SZEMPONT
A kommentelők szerint rendben van, hogy a növények nyílási ideje benne van a tankönyvben, az viszont botrányos, hogy számon is kéri a tanár.
SZEMPONT
Nem könnyű mai fejjel elképzelni, milyen lehetett a középkori egyetemek világa könyvnyomtatás, villanyvilágítás nélkül. Ráadásul mindent – egy már akkor is holt nyelven – latinul tanultak.
SZEMPONT
A diákok úgy érzik, túl sokat beszélnek a nyelvórákon magyarul, nulla a motiváció és a tárgyi eszközök is hiányoznak.
SZEMPONT
Szakképzés, nyelvtanulás, a munkaerő-piachoz való minél jobb és gyorsabb alkalmazkodás, a világra való nyitottság és naprakészség. Beszélgetés Salusinszky Andrással, a Külkereskedelmi Szakgimnázium igazgatójával.
SZEMPONT
Az ősz nemcsak az új színházi évadot jelenti Bánfalvy Áginak, hanem az immár 11 éve az iskolakezdést is.
SZEMPONT
'Tudnak őszintén bocsánatot kérni azért, amit az elmúlt években az oktatással tettek?' - ez csak egy a tanár kérdései közül. Vannak keményebbek is.
SZEMPONT
Hajnal Gabriella nagyon rossz tendenciának tartja, hogy sok 14-15 éves gyerek már éjszakai szórakozóhelyekre jár.
SZEMPONT
Donát egy súlyos betegségből épült fel, épértelmű kisfiú, minden adott lenne hozzá, hogy felnőttként normális életet éljen, ehhez azonban most kellene neki megadni az esélyt. De édesanyja nem talál iskolát neki.
SZEMPONT
A szakmát tanuló tizedikesek matematikából és szövegértésből a hatodikosok szintjét sem érik el.
SZEMPONT
Nem bíznak önmagukban a felsőoktatásban tanuló amerikai lányok, és ez rendkívül nyugtalanítja a tanárokat és a kutatókat.
SZEMPONT
Magyarországon folyamatosan nő a végzettség nélküli iskolaelhagyók száma. Oktatási szakértők szerint ahhoz, hogy ez a trend megforduljon, az oktatáspolitikának is irányt kell váltania.
SZEMPONT
A 49 éves Éva sosem félt a változásoktól: ha úgy hozta a sors, nem habozott radikális döntéseket hozni.
SZEMPONT
Egy érettségi előtt álló gimnazista lány szerint a tanórák csak arra jók, hogy a diákok szembesüljenek azzal, hogy hülyék és nem fognak leérettségizni.
Népszerű
Ajánljuk