Egy harmadik embert is őrizetbe vettek a Szőlő utcai botrány miatt – a megbízott igazgató lehet az új gyanúsított
Kedden három főre emelkedett az őrizettbe vett emberek száma a Szőlő utcai javítóintézet ügyében – közölte délután a Központi Nyomozó Főügyészség. A hatóság közleménye szerint a nyomozók több helyszínen tartottak szemlét, kutatást és lefoglalásokat. A kedden őrizetbe vett emberek gyanúsítotti kihallgatása már részben megkezdődött, az ügyészség pedig szerdára ígért részletes tájékoztatást a fejleményekről.
A harmadik őrizetbevétel hírére Juhász Péter youtuber, volt ellenzéki politikus is reagált: egy korábbi videót belinkelve azt posztolta: „Leültették”. A felvételen az látható, ahogy az igazgató brutálisan bántalmaz egy fiatal fiút.
A javítóintézet megbízott igazgatója már hétfőn felmondott. Döntését azzal indokolta, hogy valóságos „lejárató kampány” indult ellene a sajtóban, és ilyen nehezített körülmények között lehetetlen dolgozni. A nyomozók kedd reggel nagy erőkkel, több helyszínen akcióztak.
Múlt héten őrizetbe vettek egy ügyintézőként említett nőt is, aki bűnügyi felügyelet alá került. Csütörtökön az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a javítóintézet egy vezető beosztású dolgozóját, akivel szemben felmerült, hogy a volt igazgató letartóztatása után megpróbált bizonyítékokat eltüntetni. Még aznap bilincsben vitték el azt a vezető nevelőnőt is, aki egy áldozat tanúvallomása szerint tudott arról, hogy az előző igazgató rendszeresen megerőszakolta. Ő az a nevelőnő, akit 2022-ben Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Pro Caritate díjjal tüntetett ki. Szintén a múlt héten azonnali hatállyal menesztették az intézet korábbi rendészeti vezetőjét is. Egy forrás vele kapcsolatban úgy fogalmazott: „abszolút a volt igazgató embere”.
(via hvg.hu)