HÍREK
A globális nukleárisenergia-termelő kapacitást 2050-re kell megháromszoroznia az aláíró 22 országnak. Az egyezmény létrejöttét Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte.
HÍREK
A műsorvezető annak a három embernek kért kegyelmet a köztársasági elnöktől, akik a Hunnia Mozgalom tagjaként 2007-ben megverték őt. Elmondása szerint most a baloldali ismerőseinek jelentős része azt állítja róla, hogy benyalt Orbánnak.
HÍREK
Csintalan azzal indokolta kérését, hogy a 15 éve tartó eljárás bőven elég büntetés az elkövetők számára, és nem szeretné, ha gyermekeik apa nélkül szenvednének.
HÍREK
Izraelbe látogatott a magyar köztársasági elnök, ahol meghallgatta annak az édesanyának a beszámolóját is, akinek 8 és 15 éves kislányát rabolta el a Hamász október 7-én az övezet melletti egyik kibucból.
HÍREK
A köztársasági elnök előtt csak a nyugati világ legfontosabb vezetői jártak Izraelben szolidaritási látogatáson.
HÍREK
A köztársasági elnök szerint a csendes-óceáni térség szerepe felértékelődik, ezért is fontos a jó kapcsolat Pápua Új-Guineával. Novák ötven tehetséges pápua új-guinea-i diáknak ajánlott fel felsőoktatási ösztöndíjat Magyarországon.
HÍREK
A köztársasági elnök Krausz egykori iskolájába is elment, ahol egyébként jelenleg nincsen fizikatanár.
HÍREK
A köztársasági elnök és a Guns N' Roses gitárosa egy reptéren találkozott egymással, lőttek is pár közös képet.
HÍREK
A köztársasági elnök beszámolója szerint a milliárdos üzletember a kárpátaljai magyarság problémáit is megértette.
HÍREK
A Sándor-palota kommunikációs igazgatója szerint az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt.
HÍREK
A köztársasági elnök részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, miután beszélt a TEK főigazgatójával.
HÍREK
A köztársasági elnök elismerte, hogy anyának lenni sokszor az elviselhetőség határáig fárasztó feladat. A bevásárlást saját maga szokta intézni, ilyenkor készül egy-két szelfi is azokkal, akik felismerik a boltban.
HÍREK
A magyar államfő most először tárgyalt „hosszabban és négyszemközt” Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki megköszönte az eddigi magyar segítséget és a kárpátaljaiak helytállását.
Népszerű
Ajánljuk