HÍREK
A Rovatból

Újabb országos zárlat jöhet Olaszországban

Az olasz sajtó értesülései szerint ma jelentik be a szigorításokat, amelyek hétfőtől léphetnek érvénybe az országban.


Az új koronavírus-járvány rendkívül erőteljes terjedése miatt hétfőtől zárlatot rendelnek el Olaszországban Szardínia és Szicília szigetét kivéve - értesült az olasz sajtó csütörtök este. A járványhelyzetet felügyelő egészségügyi bizottságtól (Cts) szolgáltatott adatok szerint a kór terjedését mutató reprodukciós ráta az egész országban jóval túllépte a veszélyességi küszöbnek tartott egyes értéket.

Az október végétől bevezetett, színekkel jelölt veszélyességi fokozatok alapján március 15-től Olaszország majdnem egészét le kell zárni. Vörös, vagyis teljesen lezárt térségbe lép át Lombardia, Piemont, Emilia Romagna, Friuli Venezia Giulia, Trentino Alto Adige és Marche tartomány. Vörös zónának számít a már korábban lezárt Molise, Basilicata és Campania tartomány, valamint Umbria és Abruzzo nagy része. Zárlat alá kerülhet Lazio és Calabria is, melyek eddig alacsonyan veszélyes térségnek számítottak, a járványgörbe azonban ott is erőteljesen felfele ugrott az utóbbi napokban.

A zárlat a vendéglátás és a kereskedelem leállítását jelenti, kivéve az élelmiszerboltokat és más alapvető cikkeket áruló üzleteket, az iskolák ismét átállnak távoktatásra, tilos a városok, települések közötti közlekedés, és a lakóhelyet is csak engedéllyel lehet elhagyni.

Szakértők rámutattak, hogy kritikus helyzet az ország északi térségében alakult ki, amiként ez tavaly márciusban a járvány első hullámában történt. Sárga színű, vagyis alacsonyan veszélyes régió egyedül Szicília maradhat. A két hete fehér zónának számító Szardínia szigetén újból szigoríthatnak a vendéglátás ismételt zárásával. A sajtónak nyilatkozó szakértők és tartományi vezetők biztosra vették a teljes zárlat elrendelését, a kormány pénteken jelenti be végleges döntését a karantén mértékéről. A kormány napok óta várt döntését megelőzve a régiók egymás után önállóan szigorítják a járványkorlátozásokat.

Az északnyugat-olaszországi Piemont egészségügyi hatóságai szerda estétől felfüggesztették a nem Covid-19 betegek kórházi fogadását. Kivételt az életmentő és onkológiai kezelések képviselnek. Az intézkedéssel a jelenlegi húszról negyven százalékra tudják emelni a Covid-19 betegeknek fenntartott kórházi ágyak arányát.

A vírusmutációk okozta harmadik járványhullámban a kórházak telítettsége az ország minden tartományában ismét átlépte a kritikus küszöbnek tartott harminc százalékos átlagot.

Molise régióban a kórházi telítettség elérte a 67 százalékot, Umbriában az 57 százalékot, Lombardiában a 43 százalékot. Utóbbiban az intenzív osztályokon kezeltek száma folyamatosan emelkedik a tavaly márciusi helyzetet idézve, amikor az ágyszámot majdnem háromszorosára kellett növelni.

Nyomás nehezedik Bologna kórházaira is, ahonnan "az első hullámban sem látott" állapotokat jelentettek hangsúlyozva, hogy miközben tavaly ilyenkor a betegek életkora 64 és 74 év között mozgott, most 54 és 64 év közöttire süllyedt.

Campania tartományban csütörtöktől teljesen lezárták a forgalmasabb tereket, parkokat, kerteket és a tengerparti sétányokat is. A régió hétfőtől zárlat alatt van, de az utcai sétálás eddig nem volt tiltott. A naponta szűrt betegek száma ismét megközelítette a harmincezret, csütörtökön 373-an haltak meg és a halottak száma elérte a 101 184-t, az aktív betegek száma pedig ismét elérte a félmilliót. A vakcinázottak száma túllépte a hatmilliót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.


Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.

F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.

1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.

1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.

Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.

Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Gyenge kis röpdolgozat” – Érettségizőket kérdeztünk a mai vizsgáról
Könnyű szövegértés, tűrhető novella, nehéz műveltségi teszt – nagyjából így nézett ki a Szeretlek Magyarország által meginterjúvolt fiatalok véleménye.


Ahogy arról a nap folyamán már írtunk, egy interjú alapú szövegértés és egy irodalmi műveltségi teszt után Örkény István egy novelláját kapták a középszintű érettségizők a hétfőn kezdődő vizsgasorozat első napján.

A Szeretlek Magyarország stábja egy budapesti gimnázium előtt kérdezte a frissen végzett diákokat, hogyan sikerült nekik az idei első írásbeli.

Ha egy iskola érettségizői reprezentatívnak számítanak, el lehet mondani, hogy Daniss Győző szövege szinte senkinek nem okozott gondot, az Örkény-novella láttán szintén sokan felsóhajtottak, ugyanakkor az irodalmi tesztet szinte senki nem találta könnyűnek.

Vizsgázók a magyarérettségiről

Link másolása
KÖVESS MINKET: