SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Nem hiszem, hogy ebből a 86 ezer forintból én jól meg tudnék élni” – Falusi Mariann nyugdíjas lett

Az énekesnő beszélt arról is, hogy ma Magyarországon a színészek és a művészek milyen anyagi helyzetben vannak a sportolókhoz képest.


Friss nyugdíjas lett Falusi Mariann, és, hogy mennyit kapott első alkalommal, azt a Heti Libazsír című YouTube-műsorban árulta el - írja a 168 óra.

Az énekesnő úgy vélte, hogy az alacsony járandósága miatt sokáig dolgoznia kell majd.

„Nem számították bele a főiskolai időszakot valahogy. Nem tudom, hogy ezt hogy számolják ki. Az emberen nem látszik, hogy nyugdíjas, viszont az [meglátszhat], hogy mennyi nyugdíjat kap, és abból hogy fog tudni megélni, és itt nem magamról beszélek, mert hála a Jóistennek, ha az erőm engedi, akkor dolgozom, ameddig csak lehet.

Ahogy elnézem a nyugdíjamat, élethosszig kell dolgoznom. De azért az a 86 ezer forint, amit én kapok nyugdíjnak, az nem hiszem, hogy olyan nagyon sok, amiből én nagyon meg tudnék jól élni”

– mondta. Hozzátette, hogy nem tudja, hogy jöhetett ki számára ez az összeg.

Szóba került az is, hogy ma Magyarországon a színészek és a művészek milyen helyzetben vannak a sportolókhoz képest.

„Nem igazán tudom, hogy ebbe mit számolnak bele, hogy ezt hogy csinálják. Én csak egy évet voltam egyébként külföldön, egy évet dolgoztam külföldön folyamatosan. Meg [számít] az eleje is, amikor jöttek be azok a kis jogdíjak, amikor itt-ott felléptünk. Azokat befizették. De vannak ismerősök, akik azt mondták, hogy annak idején lenyelte ezeket rendesen az ORI meg az Interkoncert meg ezek az intézmények, és lehet, hogy az sem számít bele.

De ez az, amit szoktak mondani, tudod: hogy a sportoló, aki egyszer elindul az olimpián, az élethosszig kap pénzt. A színészek-művészek, akik végigdolgozzák az életüket, azoknak viszont azt mondják, hogy hát félre kellett volna tenni annak idején, amikor nagyobb volt a gázsi”

– magyarázta.

A gázsiről pedig elárulta:

„Hát a nagyobb gázsi annak idején, amikor a Györgyivel kezdtük, kettőezer forint volt fejenként, és utána sem emelkedett olyan túlzottan. A mostani idő az, amikor elképesztő lehetőségek vannak, meg gázsik, és tulajdonképpen nekem ár-érték arányban túlemelt valamik. Ha annak alapján állapítanák meg, mint ahogy szokott lenni, amikor valaki nyugdíjba megy, akkor az utolsó hány évet számolják, akkor az azért egy kicsit jobb lenne. De így ez elég vicces” – tette hozzá az énekesnő.

VIDEÓ: Heti Libazsír - Falusi Mariann


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tévétörténelmi pillanat és meglepő kiesés a Nagy Duett elődöntőjében
Az utolsó két páros közül már csak a nézők szavazatai döntöttek. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.


Vasárnap este elődöntőjéhez érkezett A Nagy Duett hetedik évada, ahol négy páros állt színpadra, hogy kivívja helyét a jövő heti fináléban. A produkciók most is változatosak voltak: megható, látványos és lendületes előadások követték egymást.

Mihályfi Luca és Hegyes Berci Tom Jones ikonikus slágerével, a Sexbombbal, valamint a Maneskin Beggin’ című dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget. Ismét elnyerték az adásgyőztes címet, ezzel biztosították részvételüket a döntőben.

Az este során Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence szereplése is kérdésessé vált, mivel nem volt biztos, hogy színpadra tudnak lépni. Végül ők is felléptek, és különleges pillanatot hoztak a műsorba: az RTL egyik sikersorozatának főcímdalával érkeztek.

Az adás végére kialakult a döntő mezőnye. A veszélyzónába három páros került: Radics Gigi és Visváder Tamás, Nótár Mary és Aurelio, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. Közülük utóbbi duó bejutott a döntőbe, a másik két páros közül pedig már csak a nézők szavazatai döntöttek.

A hetedik évad elődöntőjében végül Radics Gigi és Visváder Tamás búcsúzott. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.

A döntőben így már csak három páros küzdhet tovább A Nagy Duett címéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Mindenki szétizgulta magát – A Nagy Duettben kis híján nem tudott színpadra állni az egyik páros
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence sokáig nem érkezett meg a stúdióba. Ramóna szerint csak később tudtak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszott.


Elindult vasárnap A Nagy Duett hetedik évadának elődöntője, ahol négy páros versenyez a döntőbe jutásért. Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Nótár Mary és Aurelio, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci közül három duó juthat tovább.

A műsor során azonban váratlan fordulat történt. Miután három produkció már lezajlott, Liptai Claudia elárulta, hogy a negyedik páros, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence még nem érkezett meg a stúdióba. Elmondása szerint csak később tudnak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszik.

Lékai-Kiss Ramóna a kulisszák mögött így beszélt a helyzetről:

„Nagyon izgulunk, ugyanis úgy alakult az esténk, hogy Bence a Vígszínházban játszik, előadása van, és azt hiszem, ha minden igaz, 21 óra 39 perckor fog lelépni onnan a színpadról.”

