HÍREK
A pénzügyminiszter szokatlan módon egy kommentben írta meg, hogy januártól a kormány emeli a nyugdíjakat jövő év elején. Azt is hozzátette, hogy februárban pedig jön a 13. havi ellátás.
HÍREK
Csütörtökön jelentette be Orbán Viktor, hogy januárig visszamenőleg 3,1 százalékos nyugdíjemelést kapnak az idősek. Most kiszámolták, ez mennyi pénzt jelenthet havonta.
HÍREK
A törvény kötelezi a magyar államot, hogy a nyugdíjakat minden évben annyival növeljék, amekkora inflációval terveznek az adott évi költségvetésben. Gulyás Gergely a kormányinfón árnyalta az összeget.
HÍREK
A Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülését követően egy órával nemcsak a szokásos közleményét tette közzé, hanem a harmadik negyedéves Inflációs Jelentés két legfontosabb adatát is: a GDP-re és az infláció alakulására vonatkozó előrejelzésüket.
HÍREK
Bár nem mondható remekműnek a film, arra kétségtelenül jó, hogy az ember elgondolkozzon arról, hogyan érdemes élni, és hogyan nem.
HÍREK
Farkas András nyugdíjszakértő az inflációs adatok és előrejelzések alapján kalkulálta ki, mekkora összegre számíthatnak a nyugdíjasok.
HÍREK
Az első nyolc hónap átlaga közelítette a 22 százalékot, a nyugdíjas-infláció pedig a 23,5 százalékot, a január-augusztus közötti KSH-adatok átlaga alapján.
HÍREK
A Népszavának elmondta: idén nem teljesül a kifizetéshez szükséges legalább 3 és fél százalékos GDP-növekedés.
HÍREK
Mivel 2023 januárjában 15%-os emelést hajtottak végre, így novemberben a KSH adatai alapján további 8,3 százalékpontos emelés is jöhetne.
HÍREK
A friss inflációs statisztikákból kiindulva a Bankmonitor számításai szerint akár 3,5%-os évközi nyugdíjkorrekcióra lehet szükség novemberben.
HÍREK
Szeptemberben teszik közzé az augusztusi inflációs adatokat, ebből számolják majd ki a nyugdíjas-inflációt. Novemberben már az emelt összeget folyósítják.
HÍREK
51 ezer forint pluszra számíthat egy átlagos nyugdíjas novemberben a visszamenőleges korrekció miatt
Éves átlagban a 17,5 százalékot is meghaladhatja az infláció idén, ami 2,5 százalékkal magasabb a tervezettnél.
HÍREK
Farkas András szerint 2040 körül lesz az első olyan pillanat, amikor tényleg nagyon megnehezedik a nyugdíjrendszer finanszírozása, legkésőbb ekkor elkerülhetetlenné válik a nyugdíjkorhatár emelése.
HÍREK
A nyugdíjrendszer átszabása 2025-ben várható. Első lépésként egy nemzetközi tanulmányt készítenek, ami megalapozza majd az unió felé vállalt reformot. .
HÍREK
Farkas András szerint a nyári nyugdíjemelés elmaradása után még nem biztos a novemberi korrekció sem. Ennek ellenére szinte biztos abban, hogy novemberben lesz emelés, melynek csak a mértéke kérdéses.
HÍREK
Ezúttal nem a megszokott időben érkezik majd a nyugdíj: a nyár utolsó hónapjában az idősek bankszámlájára előbb elutalják a pénzt.
Népszerű
Ajánljuk