KÉK HÍREK
Tényi István, volt fideszes politikus tett közérdekű bejelentést a rendőrségnél Magyar Péternek a Partizánban tett kijelentései miatt.
KÉK HÍREK
A kilencvenes évek sztárnyomozója szerint valóban úgy történhetett Fenyő János meggyilkolása, ahogyan a bíróság látta csütörtöki ítéletében. 26 évig tartott, mire az első információktól eljutottak idáig.
KÉK HÍREK
Három borsodi férfit fogtak el a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fokozottan védett állatokat lőttek ki az elmúlt időszakban. Az elpusztított állatok természetvédelmi értéke egyedenként 250 ezer forint.
KÉK HÍREK
Két holttestet találtak január 29-én az esti órákban egy családi házban. Az elsődleges adatok szerint a hároméves gyermek halálát idegenkezűség okozta, a 40 éves nő pedig öngyilkos lett.
KÉK HÍREK
Szerintük a környezetvédelmi hatóság emberei szabályszerűen jártak el, nem követtek el bűncselekményt. A nyomozást ezért megszüntették.
KÉK HÍREK
Gyanúsítottként hallgatta ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nobilis Kristóf milliárdos üzletembert abban a pénzmosás miatt indult eljárásban, amely az Agrárminisztériumot érintő, több mint kétmilliárd forintos hűtlen kezeléssel van összefüggésben
KÉK HÍREK
A népszerű youtuberre korábban egy szinkronparódia miatt törtek rá a NAV-osok. Most kiderült: nem volt bűncselekmény újraszinkronizálnia a mesét.
KÉK HÍREK
A nyomozók a tizenegy gyanúsítottat vesztegetés gyanújával kihallgatták, és tíz helyszínen tartottak házkutatást.
KÉK HÍREK
Az ingatlan teli volt robbanásveszélyes vegyi anyaggal, amely végül fel is robbant. A férfi egyértelműen arra törekedett, hogy megölje az intézkedő rendőröket.
KÉK HÍREK
A feljelentők szerint a korábbi, 2014–2019-es ciklusban több visszaélés is történt. A polgármesteri reprezentációs keret felhasználása és elszámolása körüli problémákat, pályázati források nem cél szerinti felhasználását, jogosulatlan gépjárműhasználatot sorolt a feljelentés.
KÉK HÍREK
Kenneth Branagh teljes alkotói szabadságot kapott, és rendezett nekünk egy jó kis thriller-elemekkel operáló krimit.
KÉK HÍREK
Tizennégy évvel ezelőtti fényképen szerepelhet véletlenül az eltűnt repülőgép egy darabja. A fotó azon a környéken készült, ahol a legendás pilótanő repülője az óceánba zuhanhatott.
KÉK HÍREK
A nyomozók a Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó, ám öt éven át apja ügyvezetése alatt működő Mall Management Kft. könyvelési iratait keresték.
KÉK HÍREK
A felrobbant akku-újrahasznosító berendezés 85 elemében tért el a szabályostól, üzemeltetésére nem volt engedélye a cégnek.
KÉK HÍREK
A 35 éves T. Róbertet a III. kerületben fogták el, ötnapos hajtóvadászat után bukkantak a nyomára.
KÉK HÍREK
Ezzel húszmillió forintnyi hátrányt okozott a költségvetésnek. A zenész az egyik videómegosztó portálon közzétett klipjeivel kaszált ilyen sokat az elmúlt két évben.
Népszerű
Ajánljuk