SZTÁRVILÁG
Harry hercegék Robert De Niro éttermében vacsoráztak, a vendégeknek megtiltották, hogy fotózzák őket
Források szerint egy másik pár társaságában vacsoráztak a New York-i étteremben, ahol Meghan felköszöntött egy másik vendéget a születésnapja alkalmából.
SZTÁRVILÁG
Szerzőnk sokadjára utazott a tengerentúlra, de ugyanazt a kultúrsokkot élte át, ráadásul a legmegosztóbb politikai ügyek is szembejöttek vele.
SZTÁRVILÁG
Nagyjából 10 millió forint takarta be a vasárnap esti vacsorát. 40 asztal vendégei és a személyzet sem hitt a szemének, amikor Shaquille O'Neal mindent kifizetett.
SZTÁRVILÁG
Egy hét alatt 70 művész mutatkozott be New Yorkban. A Hungary L!VE Festival marketingjét amerikaiakra bízták, sokan is voltak a programokon.
SZTÁRVILÁG
A modell azt mondja, szereti New Yorkot, de úgy érzi, inkább egy csendesebb, nyugodtabb környezetben szeretné felnevelni a kislányát.
SZTÁRVILÁG
Kabát nélkül, egy szál ingben sétál lakása irányába a 44 éves férfi másfél órával azután, hogy végzett áldozatával.
SZTÁRVILÁG
A rendőség közlése szerint az asszony és a gyilkosság miatt őrizetbe vett férfi évek óta se veled, se nélküled kapcsolatban voltak. A szerető egy elfajult vita során késelhette halálra áldozatát.
SZTÁRVILÁG
A 44 éves férfi - aki sajtóinformációk szerint a nő szeretője lehetett - beismerő vallomást tett a rendőrségen.
SZTÁRVILÁG
G. Orsolya holttestét a hétvégén találták meg egy sporttáskában, a gyilkosa 60 késszúrással végzett vele.
SZTÁRVILÁG
Elvileg tudhatta, hol találja a pótkulcsot, így könnyedén bejuthatott az 51 éves nő házába.
SZTÁRVILÁG
Az összes amerikai televízió vezető hírként számolt be a történtekről és az új információkról.
SZTÁRVILÁG
Évek óta élt Amerikában az a magyar nő, akinek a holttestét a hétvégén találták meg New Yorkban egy táskába gyömöszölve. Orsolya férje egy dúsgazdag kereskedő, a város egyik legelegánsabb negyedében éltek, két gyerekük van.
Népszerű
Ajánljuk