Hozzátette:

„Akkor beül egy autóba, ami áthozza ide, és számításaink szerint körülbelül 52-re megérkezik, de 22 órakor, tehát rá 8 percre színpadon kell lennünk, és fel kell öltöznie a jelmezbe, és fel kell, hogy portozzák.”

Elmondása szerint, még ha a haját és a sminkjét el is engedik, akkor is kérdéses, hogy időben felérnek-e a színpadra.

„Az a kérdés, hogy színpadra tudunk-e állni ma este” – mondta a színésznő.

Végül a páros este 22 óra 20 perc körül megérkezett a TV2 stúdiójába, és színpadra is álltak. A produkciójukban a Barátok közt főcímdalát adták elő, amit Lékai-Kiss Ramóna „tévétörténelmi pillanatként” jellemzett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” - Sarka Kata megbánta a mellplasztikát, ma már a természetességre esküszik
A háromgyermekes anya a természetesség híve lett. Ezt képviseli a Miss World Hungary zsűrijében, és a kislányát is erre tanítja.


Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.

„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.

A Magyarország Szépe – Miss World Hungary egyik versenyigazgatója szerint a természetesség ma már sokkal fontosabb számára, mint a tökéletesség látszata. Úgy véli, a szépség nem feltétlenül a centikre szabott ideálokban rejlik, ezért saját életében sem követné már el a korábbi mintákat.

„Nem titok, hogy annak idején én is átestem mellplasztikán, de ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” – mondta.

Sarka Kata szerint sokat számít, milyen mintát lát egy gyermek otthon, ezért a lányát is arra neveli, hogy az egyszerűség és a természetesség igazi érték lehet.

„A válogatón is ott ült velem szemben a kislányom, és zsűrizés közben folyamatosan írogattam neki, hogy látod, mennyivel szebbek azok a nők, akiknek nincs túltöltve a szájuk, akik enyhe sminkben vannak és a természetességre törekednek? Ezeknek a szempontoknak a fontosságára a saját példámon keresztül is igyekszem felhívni a figyelmét.”

A szépségverseny zsűrijében is ezt az új értékrendet igyekszik képviselni. Elárulta: évről évre követi, hogy más országokban milyenek az aktuális trendek, milyen típusú lányokat delegálnak a versenyekre, de végül valamiért soha nem sikerül teljesen alkalmazkodnia hozzájuk, mert vannak saját szempontjai.

„Számomra például a természetesség kiemelten fontos, és ettől nehezen tudok eltérni.”

Kiemelte, hogy a verseny során nemcsak a megjelenés, hanem a kisugárzás is nagy szerepet kap, és az sem kizáró ok, ha valaki nem felel meg a hagyományos szépségideálnak. A zsűrizésről szólva hangsúlyozta, hogy szeretnének „különböző testalkatú lányokat bemutatni a nézőknek”. Így egyáltalán nem probléma, ha valakin van néhány plusz kiló, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ő viszi majd el a közönségdíjat vagy akár a koronát, mert olyan kisugárzása van, hogy az lenyűgözi őket.

A Magyarország Szépe – Miss World Hungary verseny időpontjai még nem ismertek, de a sajtónyilvános válogatókat a múlt héten megtartották a Bálna rendezvényközpontban. A hagyományokhoz híven 2025-ben is a Duna Televízió fogja közvetíteni a királynő megválasztását, aki később a világversenyen képviselheti hazánkat.

A nemzetközi Miss World 2025 világdöntőt május 31-én rendezik az indiai Hyderabad városában, Telangana államban. Magyarországot a 2024-es győztes, Katzenbach Andrea képviseli a világversenyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Emlékszel még a világ legszebb kislányára? Nézd meg, milyen nő lett belőle!
Az Instagram-oldalát több mint 7 millióan követik. 2022-ben ott mutatta meg először, hogy már barna hajjal látható.


A francia Thylane Blondeau mindössze hatéves volt, amikor világszerte ismert lett, miután „a világ legszebb kislányának” nevezték. Háromévesen kezdett modellkedni, miután Jean Paul Gaultier felfedezte.

Ma már 24 éves, és olyan ismert divatmárkáknak dolgozott, mint a Dolce & Gabbana, a L'Oréal Paris, a Versace, a Ralph Lauren vagy a Hugo Boss - írja az Unilad.

2018-ban a The Telegraphnak mesélt arról, hogy gyerekként nem érzékelte a körülötte zajló felhajtást. Így fogalmazott:

„Az emberek azt mondják: »Tudod, te vagy a világ legszebb kislánya«, te meg csak annyit mondasz: »Nem, csak az iPademmel játszom.«” Hozzátette: „Még most is azt mondják: »Te vagy a legszebb lány«, én meg csak annyit válaszolok: »Nem, még mindig nem, csak egy ember vagyok, egy tinédzser.«”

Ugyanabban az évben elindította saját divatmárkáját, amely a Heaven May Clothing nevet kapta. A név két középső nevéből származik. A lapnak azt is elmondta, hogy olyan ruhákat szeretett volna tervezni, amiket ő maga is hordana.

Így fogalmazott: „Sokat utazom, úgyhogy olyan ruhákat szeretnék, amiket bármikor fel lehet venni – kényelmes ruhákat. Tinédzser vagyok, szóval nálam a pulcsik, nadrágok és melegítők a nyerők.”

Az Instagram-oldalát több mint 7 millióan követik. 2022-ben ott mutatta meg először, hogy már barna hajjal látható.

A márka Instagram-oldalára 2019 óta nem került fel új bejegyzés, és a weboldala sem működik már.


Link másolása
KÖVESS MINKET: