREK
A halálos baleset miatt Olaszországban arra kötelezték az appot, hogy blokkoljanak minden olyan fiókot, amelynek tulajdonosa nem tudja igazolni, hogy a korhatár felett van.
HÍREK
Két hajóra és jelentős erőkre volt szükség, hogy felszínre kerüljön a mintegy 70 tonnás tetem. Azután Sorrentóból Nápolyba vontatták.
HÍREK
Mostantól, ha a kormányválságot múlt héten előidéző, Matteo Renzi vezette Élő Olaszország tagjai nemmel szavaznak, a kormányt bukás fenyegeti.
HÍREK
Többek között ez magyarázhatja, hogy egyes térségek miért fogytak ki a számításokhoz képest korábban az oltóanyagból.
HÍREK
Szigorú korlátozások és azok részleges oldása ismétlődik továbbra is Olaszországban, a tartományok határai január közepéig zárva maradnak.
HÍREK
A hírek szerint december 24. és december 26. között, valamint december 30. és január 3. között az ország egész területén egész napos kijárási tilalmat rendelnek el, leállítják a kereskedelmet és a vendéglátást is.
HÍREK
A 81 éves férfi mindennap harmonikázott a feleségének, mivel a látogatási tilalom miatt nem mehetett be hozzá a kórházba.
HÍREK
Sajtóértesülések szerint a tervek között szerepel a külföldről karácsonyra Olaszországba érkezők ellenőrzésének további szigorítása is.
Népszerű
Ajánljuk